Rendezte

Televíziós portréjában Kende Márta rendező beszél arról a sok mesterségbeli emlékről és fogásról, melyet az általa rendezett rengeteg dokumentumfilm, gyermekműsor, élő műsor és tévéfilm készítése közben megélt abban a Televízióban, ahol a legjobban „az egymásba átható élő elevenségét” szerette. Vallotta, hogy a televízió feladata nem az örökkévalóság, hanem az élettel együttélés, az embereket összekötő pillanat, az előremozdítás céljával való „mához szólás”. Nagy kedvencével, Brechttel együtt arra tanított, hogy mindenki átélje a gondolkodás gyönyörűségét és hitte, hogy a művészet egyetlen szempontja a kifejezés lehet. Jó dokumentaristaként pedig az életnek az életből való megértésére, a józsef attilai igazságnak a kibontására törekedett, mely megfigyeléseinek a színészvezetésben is hasznát vette tévéfilmek rendezésekor.