Egy múltbéli támadás után még mindig sokkban lévő 19 éves fiú, egy főiskolára jelentkezik bátyjával, azon belül is egy szövetségbe. Ami ezután történik a testvériség nevében, az brutális módon teszteli a fiút, és a bátyjához való hűségét…
Egy sztori a barátságról, árulásról és a szerelem erejéről. Egy csapat különc életét mutatja be, akik a felhőkarcoló irodáinak árnyékában élnek, amit úgy ismernek, mint a Millió Dolláros Hotel. A hotel…
MIután átbulizták az éjszakát, Jesse és Chester nem emlékeznek semmire. Többek között, hogy hova parkolták a kocsijukat, pedig az egyetlen mód haragos barátnőik kibékítésére, hogy megtalálják a kocsiban lévő ajándékokat…
Woody Allen egy bizonytalan és ideges írót alakít, aki beleszeret az énekesi karrierről álmodó, naív, városi lányba.
Hilary életét nagyban meghatározza a pénz hiánya és egy sor rosszul sikerült párkapcsolat. Miközben próbál kitörni lehetetlen helyzetéből találkozik Vicotrral, aki szintén kiút után kutat.
Mary és Max története 20 éven keresztül mutatja be két teljesen különböző ember kapcsolatát: Mary Dinkle egy pufók, magányos 8 éves, aki Ausztráliéban él, Max Horovitz pedig egy túlsúlyos, 44 éves, zsidó férfi New Yorkból…
Kate McKay modern nő, egy New York-i vállalat vezetője, akinek talpon kell maradnia a gyilkos céges világban, és nem nagyon jut ideje a szerelemre. Volt barátja talál egy időkaput és a 20. századba hozza Leopoldot, a 19…
Wallace (Bill Murray), a videóbolti eladó egy téves hívás által keveredik egy nemzetközi kémhálózat szövevényes ügyeibe.
A film Herc, Zeusz erős fiának történetét meséli el, aki nem az Olümposzon, hanem a Földön nevelkedett, félig istenként, félig emberként. Hercules eltűnése mögött Hádész áll, az alvilág istene, aki Zeusz…
Mike Wazowski és James P. Sullivan nem volt mindig elválaszthatatlan páros. A Szörny Egyetem azt meséli el, ahogy Mike és Sulley legjobb barátokká válnak.
Oliver és Emily első találkozásukkor eldöntik, hogy ennél kevésbé már nem is passzolhatnának egymáshoz. A következő években az élet újra és újra összesodorja őket, de az időzítés sosem tűnik jónak. Miközben…