Budai Attila (szerk.)
Az Irodalomtörténet repertóriuma 1912-2012 (Könyv)
ára: 2 750 Ft volt)
Szerző: | Budai Attila (szerk.) |
ISBN: | 9786155047886 |
Aranykártya: | 23 pont |
Az 1891-ben alapított Irodalomtörténeti Közleményekkel együtt a két évtizeddel későbbi Irodalomtörténet szintén a magyar irodalomtörténet rendszeres hazai folyóirata lett. Míg az első közleményei a régi magyar középkori, illetve a felvilágosodás és reformkori, valamint az 1848-at követő évtizedekben alkotó szerzőknek a munkásságával foglalkoznak, addig az utóbbi inkább az éppen aktuális magyar irodalmat helyezi előtérbe, az elmúlt tíz-tizenöt évben más nyelvekre tekintő nyitással. A lap első évtizedeiben közölt tanulmányain, kritikáin, ismertetésein otthagyta nyomát a pozitivizmus, szellemtörténet, adatfeltárás és mentalitásmegragadás, részletegész egysége és ellentéte. 1948 után a direkt politikai késztetések minden korábbinál erősebben érvényesültek.
Szerzők, tárgyalási módok szorultak háttérbe korszerűtlen, túlhaladott megközelítések, ideológiai eredetű ítéletek kaptak terepet, léptek a helyükbe. Lényegi változást az 1990-es évek eleje hozott, mellőzött szerzők értékelésének helyreállításával, munkásságuk visszaemelésével, a teljes korábbi évszázad differenciált megközelítésével, a szakmai színvonalat emelő irányzatok szóhoz juttatásával. A repertórium tételei mintegy tükörként mutatják ezt az utat a szakma önvizsgálataként, egyben tanulságul a ma fiataljai számára.
Budai Attila (szerk.): Az Irodalomtörténet repertóriuma 1912-2012 könyv ára: 2 750 Ft