Nick, az egykori zsoldoskatona új feladatra vállalkozik busás jutalom reményében. Két bányásztársaság vezetője kéri fel arra, hogy toborozzon magánhadsereget és repüljenek egy trópusi szigetre. Feladatuk:…
John Rambo (Sylvester Stallone), a vietnámi veterán húsz évvel az utolsó kalandjai után Thaiföld északi részén, a burmai határhoz közel telepedik le. Visszavonultan él, halászik és kígyóméreggel kereskedik…
Tak (Wah Yuen), az idős harcművész egy ideje az Egyesült Államokban él, gyógyfüveket árul. Nem tud arról, hogy régi tanítványa, Johnny (Jerry Trimble) minden idős mesterének az életére tört, hogy így bizonyítsa: ő a legnagyobb harcos…
Tíz évvel ezelőtt öt diák beiratkozott egy harcművészeti iskolába, ahol megtanulták a vusu alapjait és szoros barátságot kötöttek. Most viszont tudásukat és barátságukat is próbára teszik, hiszen egy korábbi…
Az Itéletnap elől menekülve két intelligens majom-tudós, Cornelius (Roddy McDowall) és Zira (Kim Hunter) visszautazik az időben, hogy elmeneküljön a világméretű pusztulás elől. A mai Los Angelesbe érve…
Meteor csapódik a Földbe, s ezzel megváltoztatja a bolygó klímáját. Előbb óriási földrengés, majd szökőár következik, Európát pedig ellepi a hó és a jég. Tom Parker parancsnok (Dean Cain) évekkel később…
Nick, az egykori zsoldoskatona új feladatra vállalkozik busás jutalom reményében. Két bányásztársaság vezetője kéri fel arra, hogy toborozzon magánhadsereget és repüljenek egy trópusi szigetre. Feladatuk:…
Robert Scott (Val Kilmer) különleges ügynök küldetése, hogy megtalálja az elnök elrabolt lányát, mielőtt a dolog kipattanna és a sajtó tudomására jutna. Ezúttal a szövetségiek és a CIA együttműködésével…
Schneider úr a rendszerváltást követő években vált újgazdag polgárrá, szippantóautója szállítmányának révén csinált aranyat. De Schneider a megszerzett vagyon ellenére megmaradt egyszerű kisembernek. A…
A Monthy Python csoport tagjai ezúttal visszavisznek minket a bibliai időkbe. Júdeában vagyunk, ott és akkor, amikor Jézus született. Vele szinte egy időben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian…
Egy igazi profi mindenre fel van készülve - kivéve a Magyar Valóságot! Fekete Versace öltönyben és csúcstechnológiával felszerelve érkezik Magyarországra az az ügyintéző, akit a szakmájában csak a Tejesembernek (Oszter Sándor) hívnak…
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai 1978-ban kiterjedt akciót indítottak az alvilág ellen. A siker érdekében minden lehetséges eszközt bevetettek. Köztük egy beépített ügynököt, akit a frontvonal mögött magára hagytak…