04:0505:00-ig55 perc
Dokuzóna
Nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet (1-2. )
Magyar dokumentumfilm (2018)NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE HIRDETEM HŰSÉGEDET A reformáció 500. évfordulóján kétrészes filmben mutatjuk be a hazai szlovák evangélikus közösség történetében, életében kulcsfontosságú szarvasi evangélikus templomokat és a hozzájuk kapcsolódó sorsokat. Filmünk 1. részében megismerhetjük a szarvasi Ótemplom építésének történetét, megtudhatjuk, milyen állapotok fogadták a Harruckern báró által az Alföldre hívott első szlovák evangélikus telepeseket. Belenézhetünk ez első szarvasi anyakönyvekbe, sok minden derül ki Tessedik Sámuel nagyratörő terveiről és tetteiről, s arra is választ kapunk, milyen isteni erő munkált 1722 óta a történelem viharai dacára is kitartó, fennmaradó, hívő közösségben. A második részben az 1896-97-ben eklektikus stílusban épült, gótikus és román elemekkel kecsesen az égbe törő szarvasi evangélikus Újtemplommal és a hozzá kapcsolódó történetekkel találkozhatunk. Ugyanakkor az is kiderül, hogy bár a templom- és gyülekezetépítés erős szándéka munkált a szarvasiakban, a XX. század történelme sok fájdalmas, az 1722-ben a városba települt szlovák ősök nyelvére is negatívan ható eseményt hozott. Az Újtemplom felszentelésének 120. évfordulóján azonban számos örömteli változás kezdődött a gyülekezetben.
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése