05:4506:40-ig55 perc
Doktor House - 8. évad - 1. rész
Húsz Vicodin
Amerikai orvos-sorozat (2004)Pontosan egy év telt el azóta, mióta House belehajtott Cuddy házába, és még most is épp a börtönbüntetését tölti a Kelet New Jersey-i fegyházban. Miután az egyik börtönbanda vezetője életveszélyesen megfenyegeti, House az egyik börtöntársához fordul segítségért, majd egy másik rabtársa szokatlan tünetei keltik fel az érdeklődését. House persze kénytelen valami okosat kitalálni, hogy úgy kezelhesse a pácienst, hogy nem szegi meg a börtönszabályokat. Ekkor ismerkedik meg Dr. Jessica Adams-szel, a fiatal és éleseszű orvossal, s így Adams választásra kényszerül: megbízik House-ban és ezzel kockáztatja a karrierjét, vagy a szabályok szerint játszik...
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra „találták ki”, hogy az orvosok munkáját nehezítsék… Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal neurológusból áll, akiket ő maga válogatott ki – persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, a kedvenc kórház-sorozata közben!
Mikor lesz még a Doktor House a TV-ben?
Mikor volt Doktor House az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Linkek
Évad
8. évadEpizód
1. részGyártási év
2004Eredeti cím
House, M.D. VIII.: Twenty VicodinMennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése