1917-et írunk. Az embereknek egyre jobban elegük van a háborúból. A színfalak mögött felkelések szerveződnek, például ahhoz hasonlóak, mint amelyik a cár lemondásához vezetett Oroszországban. A fronton…
A Hindenburg nevű Zeppelin-léghajó kigyulladása és megsemmisülése a 20. század egyik ikonikus katasztrófája. A tragédia pontos okaival kapcsolatban eddig voltak még kérdőjelek, ám egy, a közelmúltban előkerült…
A Karib-tenger csak úgy hemzseg a drogcsempész hajóktól, így nem csoda, hogy a parti őrség ezúttal két tilosban járó vízi járművet is kénytelen üldözőbe venni és feltartóztatni. A Metal Shark legénysége…
Egy utas gyomrában 38 darab, folyékony kokaint tartalmazó kapszulát találnak; egy csomagból egy andesi növény porított gyökere kerül elő, ám a nyomozók azt gyanítják, hogy a por kokaint is tartamaz; és…
Ismerd meg a történelem 100 legdrámaibb időjárási eseményét! Az epizódban a lista 100. helyétől a 81.-ig jutunk, és közben néhány hétköznapi, az időjárással kapcsolatos találmánnyal is találkozunk.
A szezon a végéhez közeledik, ennek ellenére – vagy pont ezért? – az FV-Tuna.com-ot irányító Dave Carraro továbbra is a távoli Chatham-régióban űzi a halakat, nagy nyomás alatt tartva riválisait. Tyler…
Ismerd meg Új-Zéland határőreit – azokat az elhivatott férfiakat és nőket, akik a nap huszonnégy órájában azért dolgoznak, hogy egyetlen nem kívánatos személy és árucikk se juthasson be az országba.
Ismerd meg Új-Zéland határőreit – azokat az elhivatott férfiakat és nőket, akik a nap huszonnégy órájában azért dolgoznak, hogy egyetlen nem kívánatos személy és árucikk se juthasson be az országba.
Míg Dr. Pol és Diane megérdemelt szabadságukat töltik egy idahói ranchon, Dr. Brenda látja el a behozott állatokat és vonul ki a közeli farmokra – és most először Charles-t is magával viszi.
Bár a szentpétervári Katalin-palotában található ún. Borostyánszobát sokan csak a világ nyolcadik csodájaként emlegették, a II. világháború – sok másik mellett – ezt a műkincset se kímélte: a helyiség…
1836 februárjában – a texasi forradalom egyik legfontosabb mozzanataként – a mexikói csapatok megtámadták az Alamo-erődöt, és az épület védőit csaknem egytől egyig lemészárolták. Miként zajlott Amerika…
A távoli és kényelmes Európából nézve egy amazóniai expedíció jó ötletnek, romantikus kihívásnak tűnik, a helyszínen azonban előjönnek a problémák. Ha életben akarsz maradni, a járhatatlan, vizenyős vadonban…
Amikor egy teherautó letér az útról és 40 métert gurul a lejtőn, mire végül teljesen összeroncsolódva megáll, Thord és Bjoern karrierjük legnehezebb mentési feladatával néznek szembe. Egy közeli téli üdülőhelyen…
Az Empress of Ireland nevű kétkéményes óceánjáró gőzös 1914-es pusztulása Kanada történetének egyik legsúlyosabb tengeri tragédiája. Két évvel a Titanic elsüllyedése után miért került sor egy hasonló léptékű…
1943.: Hitler hadserege már három hosszú éve tartja rettegésben Európát. A szövetségesek a harcmezőn egyelőre képtelenek vereséget mérni rájuk, így a parancsnokok vakmerő tervet eszelnek ki a meggyengítésükre…
Tarts velünk a színek és szenvedélyek ősi földjére, melynek fordulatos története bele van vésve a tájba! A Portugáliáról szóló epizódban többek közt a világ leghosszabb gyalogos hídjában és a sintrai Pena…
Valami furcsa és ijesztő hullott 2012 novemberében Sri Lankán az égből: vérvörös eső, melynek eredetét nagy erőkkel igyekeztek megfejteni a tudósok. Bár olykor előfordul, hogy porviharok vagy növényi pollenek…
Kínában gyorsan nő a nagy tömegű – gyakran túlterhelt – teherautók száma, aminek van egy nem kívánt drámai következménye: egyre több út és autópálya szakad be és omlik össze a hatalmas súly alatt. Sajnos…
Míg a San Diego-i vámtisztek egy fentanilból, metamfetaminból, kokainból és heroinból álló drogszállítmányt lepleznek le 1,6 millió dollár értékben, Puerto Rico-i kollégáik nagy mennyiségű be nem jelentett…
Frank Cullotta éveken át a híres maffiavezérnek, Tony Spilotrónak dolgozott – bandájával a Las Vegas-i üzleteket fosztogatta, rendőrségi becslések szerint összesen közel másfél millió dollárt okozva a tulajdonosoknak…
Nehéz napja van a csomagkezelő részleget vezető Kevinnek: mechanikai hibák egész sora követi egymást, a teljes poggyásztovábbító rendszer működését veszélybe sodorva. A biztonsági szolgálat eközben lőfegyvert…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet tintahal-tintával feketére színezni a fettuccine tésztát; és ellátogatunk egy indianai édességgyárba, melyet 50 milliónál is több zselés cukorka hagy el hetente…
A filmben többek közt megismerjük egy epres sajttorta receptjét, melynek gyártását a múltban beszüntették, de amelyet lakossági nyomásra nemrég ismét piacra dobtak; és ellátogatunk egy chicagói édességgyárba…
Vlagyimir Vetrov a KGB magas rangú kémje volt a hidegháború idején – valamint a franciák ügynöke, akik számára értékes információkat szolgáltatott a Szovjetunió nyugati technológiák megszerzését célzó titkos terveiről…
A tengelyhatalmak vereségéhez számos olyan téves döntés is hozzájárult, melyek a legmagasabb szinten születtek. Amikor az angolok 1940-ben rendezetlen visszavonulásra kényszerültek Franciaországból, Hermann…
1944 szeptemberében Montgomery merész tervvel állt elő a Rajna átlépésére és a Ruhr-vidék bekerítésére: a Market Garden hadművelet nyitányaként szövetséges ejtőernyősök ezreit dobták le a frontvonalon…
Az olaszországi hadjárat második szakaszában a szövetségesek előbb felszabadítják Rómát, majd tovább nyomulnak észak felé, hogy 1945 tavaszára teljesen átvegyék az irányítást Olaszország felett. Az epizódban…