Bomber szezon. A hőmérséklet csökken, amint a horgászcsapatok tovább célozzák a lehető legértékesebb halakat. Ám amint a jég rögzül, teljesen új kihívásokat hoz magával.
Új játék. Chris Kristjansonnak kiszállítják apja új hálóbehúzó csörlőjét, de a férfi vonakodik azt használni. Eközben a Husavik csapat csalódott, mert nem sikerül a szükséges mennyiségű zsákmányt kifogni…
Meghibásodások. Folytatódnak a bajok a jégjárókkal Trevor és Chris Kristjanson számára is. Eközben Justin és Mike a Hecla-szigetre tart, ahol remélik, hogy jobb lesz a kapás, mint eddig volt.
Mozgó jég. Richard és Mike jégjárója lerobbant, és nem tudják beindítani. Ám ez nem minden, mert amikor végre kijutnak a jégre, kiderül, hogy már nem érdemes halászni.
Hálókiemelők ideje. Trevor nagy lépéseket tervez halásztevékenységével, és saját hálókiemelőt vásárol. Eközben Chris élvezi új kiemelőjét, és korai befejezést fontolgat idén.
Aki utoljára nevet. Miután évekig a rövidebbet húzta Scrappy Larry-vel szemben, Robin megvicceli régi haverját, de véget ér a móka, amikor Claudia vevője váratlan kéréssel áll elő.
Indul vagy nem?. Elindul a verseny 90 tonnás sziklájuk darabolásának megkezdésére, és egy nagy jáde-eladás megcsípésére, de pattanásig feszül a helyzet Robin és Josh között, amikor nem tudják beindítani a drótfűrészt…
Kivágni vagy nem vágni. A késői szezonkezdés nehéz a csapat és a felszerelés számára is, egyre több a meghibásodás, a gépkezelő-zseni Taylor mélypontra kerül, és állóháborút provokál ki a főnökkel.
Szakítás. A LeBeau fivérek sáros, süllyedő utakon küzdve próbálják lehozni az utolsó rönköket a hegyről, Craig bajba kerül, és a csapatnak kapkodva kell kimentenie őt egy füstölő gépből.
Induljon a parti!. Craig LeBeau és csapata tábort ver a Shuswap fennsík egy távoli részén; eközben Brent egy helyi síterep hószánpályáját tisztítja meg.
A szorosság csak a patkóknál számít. Az indulatok elszabadulnak, amikor Craig és Taylor megpróbál áthelyezni egy 65 tonnás csörlőgépet, Gloverék pedig egy új tömbre vonulnak át a salmói Erie-hegyen.
Fekete sár. Craig és a mentőcsapata Kamloopstól északra egy leégett erdőrészleten fakitermelést végez, de a hamu és az esővíz halálos keveréke megviseli a gépeket és a csapatot is.
Halál a vízen. Gloverék az autópályán kemény téli körülményekkel küzdenek, Craig számára pedig sorozatos meghibásodások és egy ütközés a tömbön azzal fenyeget, hogy a munka késedelmet szenved.
Küzdelem a körülményekkel. Craig és csapata hazatér, Kylee rájön, hogy a Badger 26 km-es faszállító útja nem kevésbé veszélyes, mint a Gollen, a sűrű havazás Celistában, Brit Columbiában maga alá temeti Brent terveit…
Nem minden hős visel köpenyt. Gloverék egyik csörlőgépe sűrű fehér füstöt kezd okádni a Kootenay területén, de ez kevesebb aggodalomra ad okot, mint a kormánytól érkező hírek, amelyek a szezon végét jelentik…
Titánok csatája. Rayre és Elley-re kimerítő ú vár a szomszédos agyagbányáig; amikor Erik, Kimberley és Tiffany fellázadnak a zsilip sikertelen felhúzása után, Erik megkérdőjelezi Ray vezetői szerepét.
Az Aranyördögök a nagy aranytelér keresése során áthelyezik millió dolláros tevékenységük színterét, míg Vince, Bibi és Murray új csapata álmaik bérbe vett földjét veszi kezelésbe.
A Ferals csapat az arany nyomában jár, amikor az összekerékhajtású balesete miatt kidől egy emberük, és a Poseidon Crew küzd, hogy úrrá legyen a katasztrofális mechanikai hibán.
Az Aranyördögök minden reményüket az Outback ellenálló terepén folyó feltárásba vetik, az áradó víz elmossa a Gold Retriever csapat új telepét.
A Ferals csapat elveszíti egyik tagját az irgalmat nem ismerő Outback területén, és Shane olyan vonzó ajánlatot kap, ami miatt felbonthatja Russellel megkötött patrnerségét.
Jacqui és Andrews hatalmas aranytelérről szövött álmát kommunikációs problémák akadályozzák, és a Poseidon Crew az esős időjárással küzd, hogy jelentős nyereség üsse a markukat.
Egy felfegyverzett birtokháborító fenyegeti az Aranyördögök feltárási küldetését, és a Ferals csapat pályája leghatalmasabb aranyrögére lel.
Alan és Salty új csapata kockázatot vállal a víz alatti aranyrögök keresése során, és a Ferals csapat gazdag telérre bukkan, de tolvajok elkergetésére kényszerül.
Utazás az elveszett bányához. Egy ismétlődő jelölés egy elveszett spanyol bányára mutat, közvetlenül Slumach aranyhoz vezető ösvényén.
Egy családi ügy. Michael és Cherie eltökélt amellett, hogy a legtöbbet hozzák ki a bérelt területből, amíg kedvezőek a feltételek; Ray és Paul a föld alá készülnek zöld zafírok találásának reményében.
A vasutak felülkerekedtek szinte minden természeti kihíváson, a ciklonok uralta Indiai-óceánon való átkeléstől kezdve a földrengéses zónában haladáson át egészen a sziklákba vájásig az olasz Riviérán.