A legvörösebb föld

Katonai zsákokba gyűjtött hősök, kegyelettel rejtegetett roncsdarabok, különös körülmények között megkerülő halottak és számon sem tartott hadi műkincsek – megannyi bizarr mozaikból rakható össze a magyarok első világháborús dél-tiroli jelenléte. 2014-ben a nagy háború kitörésének századik évfordulójára emlékezünk az egykori Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaival együtt. Mi több: Észak-Olaszországnak az egykor a Monarchiához tartozó része is velünk fog emlékezni – annak ellenére, hogy Itália csak 1915-ben lépett háborúba, és hogy ez az egyéves „differencia” még néhány éve is tabutémának számított a térségben. Hogy ezeken a tájakon még ma is jelen vagyunk, azt semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy az észak-olaszországi háborús gyűjtemények elképzelhetetlenek magyar tárgyak nélkül. És az északolasz katonai emlékezet magyar kultusz nélkül. Az olasz impériumváltás, a fasizmus, majd a második világháború utáni átalakulások hallgatást kényszerítettek a tartomány lakóira, akiknek felmenői szinte az összes jelentősebb első világháborús frontszakaszokon véres áldozatokat hoztak az Osztrák–¬Magyar Monarchia védelmében. Ez a 2000-res évek derekán kezdődött revival folyamat valójában a kisebbségi azonosságtudat, a történelmi hovatartozás legélesebb kérdéseit is fölveti – nem kevés áthallással és kapcsolódási pontokkal a Kárpát-medencei magyar kisebbség problémáihoz.