Házassággal kezdődik
Magyar játékfilm (1943)
Apja nagy megkönnyebbülésére végre férjhez megy az elkényeztetett, makrancos Lili. Az öregúr abban reménykedik, hogy megszabadul zsarnokától, s lánya ezentúl férjét, Pétert terrorizálja, ő pedig végre élheti a maga életét. A dolgok azonban másképp alakulnak. Pétert nála keményebb fából faragták, nem tűri a szeszélyes fiatalasszony zsarnokoskodását, minek következtében Lili, a még mindig reménykedő régi udvarlójával, Alfréddal utazik el nászútra. Mikor a fiatalasszony látja, hogy férje nem rohan utána, balesetet produkál. Kórházba kerül, de férjét ez sem hatja meg. Ekkor önszántából börtönbe vonul. Innen Péter elmegyógyintézetbe viteti őnagyságát okulásul, és válni akar. Lili, megtudván, hogy őrülttől nem lehet elválni, közveszélyes elmeháborodottnak tetteti magát. Péter mérgében tettlegességhez folyamodik, ebből azonban csók és békülés lesz.
Mikor lesz a Házassággal kezdődik a TV-ben?
A Házassággal kezdődik című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!