Túlélés. Az európai érintkezést követően a bennszülöttek elszenvedtek betegségeket, földjük ellopását és elnyomást, de Jago amellett érvel, hogy az észak-nyugati partvidék kultúrája rendkívüli ellenálló…
Amint régészek egy piramisépítő munkás 4500 éves naplóját dekódolják, új nyomokat fedeznek fel arról, hogyan épült a nagy piramis. De vajon csupán emberi erővel el tudnak szállítani egy nehéz követ?
Kereskedelem. Megvizsgáljuk az Indus-völgyet; a rendet nem háborúval vagy vallással tartatták be, hanem a kereskedelem szabad áramlására támaszkodtak. Az árucsere elősegítette a jólétet, összefogást és bizalmat…
Adásunkból megtudhatják, hogyan befolyásolta az ember az éghajlatokat, és hogy milyen meglepetéseket tartogat számunkra az időjárás a jövőben.
Hongkong. A csapat eddigi legnagyobb kihívásával néz szembe: egy kevéssé ismert, véres csatát kezdenek tanulmányozni, amely megváltoztatta a délkelet-ázsiai hatalmi helyzetet a II. világháború alatt.
II. Lajos - Bajorország őrült királya. II. Lajos bajor király meleg volt, excentrikus, és tündérvárakat épített, melyek ma Németország fő látványosságai közé tartoznak. El kell ismernünk, hogy nem volt hagyományos uralkodó…
Akár tetszik, akár nem, a háború, a konfliktus és az ismeretlen feltárása az emberi fejlődés hajtóereje. Tény, hogy az ember akkor a legtalálékonyabb, ha rombolni akar.
Akár tetszik, akár nem, a háború, a konfliktus és az ismeretlen feltárása az emberi fejlődés hajtóereje. Tény, hogy az ember akkor a legtalálékonyabb, ha rombolni akar.
Egy kontinens születése. Európai utazásunkat a Baltica paleokontinens legrégebbi szikláinál kezdjük Oroszország legészakibb részén egy ősi hegy tetején, amit ma víz borít.
Egy kontinens átalakulása. Ahhoz, hogy megértsük, Európa hogyan változott az évszázadok alatt, meglátogatjuk Norvégiát, Jurát, a Matterhorn csúcsát, a Francia-középhegységet és az Elbe Sandstone-hegységet…
Mély dzsungel. Minden valódi esőerdő az Egyenlítőn van, és bennük található a Föld legnagyobb biodiverzitása. Látunk alföldi gorillákat Gabonban, orángutánokat Indonéziában, és meglátogatjuk a Galapagos-szigeteket…
Vad vidékek. Az Egyenlítő varázsa az állandó napfény, ami az élet bőségét okozza. Megvizsgáljuk a konfliktust az állatok és a farmerek, valamint a közöttük álló természetvédők konfliktusait.
Forró vizek. Az egyenlítői vizek melegsége a színes élet táptalajává teszik őket, de korunkban olyan is van, hogy túl nagy hőség. Ebben a részben a globális felmelegedés hatását tanulmányozzuk a világot beutazva…
Um-ot, a macskát elütötte egy autó, és elszakadt a rekeszizma. Eközben Mamast, a terrier ivartalanították, de a varratoka nem szedték ki, és elkezdett ránőni a bőr az ivartalanított területre.
Bill egy sátorban él Eli kutyájával, akinek szemhéjbefordulása és bőrdaganatai vannak. Kwane találkozik egy fiatal nővel, Whitney-vel, és kutyájával, Bummerrel, és döbbenten hallja élettörténetüket.
Kuma, a kölyökkutya az utcán él, és oltásra, ivartalanításra és idomításra van szüksége. Michael és Presley kutyája egy hajléktalanszállón él, és a férfi aggódik, hogy Presley nyakában a csomó rák.
Barbarának átmeneti szállásra kell vinnie kakaduit, hogy új otthont találhasson nekik, de a szükséges vizsgálatok nagyon drágák. Kwane megismeri James-t és kutyáját, Ladybird-öt, aki sántít.
Kwane találkozik egy tacskónak, akinek homályosak a szemei; Tank-et megmentették attól, hogy kutya-csali legyen, de aggódnak a fogyása miatt; Shadow, a kutya harcolt, és van egy vágás a fülén.
Amikor Kwane felméri Goldie, a kutya állapotát, gazdájában túlcsordulnak az érzelmek, és beszél arról, hogy milyen nehéz az élet az utcán. Kwane segítséget keres maga mellé.
Skid Row-ban van az USA-ban a legtöbb hajléktalan; Dr. Kwane találkozik Walterrel és Dinker kutyájával, akinek nagyon ritka betegsége van. Walter elutasítja a műtétet, de belemegy egy kezelési tervbe.
Dr. Kwane találkozik Tammy-vel, és két barátjával, Maddie kutyával és Boogie cicával; egy Shay nevű fiú, az anyja, és kutyájuk, Shilo, akinek sérve van, az autójukban élnek több hónapja.
Miután hallotta pár ember történetét, Genesisben túlcsordulnak az érzelmek; hogy felvidítsák, a csapat meglátogatja Charlie, aki egy 100 egzotikus állatnak otthont adó menhelyet vezet.
Előjegyeztek egy műtétet Bobo kutyának, de Dr. Kwane-nek fogalma sincs, hol lehet ő vagy a gazdája. Venice Beach-en Kwane és Genesis találkozik egy férfival, albínó pitonjával, és egy jólelkű párral.
Dr. Kwane és Genesis talál egy kutyát, aki nem tud ránehezedni a mellső lábára, de a gazdája nem engedi megröntgenezni. Pár kutya emlékeztető oltást kap, és Genesis örökbe fogadja a mentett Pickles-t.
Fruitloopnak tele a bűzmirigye, így Genesis vállalja, hogy kinyomja. A csapat megnéz egy önkéntes állatorvosok és állatorvos-hallgatók által vezetett klinikát, ami napi150 hajléktalan állatot lát el.
Isten (1626-1630). Kinek oldalán áll Isten ebben a háborúban? Minden uralkodó hozzá fordul, a saját vallását kikiáltva az egyetlen igaznak. A táborok tisztán látszanak a korai években: katolikusok a protestánsok ellen…
Tell Vilmos legendája; Az elnök lánya; A Chomp-Chomp játék. Don Wildman megvizsgál egy legendás lövészhez köthető nyílpuskát, egy mindent feltáró emlékiratot, mely országos botrányt okozott, és egy elképesztő…
Európa bölcsői. Európa, amit inkább a kultúrái határoznak meg, mint a földrajza, nevét a mítosz szerint Zeusz, az ókori istenek királya által elcsábított Europa királynőről kapta. Onnan minden út Rómába vezet…
Mejdúm és a hamis piramis rejtélye. A mejdúmi a legkevésbé ismert piramis, ám egyben a legrejtélyesebb is. Az új technológia kivételes használatának köszönhetően a tudósok elmerülhetnek az épület szívében, mely az égboltra nyílik…
Isten (1626-1630). Kinek oldalán áll Isten ebben a háborúban? Minden uralkodó hozzá fordul, a saját vallását kikiáltva az egyetlen igaznak. A táborok tisztán látszanak a korai években: katolikusok a protestánsok ellen…
Az eltűnt viking hosszúhajó-had. Az "elveszett" viking hajóhad hajói rengeteg információval szolgálhatnak a vikingek életéről. Tim és a csapat csatlakoznak a kutatáshoz, hogy kiderítsék a legújabb elméleteket és megállapításokat…