A Führer milyen gyógyszereket szedett, és milyen mennyiségben? Igaz a mendemonda, mely szerint rabja volt a kábítószereknek? Ha igen, akkor ezek milyen hatással voltak a viselkedésére és a cselekedeteire?…
Dr. Theodor Morrell 1936-tól kezdve szinte éjjel-nappal Hitler mellett volt, kétes és bizonytalan kezelések sokaságát előírván a Führer számára. A naponta nyolc alkalommal sorra kerülő gyógyszerezések…
Hogyan zajlottak Adolf Hitler és a Harmadik Birodalom végórái? A történetbe akkor kapcsolódunk be, amikor a hadsereg már összeomlóban, a Führer álmai pedig szertefoszlóban vannak…
Az olajmunkás Steve több mint húsz évvel ezelőtt vette szeretett és dédelgetett Aston Martinját. Miután potom pénzért hozzájutott, sokáig a szeme fényeként gondozta, ám később súlyosan megbetegedett, és…
Az ausztrál hippi, Mark O'Brien nincs kibékülve az életével, így megvilágosodásra vágyik – és ezt egy indiai hindu szektában reméli megkapni. A vallási közösségben azonban egészen másféle tanokra okítják…
1944 tavasza: Küszöbön áll a szövetségesek partraszállási hadművelete a náci megszállás alatt álló atlanti partokon. A németek – Erwin Rommel parancsnoksága alatt – mindent megtesznek az invázió megakadályozásáért…
(12) A legenda szerint a Harmadik Királyság utolsó heteiben a náci rezsim irányítói és haszonélvezői az Osztrák-Alpokba utaztak, hogy elrejtsék, netán hatalmas építkezési projektekbe fektessék összerabolt vagyonukat…
Közeledik a karácsony, amire ünnepi fények és dekorációk figyelmeztetnek – valamint egy váratlan hóvihar. Az állatok azonban nem ismerik a naptárt, így változatlan intenzitással törik a szárnyaikat és szedik össze a betegségeket…
Az epizódban Dr. Pol és munkatársai többek közt harcos kedvű kutyákat, felfúvódott teheneket, vemhes kocákat, sőt még egy rossz bőrben lévő kiscicát is ellátnak.
Ha aranyról, piramisokról és ősi kultúráról hallunk, a legtöbbünknek Egyiptom jut az eszébe – ezúttal azonban a mai Szudán területén járunk, ahol évezredekkel ezelőtt a Kush királyság mérnökei alkottak maradandó csodákat…
A gízai nagy piramisban töltött éjszaka után Ran és Joe Luxor felé veszik az irányt, ahol többek közt a Tahtib nevű harcművészettel is megismerkednek. Majd folytatódik a kalandos száguldás – az Arab-sivatagon át immár a Vörös-tenger felé…
Ismerd meg Kína partvidékét és keleti tartományait madártávlatból! Egy izgalmas és sokszínű országrész felett járunk, ahol sokmilliós világvárosok váltakoznak hagyományos agrárvidékekkel.
Cesart többek közt Nanihoz, egy agresszív pitbullhoz riasztják, mely rendkívül ellenségesen viselkedik minden más kutyával szemben – és amely félő, hogy az őt csillapítani próbáló emberekre is rátámad…
Cesar Millant többek közt egy harapós kedvű terrierhez riasztják, melynek gazdája immár kedvenc hobbijának, a túrázásnak se hódolhat miatta – jó példa erre, hogy legutóbb a parkőrök távozásra kérték fel…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mitől lesz ellenállhatatlan zamatú és állagú a tejkaramella; és hogy miért múlik öt létfontosságú másodpercen minden csésze kávé sorsa.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miért nélkülözhetetlen a csokoládéfürdő a tökéletes fagylalttölcsér elkészítéséhez; és hogy miként lehet 17 millió fújható rágógumit készíteni naponta.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy hány sajttorta készíthető 15 tonna krémsajtból; és hogy miként lehet félmillió pirogot készíteni naponta anélkül, hogy a mennyiség a minőség rovására menne.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy mi a titkos, csak a szakemberek által ismert összetevője az igazán jó pilseni söröknek; és hogy miért szükséges vákuum a tökéletes zamatú sültkacsa elkészítéséhez…
A 90-es években egy új generáció határozza meg a közéletet Amerikában: a politikától a szórakoztatóiparig mindent felforgatnak, és mindent elkövetnek, hogy ne öregedjenek meg. Ez a nemzedék soha nem akar…
A technológia villámgyors fejlődésével a határok kezdenek elmosódni a képzelet és a valóság között. A videojátékok háborúit sokan valóságként érzékelik, Hollywood pedig Isten szerepében tetszeleg, vadonatúj…
A nagy fegyverarzenállal végrehajtott nyílt támadásnál van egy hatékonyabb módja a tengeri hadviselésnek: a szabotázs. A szabotőrök rejtett, az utolsó pillanatig láthatatlan üzelmei a történelem során…
A heves viharok és az általuk felkorbácsolt hullámok évszázadok óta szedik áldozataikat a tengereken. Miként került hullámsírba a legnagyobb spanyol kincsrakomány Florida partjai előtt? És mi az igazság…
Ahhoz, hogy a hátán élet virágozzék, bolygónknak nemcsak élhetőnek, de egyúttal halálosnak is kell lennie. A pusztulás minden egyes sejtünkbe bele van programozva, s ez furcsamód az evolúció legnagyobb…
Mínusz negyven fokban az ember naponta ötezer kalóriát éget el; ruha nélkül három percen belül meghal; és a forrásban lévő víz szinte azonnal megfagy. Háromszáz kilométeres szélben a teherautók elrepülnek; a repülők pedig lezuhannak…
A genetika viharos fejlődése olyan távlatokat nyit meg az emberi faj előtt, melyekről eddig nem is álmodtunk. Igaza van azoknak, akik szerint a jövőben a tudósok már nem az egyes betegségekre, hanem magára…
Phil Keoghan az Atacama-sivatagba utazik, hogy elénk tárja a Paranal Obszervatórium titkait; Mariana van Zeller Kaliforniában szóra bírja a terjedő laposföld-mozgalom néhány tagjait; Cara Santa Maria megmutatja…
A 90-es években a kultúra terén is friss szelek fújnak Amerikában: a képernyőt egy bevallottan „semmiről nem szóló” sorozat (Seinfeld) uralja; a gangsta rap egyre nagyobb közönséget hódít; a homoszexuálisok…
A 90-es években Amerika egyre éhesebbé válik a botrányokra, s az igény nem is marad kielégítetlenül: a Jerry Springer Show például már nemcsak a celebek, de a hétköznapi emberek magánügyeit is részletesen kitárgyalja…
A Szovjetunió összeomlása után az USA hirtelen külső ellenség nélkül találta magát. Békésnek és unalmasnak mégse voltak nevezhetőek ezek az évek, hisz a wacói ostromtól az Oklahoma City-ben történt robbantásig…
Amerikában az X generáció felnőttkorba ér, identitását eleinte mégse találja. Nincs, ami összekösse őket. Vagyis mégis: A Macintosh, az internet és a kávézók… Amikor a wi-fi elkezd megjelenni a kávéházakban…