Plankton és Rák úr régóta ellenségek. Rák úr azonban úgy véli, ez nem mindig volt így, mert valaha barátok voltak. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob…
Mikor Plankton elkergeti Rák úr vendégeit, Rák úr kénytelen ingyen herkentyűburgereket osztogatni, hogy visszanyerje őket. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs…
Max hazaér. Sal és Jennie lenyomozza a hekkert, és amíg ők a korona után kutatnak, Evie kezébe rejtélyes tárgy akad. Amikor Mr. és Mrs. Hunter-nek nyoma vész, öt örökbefogadott gyerekükre hárul a feladat…
Lucia újabb kísérletet tesz Evie visszaszerzésére, közben Tess felismerni véli azt, amit Evie talált, és reméli, hogy segít kideríteni a besúgó kilétét. Amikor Mr. és Mrs. Hunter-nek nyoma vész, öt örökbefogadott…
Jade féltékeny lesz, amikor Beck egy hírességgel kezd barátkozni, ezért szakít vele. Amikor megbánja döntését, Tori segítségével próbálja visszaszerezni Becket. A V, mint Viktória a 16 éves Tori Vega…
Közeledik Trina születéshete, és Tori nem tudja, mit vegyen neki ajándékba. Andre egy dalt javasol, és Torival megírják a You're the Reason-t, amit elő is adnak Trina buliján. Trina nem tartja ezt olyan jó ajándéknak…
Sam bepasizik és elválaszthatatlanok lesznek a fiújával. Ám mikor a kapcsolat már az iCarlyra is kezd kihatni, Carly és Freddie tudja, hogy valamit tenniük kell. Carly és barátnője, Sam egy iskolai feladatból…
Mikor meglátják az iCarly műsorában, hogy egy férfi kalózfilmeket árul, két nyomozó úgy dönt, hogy Carly és Spencer lakásában fog megfigyelést tartani. Carly és barátnője, Sam egy iskolai feladatból egy…
Anika szemlátomást változott, gonosz lett, de vajon a többieknek feltűnik, hogy valami nem stimmel? Oliver, Jasmyn és Florian elmulasztja a házimunkát, hogy az Otthon Rt-nél szimatolva váratlanul az eltűnt Jackson szülők nyomára bukkanjon…
Miss Lucas agymosó programjának hatása alatt Anika elárulja családját, mert segédkezik Harry baba elrablásában, Florian pedig tovább ködösít Olivernek és Jasmynnek. Evie azonban kezd gyanút fogni. Amikor Mr…
Kenzie elhívja Babe-t a Kód Harcosok Klubjába. Babe eleinte vonakodik, de minden megváltozik, amikor találkozik a csinos Scot-tal. Egy előre jelző program megmutatja, hogy Trip felnőttként kopasz lesz…
A gyerekek ellátogatnak egy múmia kiállításra, hogy ötleteket gyűjtsenek az új játékukhoz. Hudson véletlenül letöri az egyik múmia ujját. Babe megszervezi az akciót, hogy észrevétlenül visszaragaszthassák…
Gombóc beviszi a postát Lina mamának, jutalmul fincsi falatokat és cirógatást kap. A nagyi rájön, hogy a levél nem neki szól, így Gombóc elindul vele a címzetthez újabb falatok és cirógatás reményében…
Rollerversenyt rendeznek a parkban, Pilu alig várja, hogy mehessen. Úgy tűnik, hogy Momo, a mopszli, nagyon ügyes, akár nyerhet is, de Gróf is ott ólálkodik, és bajkeverő kedvében van... A 44 csacska…
Alvin és Brittany ölre mennek egymással, hogy ki fog több makkot szétroppantani és buborékfóliát kipukkasztani. Az 'Alvin és a mókusok' olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon…
Amikor Alvin és Eleanor vízi-mentőnek készül, Theodore-t kiselejtezik, de később ő lesz a nap hőse. // Amikor Croner néni féltett cseresznyéjét megdézsmálják, a varjakra gyanakszik, de lehet, hogy mókusok…
A mókusok segítenek a világhírű paralimpikonnak új műlábat tervezni a versenyre, amin indulnia kell. // Theodore eltökélten keresi azt az egy dolgot, amiben jobb Simonnál, de rá kell jönnie, hogy nem lesz könnyű…
Törpojáca és Tréfi törpdeszkázik a faluban, de Okoska szerint ez veszélyes. // A Varázsló Ellátó összecseréli Hókuszpok és Törpapa, és egy majmot szállít Aprajafalvára+ A törpök visszatértek, és törpösebbek…
Ügyifogyi egy újabb baklövés után úgy dönt, az égen nem lesz útban senkinek. // Okoska megsérül, ezért Törpapa Makit kéri fel, hogy legyen az új asszisztense. A törpök visszatértek, és törpösebbek, mint…
