A magyar klasszikus zene napja - gálahangverseny
(2021)
A magyar klasszikus zene gazdagságára, régi és új értékeire, kis és nagy mestereire, változatosságára és félreismerhetetlen ismertetőjegyeire büszkének lennünk korántsem valamiféle szűk látókörű nacionalizmus. Éppen ellenkezőleg, hiszen a magunk muzsikáját, 19-21. századi komponistáink alkotásait az európai kultúra s egyáltalán: a világ komolyzenéjének egyetemes közegében leljük fel. Ahhoz mérjük és abban helyezhetjük el a magyar zeneirodalom termését: akkor is, ha a kultúrhéroszi működését vállaltan itthonra korlátozó Erkel Ferenc, s akkor is, ha a világhódító Liszt Ferenc műveiről van szó. A Kocsis Zoltán születésnapjára kitűzött, az ő emlékének ajánlott hangversenyen a Zeneakadémia két alapítójának műveitől egészen a Zeneszerzés Tanszék mai vezetőjének, Fekete Gyulának vadonatúj kompozíciójáig ível majd a program az egykor Kocsis által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar és két nagy tehetségű fiatal muzsikus, a csellista Devich Gergely és a karmester Madaras Gergely előadásában.
Mikor lesz A magyar klasszikus zene napja - gálahangverseny a TV-ben?
A magyar klasszikus zene napja - gálahangverseny című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!