Lukácsi Ákos
Miért éppen Havanna? (Könyv)
ára: 2 500 Ft volt)
Szerző: | Lukácsi Ákos |
ISBN: | 9786155885006 |
Aranykártya: | 21 pont |
A kiadvány, amelyet kezében tart, immár a harmadik sarja a Miért éppen...? című sorozatnak. Mikor nekiláttunk az első, izlandi tematikájú kalauz készítésének, tovább tartott a koncepció megtervezése, mint annak tartalommal való megtöltése. Ennek oka, hogy viszonylag határozott elképzeléssel rendelkeztünk arra vonatkozóan, miként valósítsuk meg az általunk kívánatosnak ítélt irányvonalat, ám elgondolásunkban a műfaji keretek elbizonytalanítottak. Egy olyan kötet megalkotására tettünk kísérletet, amely - a klasszikus értelemben vett útikönyvektől eltérően - a hely esszenciáját ragadja meg. Hangulatokat, lenyomatokat, érzéseket. Amelyek befogadása által az olvasó kedvet kap, hogy a helyet maga is megtapasztalja. Ugyanakkor az utazás megtervezéséhez nélkülözhetetlenek bizonyos ismeretek, amelyeknek végül gondosan megágyaztunk a miliő inspirálta szövegekben.
A történetekbe szőtt élmények reményeink szerint még közelebb hozzák az Olvasót az adott tájék lényegéhez. Miután forma és tartalom egymásba simult, a sort Svájccal folytattuk. Úgyszintén fotográfiák, egypercesek és esszenciák rajzolták. Amennyiben Önnel először Havannában találkozunk, élményekben gazdag időtöltést kívánunk, s a két korábbi kalandozásunk gyümölcsét is jó szívvel ajánljuk.
Lukácsi Ákos: Miért éppen Havanna? könyv ára: 2 500 Ft