Szandi feltalálja az Okos kunyhót, hogy ne kelljen házimunkát végezni. // Tunyacsáp lesz a tábor igazgatója. Tarts te is SpongyaBobbal és barátaival, akik egész nyáron vízalatti tábortüzeket raknak, vad…
Patrik felfogad pér kétes szellemet, hogy kísértsenek a házukban, de végül sajnos azt kapja, amiért fizetett. // Patrik kicsit túlnő a keretein. Egy bolondos sorozat, amelynek Csillag Patrik egyszemélyben a készítője és a főszereplője is…
Tunyacsáp házát egy Spongyabobnak postán rendelt bolhacirkusz szállja meg. // Tunyacsáp rosszul létet színlel, hogy elmehessen a munkából, de kínjai csak akkor kezdődnek el, amikor Spongyabob megérkezik, hogy gondoskodjon róla…
SpongyaBob Kockanadrág egy sütödében dolgozik, de emellett megvan a tehetsége, hogy minden bajba belesodródjon, anélkül, hogy erre egy kicsit is törekedne. Ha például nem megy az egyik kedves szomszédjának…
SpongyaBob Kockanadrág egy sütödében dolgozik, de emellett megvan a tehetsége, hogy minden bajba belesodródjon, anélkül, hogy erre egy kicsit is törekedne. Ha például nem megy az egyik kedves szomszédjának…
Stella megnyer egy iskolai versenyt, aminek nagyon örül, míg meg nem tudja, hogy nyilvános előadást kell tartania. Gondolkoztál már azon valaha, milyen lehet nagycsaládban felnőni? A 11 éves Lármás Lincoln…
Liam egy ideig helyettesíti Rusty-t a sulitévében, és a Tanyasi mesékkel hamar nagy népszerűségre tesz szert. // Lynnt felfedezi egy ügynök és hamarosan profi pankrátor lesz belőle.
Lisa a múlt titkait kutatva életre kelt egy fagyott ősembert. // Hogy megnyerjék a rivális egyetem csapata ellen folytatott csínycsatát, Lori Luan segítségét veszi igénybe.
Miután balul sül el az állatkerti adománygyűjtés, Sidnek és a családjának meg kell menteniük a helyzetet. A Casagrande család a független, kaland vágyó, 11 éves Ronnie Anne történetét meséli el, aki…
Amikor Sancho pácba keveredik a városban, Sergio segít neki tisztára mosni magát. // Bobby attól félve, hogy Lorinak új szerelme van, meglátogatja az egyetemen és igyekszik lenyűgözni a gold tudásával…
Plankton bezárja a Vödröt , és elköltözik, de Rák úr attól fél, hogy készül valamire. // Senki se tudhatja, milyen galibát tud okozni SpongyaBob, ha véletlenül hozzá került Neptun varázslatos szigonya…
SpongyaBobnak ki kell találnia, hogy végezze a munkáját, miután véletlenül összemegy. // Tunyacsáp fletalál egy sportot, hogy bosszút áljon SpongyaBobon és Patrikon. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat…
Henry sorozatosan rejtélyes, névtelen üzeneteket kap, ezért aggódni kezd, hogy talán fény derült titkos életére. A 13 éves Henry Hart délutáni munkát vállal, így lesz belőle Veszélyes Tini a szuperhős, Hőskapitány jobb keze…
Henry Hart átlagos nyolcadik osztályos fiú egészen addig, míg meg nem kapja álmai szabadidős munkáját, mint Hőskapitány jobbkeze. Azonban ezt titokban kell tartania. A 13 éves Henry Hart délutáni munkát…
A Veszélyes Osztag rajong a városi gimiért, ezért Ray kénytelen mindenféle trükköt kieszelni, hogy elrángassa szeretett csatlósait az iskolából. Hőskapitánynak új szuperhős különítménye van, a Veszélyes Osztag…
Hőskapitány és segédei adnak otthont az ünnepelt tévés, Trent Overunder és netes barátnője, Tracy426 esküvőjének. Miután felmerül a gyanú, hogy Tracy mégsem az, akinek mondja magát, a csapat kotnyeleskedése veszélybe sodorja a nagy napot…
Habár Phoebe alig várja, hogy kedvenc élvonalbeli szuperhősével párosítsák össze a Szuperhős Mentor Program keretében, mégis inkább édesapját választja, de egyből meg is bánja döntését, amint meglátja ósdi, elavult technikáját…
Hank új szintre emeli a családi társasjátékot tétjével, így egytől egyig úgy döntenek, hogy bármire képesek a fődíjért. Mi fantasztikusabb, mint egy szuperhős? Egy egész családnyi szuperhős!
