A tűzoltóbálon Christian és Marlena közel kerülnek egymáshoz, bár Christian igyekszik tartani a távolságot. Nem felejtette még el nemrég elhunyt feleségét. Aggódik Hanna Röder miatt is, akinek férje balesetben halt meg…
Nora Tschirner nem akar modern nő lenni. Hiszen egy modern nőnek mindent tudnia kell, le kell mondania dolgokról és döntenie kell.
Claire életerős feleség és anya. Annyira beleéli magát a tökéletes háziasszony szerepébe, hogy szinte nem is emlékszik az első csókra és az első szerelemre. Frank, a férje az iskolában drámaszakkört vezet…
Gruberék a Frühling, azaz Tavasz nevű bajor faluban laknak. Steffi a szállodában dolgozik, férje, Georg pedig szeret sokáig aludni. Hatéves lányuk, Emma imádja az időt nagyapjával tölteni. Mindenhova magával viszi a nyusziját is…
A tűzoltóbálon Christian és Marlena közel kerülnek egymáshoz, bár Christian igyekszik tartani a távolságot. Nem felejtette még el nemrég elhunyt feleségét. Aggódik Hanna Röder miatt is, akinek férje balesetben halt meg…
A fedélzetre csak két utas lép. Paul Wiedemann kibérelte az egész hajót New Yorkig, mert meglepetést akar szerezni feleségének, Juliannek. Hamarosan első házassági évfordulójukat ünneplik. Az út során…
Theresát megrázza a hír, hogy Moritz szakítani akar vele. Moritz számára nagyon nehéz ez a döntés. Annak ellenére el akar utazni Fürstenhofból, hogy Werner ebbe nem egyezik bele.
Grace Ravenglass a Hudson folyó mentén fekvő gyönyörű birtok, a Luckenham House tulajdonosa. Házassága tönkrement, ráadásul azt is végig kell néznie, ahogy férje elköltözik fiatal szeretőjéhez. Akkor hozza össze a sors Ellie Summers-szel…
Steve Hedgeson ambíciózus fiatal ügyvéd. Épp szerelme, Cora álomházának tervén dolgozik. Cora azonban szakít vele. A házba más nő, Jennifer Miller költözik. Jennifer a helyzetet kihasználva Steve feleségének adja ki magát…
A tűzoltóbálon Christian és Marlena közel kerülnek egymáshoz, bár Christian igyekszik tartani a távolságot. Nem felejtette még el nemrég elhunyt feleségét. Aggódik Hanna Röder miatt is, akinek férje balesetben halt meg…
Theresát megrázza a hír, hogy Moritz szakítani akar vele. Moritz számára nagyon nehéz ez a döntés. Annak ellenére el akar utazni Fürstenhofból, hogy Werner ebbe nem egyezik bele.
Aurélie, a fiatal párizsi étteremtulajdonos egyik napról a másikra egyedül marad, amikor elhagyja a barátja. A nő bánatosan kóborol Párizs utcáin, amikor egy kis könyvesboltban rábukkan egy regényre…
Claire életerős feleség és anya. Annyira beleéli magát a tökéletes háziasszony szerepébe, hogy szinte nem is emlékszik az első csókra és az első szerelemre. Frank, a férje az iskolában drámaszakkört vezet…
Sarah doktornő magánélete újra zavarossá válik. Pár perccel a lánykérés után rajtakapja leendő férjét, hogy az más nővel flörtöl. Felfordulás van a klinikán is, ahol Sarah dolgozik. A kórházba új beteget hoznak…
Terhesség és médiaválság - ez a két körülmény együtt egyértelművé teszi, hogy egy nőnek nincs esélye visszatérni a szakmába. Vajon tényleg ez a helyzet, vagy csak a rossz nyelvek terjesztik? Tine, a tízéves…
Christian recepciósának és Nina legjobb barátnőjének, Tanianak apja, halálos beteg. Gyógyíthatatlan betegségtől szenved. Arra kéri Christiant, vessen véget a szenvedésének. Christian nemet kell, hogy mondjon neki…
Nicola bulit szervez Rosalie és Xaver számára, meglepetést is talált ki. Amikor Xaver egy hatalmas villát ábrázoló fényképet talál Nicolánál, elmondja ezt Rosalienak. Mind Rosalie, mind Xaver azt hiszik…
Hajója eladásakor Anna találkozik a rokonszenves Peterrel, akivel egykor rövid, de érzéki viszonya volt. Azóta nem találkoztak, de nem felejtették el egymást. A régi érzelmek lángra lobbannak. Mindketten…
Rebecca megtudja, hogy az édesanyja súlyos beteg. Ibizán megismeri ottót, az anyja társát, aki pontosan elmondja neki, mi a baja az anyjának. Az anyja először mondja el Rebeccának a család történetét és…
Mirko és Jana viszonyában jégkorszaki hangulat van Jana elképesztően unalmas estét tölt a legjobb barátnőjével. Eközben Mirkot elönti a féltékenység.