A rendszerváltás - Glatz Ferenc
Egyház és állam
Ismeretterjesztő Sorozat
Magyarországon az állam és az egyházak kapcsolata a rendszerváltozással teljesen megváltozott. Az elmúlt 15 évben a legtöbb vitás kérdést - ingatlanok visszaadása, normatív finanszírozás, adó 1 százaléka - törvényekkel rendezték, sőt sokan ezt a folyamatot a rendszerváltás egyik sikertörténetének tartják. Mindezek ellenére még így is vannak vitás kérdések az állam és az egyházak, felekezetek képviselői között. Ahhoz, hogy ezt a kapcsolatrendszert megértsük, természetesen meg kell ismernünk az előzményeket - a diktatúra évtizedeit is. "Az egyházban több tartalék volt, mint amire az egyház, vagy az állam gondolni mert" - Glatz FerencMegszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal! A rendszerváltás három - stratégiai értelemben - legfontosabb érdeme közé sorolt lépés elintézendő ügyeket hozott a felszínre. A döntés előzményeiről és következményeiről beszél Glatz Ferenc akadémikus, akkori művelődési miniszter.
Mikor lesz A rendszerváltás - Glatz Ferenc a TV-ben?
A rendszerváltás - Glatz Ferenc című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!