Billy és Nora édesanyjuk tabletjét próbálják visszaszerezni, mert az órán elkobozták tőlük. Phoebe segít nekik, aki ezzel is bizonyítani akarja, hogy tud olyan vagány lenni, mint Max. Mi fantasztikusabb…
Habár barátnőjének megesküszik, hogy felhagy a csínytevésekkel, Max elkövet egy végső nagy dobást, de egy barátja issza meg a levét. Mivel ki akarják csapni a fiút az iskolából, Max szerepét titokban tartva igyekszik mindent jóvá tenni…
Hector szerencsehozó kabalaként csatlakozhat álmai focicsapatához, ám van akkor, ha odalesz a szerencséje? // Miközben aranyhalas batyukkal készülnek a Kínai Kulturális Vásárra, Sidnek és Adelaide-nek időutazó banditákkal kell megküzdenie…
Sergio Adelaide segítségét kéri, hogy úriember váljon belőle annak érdekében, hogy visszaszerezze Priscillát. // Rosa Ernesto Estrella jóslatában meghallja, hogy Maria és Arturo talán újra összejöhetnek…
Ronnie Anne és társai Carlos X-et kérik fel edzőjüknek a Tony Hawk elleni deszkaversenyhez. // Alexis beleun az iskolai piszkálásba, ezért megtanulja Carltól, hogy legyen kemény fiú. A Casagrande család…
Bobby álma, hogy egy zenekarban játsszon végre valóra válhat, de vajon képes Par punk haverjaival lógni? // Sameer attól félve, hogy nem ér fel menő barátaihoz, megpróbál rekordot dönteni néhány vagány dologban…
Lisa-t bosszantja, hogy Leni túl alapos bébicsősz, és véletlenül kilövi magát és Todd-ot az űrbe. // Lola megpróbálja felkészíteni anyát egy anya-lány szépségversenyre. Gondolkoztál már azon valaha, milyen…
A gyerekek rájönnek, hogy Myrtle-nek gyanús a múltja és megpróbálják leleplezni, mielőtt Papa megkérné a kezét. // Lynn és Liam közösen látják el a folyosófelügyelői feladatokat, de mindketten más módszert találnak célravezetőnek…
Lori próbál jó benyomást tenni Bobby apukájára, miután véletlenül belökte őt egy pocsoláyba. // Lily szeretne a Muti és mesélj bemutató sztárja lenni és ezért elviszi Lisa zsugorsugarát az oviba. Gondolkoztál…
Olló segít Papírnak, hogy a hétvégéje elég érdekes legyen ahhoz, hogy lenyűgözze a Ceruzát. Még izgalmasabb: Kő vesz egy kalapot.
Triónk egy feleslegesen akciódús kalandra indul Papír húgával, Csiszolópapírral, hogy megszerezzen hét lime-ot. // Amikor Kő vacsorája nem olyan bőséges, mint ahogyan azt hirdetik, harcol az igazságért…
The kids learn that Dr. Colosso ruined their parents' wedding years earlier, and want to recreate Hank & Barb's dream day as their anniversary gift. However, Dr. Colosso remains a threat, and they must keep their plans a secret…
Phoebe és Max rájön, hogy a temérdek Z-Force edzés miatt lemaradtak egy sor családi programról. Hogy jóvá tegyék, Phoebe családi kikapcsolódást szervez, de mikor a dolgok kisiklanak, mindent bevet, hogy feledhetetlen legyen a nap…
Phoebe azt füllenti, hogy van barátja, mivel a környezetében az összes lánynak van, azonban a hazudozás jóval nehezebb, mint gondolta. Phoebe and Max Thunderman are 14-year-old twins who share a house…
Amikor meglepetés zsúrt rendeznek Bose szülinapjára, mostohahúga, Popszi beszüntetéssel fenyegetőzik, ha Lidérc nem jelenik meg. Milesnak kettős életével kell zsonglőrködni, ha egyszerre akar szíve választottjával…
Ray szakít Credenzá-val, így a Veszélyes osztagnak 48 órája marad, hogy megtanítsák Ray-nek a megbocsátást, mielőtt végleg szét nem megy a pár. Ha Ray közös jövőt tervez Credenzá-val, előbb meg kell békélnie…
Ebben a részben szerepel az Akció Hírcsoport, és Lincoln szerelembe esik. Anya és apa megpróbálnak összebarátkozni egy orvossal, hogy csökkentsék a 11 gyerekkel járó orvosi költségeket. A sorozat életre…
Lincoln bátorítja Clyde-ot, hogy megmutassa, milyen jól tud dobolni, de túl messzire megy. Luan egy fellépésen találkozik kedvenc humoristájával. Luna segít Leninek, hogy a divat iránti szeretetét kamatoztatva jól teljesítsen a törivizsgán…
Patrick otthonában egyáltalán nem úgy kezdődik a reggel, ahogy megszokhattuk. // SpongyaBob rájön, hogy a müzlihez játékot adnak. // SpongyaBob gombás lesz. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője…