Jazz itt!” Várallyay Petra koncertje
(2021)
A hétgyermekes zenészcsaládból származó, Orszáczky- és Junior Artisjus-díjas Várallyay Petra első nagy sikereit klasszikus hegedűsként érte el, később azonban érdeklődése egyre inkább az improvizatív fúziós zene és a komponálás irányába vitte. A hegedülés mellett kiválóan zongorázik, énekel, hangszerel és szöveget is ír. Már a zeneakadémista évek előtt megalapította saját jazztrióját, állandó zeneszerzője a Jazzation acappella formációnak, dolgozott Bobby McFerrinnel és Yo-Yo Mával, fellépett számos hazai és külföldi fesztiválon a műfajok széles spektrumát bejárva. 2020 februárjában koncertet adott a Zeneakadémián. Az est műsorát az általa komponált kamarazenei darabok és hegedű caprice-ok mellett 1. hegedűversenyének ősbemutatója tette különösen izgalmassá. A művet egy igazán színes, vonósokból, fafúvósokból, basszusgitárból és ütőhangszerekből álló kamarazenekar közreműködésével szerzői előadásban hallhatja a közönség.
Mikor lesz a Jazz itt!” Várallyay Petra koncertje a TV-ben?
A Jazz itt!” Várallyay Petra koncertje című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!