Sorozatunkban a történelem néha száraznak tűnő tényein túlra tekintünk ki: műsorunkból nem csupán neveket és dátumokat ismerhetünk meg, hanem a veszélyeket, a harcokat, a hősiességet és sok izgalmat. A…
Kevés dolog volt nagyobb hatással a történelemre a lőfegyverek fejlesztésénél és használatánál. Ez a páratlan sorozat megvizsgálja e fegyverek evolúcióját, és hogy az ember miként változtatta meg azokkal örökre a világot…
Ferenc pápa nem kisebb feladatot, semmint a római katolikus egyház megmentését vállalta magára. Vatikán problémái közül csak az egyik a médiabotrányok sora Olaszországban és az Egyesült Államokban. Ferenc…
1989-ben Magyarország megnyitotta kapuit a kínaiak előtt, Európában egyedüliként kínálva nekik vízummentességet. Több tízezer kínai hagyta el hazáját, a családot és az emlékeket. Azóta eltelt 25 év, és…
Cseke Eszter és S. Takács András következo helyszíne az On The Spotban Afganisztán, ahol az angolok és az oroszok megszállása, a mudzsahedin törzsi háborúk és a hírhedt tálib rezsim után most az amerikai hadsereg harcol…
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét…
A fizika tudomány. A tudomány itt van velünk, minden pillanatban körülvesz bennünket. A Spektrum saját gyártású sorozata, a “Brutális fizika” pontosan ezeket az alapvető fizikai jelenségeket mutatja be…
A két komikus, Dara O Briain és Ed Byrne útra kelnek, hogy felfedezzék a Föld egyik legpezsgőbb részét, Délkelet-Ázsiát. Mandalayben végződő útjuk során bejárják a gazadasági szárnyalásban lévő Malajziát…
Ma a madarak uralják az égboltot. A földfelszíntől hatezer méteres magasságig megtalálhatóak. Olyan szemszögből látják világunkat, mint senki más. Egész ÉszakEurópából a Kárpát-medencén keresztül vezet…
Norvégiában, messze az Északi-sarkkörön túl bújik meg Tromso városa. Itt a nyár alig két hónapig tart, az is sokszor felhős, csapadékos, csípős szelekkel fűszerezve. A környezet sokak számára ridegnek…
Meleg nyári alkony a Dunánál, Tahitótfalu mellett. Az andalító csendben most még senki sem gondolná, hogy a folyón átívelő híd hamarosan milliók mészárszékévé változik. A víz mélyén különleges megjelenésű…
Az élet kalandos dolog nem csak nekünk, az állatoknak is, akiknek szintén meg kell küzdeniük az életben maradásért nap mint nap. A sorozat minden epizódja egy-egy életszakaszt mutat be az állatvilág számos…
Számos kultúrában léteznek legendák gyermekekről, akik a családjuktól távol, a vadonban nőttek fel egyedül, netán farkasok, medvék vagy más állatok között. De vajon hihetünk-e ezeknek a meseszerű történeteknek?…
Grand Canyon, Yellowstone, a Sziklás-hegység – járja be velünk Észak-Amerika lenyűgöző természtei kincseit, és legyen tanúja a természet egyszerre teremtő és pusztító erejének. Kalauzunk Kirk Johnson palentológus…
A világ leghatalmasabb és legsikeresebb gyárai közül néhány megengedte, hogy kameráknak mutassuk be kedvenc ételeink, tárgyaink gyártásának folyamatát. A mérnöki pontossággal megtervezett teljes folyamatot…
Vajon hogyan építenek leszállópályát egy meredek hegyoldalba? Milyen nehézségekkel jár a világ legelhagyatottabb pontjain utat építeni? Melyik a legveszélyesebb híd a világon? A sorozat a világ legextrémebb mérnöki munkáit mutatja be…
Az ifjú francia asztronauta, Thomas Pesquet személyében új hőst köszönthetünk az űrkutatás fiatalabb generációjában. Olyan sorsszerű gyerekkori élmények és vágyak terelték kivételes pályafutása felé, mint…
Lenyűgöző dokumentumfilm-sorozat az urán történetéről. Részben tudomány, részben történelem, összességében egy óriási kaland. Egy felrobbant csillagból alakult ki és vált a nukleáris fegyverek, a nukleáris…
Az időjárás minden egyes nap befolyásolja az életünket – néha észrevétlenül, máskor látványosan. A brutális viharoktól tornádókon, vulkánkitöréseken át bemutatjuk a 10 legádázabb és legáldásosabb időjárási jelenséget…
Hol tartanánk és mik lennénk ma Kopernikusz vagy Darwin nélkül? Hogy nézne ki Európa ma, ha Churchill nem lép be a háborúba a nácik ellen, vagy ha a berlini fal még mindig állna? Ez a sorozat látványos…
Hol tartanánk és mik lennénk ma Kopernikusz vagy Darwin nélkül? Hogy nézne ki Európa ma, ha Churchill nem lép be a háborúba a nácik ellen, vagy ha a berlini fal még mindig állna? Ez a sorozat látványos…
Harminc éve történt a történelem legnagyobb nukleáris katasztrófája Csernobilban. A sérült reaktorokat gigantikus betonszarkofág borítja, ám a sugárfertőzött területen már eddig is ezrek lelték halálukat…
Ötlet, alapos tervezés és látszólag váratlan szerencse – ez a biztos recept a sikeres vállalkozáshoz. A Java Jacket-től a Crocs-ig a Headblade-től az Under Armor-ig olyan termékek példáin át mutatjuk be…
Mi van a Földön túl? Honnan jöttünk? Miből lettünk? Mi az élet titka? Valóban határtalanok a képességeink és hatalmunk? Kik vagyunk? Ez az izgalmas sorozat bemutatja, hogyan alakította a tudomány az életünket…
A Bibliából a tízparancsolat mindenki által ismert, de az nem köztudott, hogy további hétszáznál is több szabályt tartalmaz, amelyek rendelkeznek az élet minden területéről, úgymint étkezés, szex, munka vagy a büntetések…
1916. december 30-i éjszakán három lövés dörren a szentpétervári Yusupov Palota hátsó udvarán, amik megölték Grigori Rasputint. A hűséges csavargó története, aki Oroszország egyik legbefolyásosabb emberévé vált, népszerű legenda lett a 20…
Minden társadalomban léteznek tabu témák, melyekről ugyan mindenki tud, mégsem szívesen beszélnek róla, vagy foglalkoznak vele az emberek. Itt, Közép-Európában gyakran találkozhatunk például azzal a jelenséggel…
Nem akarunk beszélni róla, nem akarjuk látni, tudomásul venni. A Tabukról tabuk nélkül című műsor olyan kérdéseket boncolgat, melyekről gyakran inkább nem beszélünk, legyen szó halálról, gyászról, függőségekről…