A Bécsi Fiúkórus - Út a messzeségbe

A fiúkórust 1498-ban I. Miksa császár alapította, amikor is udvarát Innsbruckból Bécsbe tette át. A zenekari fiúkat, a kóristákat, akik udvari tisztviselőknek számítottak akkoriban, papok nevelték. Az eltelt több mint fél évezred alatt a zenetörténet olyan nagyságai álltak kapcsolatban az együttessel, mint a Haydn-fivérek, Mozart, Salieri, Schubert és Bruckner. A Bécsi Fiúkórus 1918-ig kizárólag az uralkodó szolgálatában állt, de azóta is rendszeresen ad hangversenyeket szerte a világon. A mintegy száz, tíz és tizennégy év közötti kórista négy együttest alkot, amelyek évente háromszáz hangversenyt adnak a tanév kilenc-tizenegy hetében, összesen körülbelül félmilliós hallgatóság előtt. A Bécsi Filharmonikusok tagjaival és a Bécsi Staatsoper Kórusával kiegészülve a Wiener Sängerknaben ma is a több mint ötszáz éves hagyomány folytatója: minden vasárnap misén énekel a bécsi császári kápolnában. A kóristákat, a Wiener Sängerknabent örökké vonzotta a messzeség, a távoli népek dalai, mindig új és új zenéket, dalokat keresve, kutatva. Felkerekedtek hát a fiúk, s elindultak a távoli Kelet felé, végig a Selyemúton, hogy igazi „kincsekre” leljenek. Többi közt a Wa habibi, az arab-keresztény himnusz egyike ezeknek a rejtett kincseknek. Útjuk során kiválasztották azokat az üzbég, tadzsik, arab, pakisztáni, indiai és kínai Selyemút-dalokat, amelyek a legjobban illenek hozzájuk. Erről is mesél ez az egyedülálló, értékes zenei road-movie. A dokumentumfilmben elhangzik egy ősrégi, háromezer éves üzbég dal, a Sus Xatin (Tánc az esőben), amely értelemszerűen könyörgés, fohász az esőistenhez, a „víz úrnőjéhez”.