Hónapokkal Derek halála után Amelianak még mindig gondjai vannak bátyja halála feldolgozásával, kis híján visszaesik, de Owen segít rajta. Meredith nem marad magára, ugyanis Derek hagyott rá valamit a halála előtt…
Casey felfedez a körzetükben egy drogosokkal teli házat, amely által veszélyes helyzetbe keveredik. Dawson-nak és Brett-nek eközben az új gyakornokukkal gyűlik meg a baja...
A csapat két ügyben nyomoz párhuzamosan. Az egyik esetet Nell vizsgálja, de senkinek nem szól, ezért a többiek nagyon aggódnak érte. Eközben negyedéves felmérés van a központban, mindenkit egyesével hallgatnak…
Sam és Callen rajtaütnek egy szervezeten, akikhez Kensi beépült, de Callent meglövik és kórházba kerül. Deeks felújítja a bárt, ám nem úgy halad a munkálatokkal mint tervezte. A Los Angelesben működő…
A Christina Hart vezette akciócsoport úgy véli, hogy az Ingersole gyógyszerészeti vállalat egy kétes széruma felelős több amerikai katona haláláért. Megpróbálják beszervezni az egyik alkalmazottat, hogy…
Katarina halála után Angie egy Brinkmannék közelében lévő intézetbe kerül. A hívatlan látogatókat kitapétázzák a lakásból. Kulmbach fiatal szeretője kívánságára olyan fogyókúrába kezd, aminek következtében bekerül a klinikára…
Leah Robinson eltűnésében folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Leah egy gondos családanya, aki nem csak a családjáért, de az egész közösségért is megtesz mindent, amit csak tud. Azonban…
Amikor egy tengerészgyalogos lövöldözésbe keveredik, majd az életét veszti, természetes, hogy az NCIS csapata kezd bele a nyomozásba. Ám, ahogy egyre mélyebbre ásnak az áldozat múltjában, egyre különösebb…
Callen és Hannah különleges, nemzetközi megbízást kapnak. Repülőre szállnak, diplomáciai papírok nélkül, hogy megakadályozzák egy titkos projeckt rossz kezekbe kerülését. A Los Angelesben működő, különleges…
Az idős Ferrini Liberót még mindig a fiatalkori szenvedélyek fűtik. Hosszú évtizedek után is szerelmes Compelli Mastander asszonyba, és továbbra sem tűri a kötöttségeket, a szabályokat. Még a fiatalabbakkal…
Miközben Felicity az orvosi egyetemen tanul, Gus visszatér hajóútjáról. Egy koldusasszony mély benyomást tesz a fiúra, akiről azt hiszi, talán halottnak hitt édesanyja. Amikor Blair Stanley, montreali…
Jens volt feleségének egyik barátnője érkezik a városba és a hétvégére a Frauke család panziójában száll meg, ahol mindenkit az őrületbe kerget a rigolyáival. Laura este kiszökik az új barátjával, hogy…
Katarina halála után Angie egy Brinkmannék közelében lévő intézetbe kerül. A hívatlan látogatókat kitapétázzák a lakásból. Kulmbach fiatal szeretője kívánságára olyan fogyókúrába kezd, aminek következtében bekerül a klinikára…
Felbukkan Rodolfo régi kolléganője, akire Charlotte a mai napig roppant féltékeny, hogy okkal, vagy ok nélkül, ki tudja… Charlie eközben egy kukában egy legyengült leopárdkölyköt talál, de szerencsére…
Végre sikerül rendezni Martinék anyagi helyzetét, ekkor azonban Roman kerül válságba, így ezúttal éppen neki van szüksége a Gruber család segítségére. Martin megpróbál beszélni kollégájával, Alexanderrel…
Christa megoperál egy nagyon súlyos beteget, az asszony azonban rövidesen meghal. A doktornő összeomlik. A klinikára bekerül Klausen őrnagy, akinek korábban ellentétei voltak Mischával. Carola az éjszakát Vollmersszel tölti…
Egy nyerő sorsjeggyel indulnak a bonyodalmak a Henning házban, mert hol Rodolfo, hol Charlotte veszíti el az értékes papírdarabot. Az egyetlen rendszerető lény ebben a családban azonban Charlie, aki vigyáz, hogy minden a helyére kerüljön…
A Gruber család egy kirándulásra indul, ám Martinnak el kell mennie egy betegéhez Erikahoz és mivel nem találja kartonját, anélkül ír fel gyógyszert neki. Erika nemsokára rosszul lesz és elveszti emlékezetét…
Egy gyilkosság összekuszálódott szálait bogozva, Matteo atya és barátja egy gondola és egy rejtélyes gyémánt, a Szenvedély tüze nyomába erednek. A plébános kiváló pásztor lévén, előbb-utóbb itt is helyes útra tereli a bárányait…
A Five-0 csapatának egy kételkedő szövetségi tábornagyot kell meggyőznie arról, hogy a békés megoldások keresése a legkedvezőbb mindenki számára. Egy gyilkossággal gyanúsított egykori bűnöző a Hawaii Nemzet…
Egy hírhedt orvvadász halála kapcsán kezd nyomozásba a Five-0 csapata. Kono és Grover célja, hogy kiderítse, ki ölhette meg a férfit. Vajon egy állatvédőt haragított magára az áldozat, vagy más okból gyilkolták…
A Kettering szakaszvezető gyilkosa utáni nyomozás újra Gibbs útjába sodorja a Sherlock-konzorciumot. Az amatőr nyomozócsoport új tagja nagy meglepetést okoz. A nyomozás során egy piti bűnöző sorozatos rablásaira is fény derül…
Vance igazgató utasítja Abbyt, hogy tervezzen meg és hajtson végre egy vegyi támadást a belbiztonság megrendelésére. Az akciónak az a célja, hogy feltárja a sebezhető pontokat. Azonban úgy tűnik, hogy…
Mentősök, rendőrök, tűzoltók és diszpécserek. Mindent megtesznek azokért a bajbajutottakért, akik a legfélelmetesebb, legmegrázóbb vagy éppen legszívfacsaróbb helyzetbe kerülnek. Mindennapi hőseinknek…