Daryl Dixon megérkezése erőszakos események sorozatát váltotta ki Franciaországban, ami akaratlanul is bajba sodor egy folyamatosan növekvő vallási mozgalom közepén álló fiatal fiút.
A Fargo legutóbbi folytatása Minnesotában és Észak-Dakotában játszódik, 2019-ben. Az események váratlan fordulatai folytán Dorothy Dot Lyon (Juno Temple) pácba kerül a hatóságnál. Ez a láthatóan tipikus…
Robert McCall maga mögött hagyva a rejtélyes múltját, gondtalanul élvezi az új, békés életét. Az egykori kommandós megrendezte a halálát, hogy visszavonulhasson. Találkozik azonban Terivel, a fiatal lánnyal…
Eric Packer, a 28 éves milliárdos a tőzsde királya. A Wall Street egén azonban viharfellegek gyülekeznek. Mindebből semmit sem érzékel, ő csak a haját indul levágatni. Reggel beszáll a luxuslimójába, és…
A harmadik részben Mika a távoli Andalúziába utazik, hogy felkutassa szeretett lova őseit.
Frankie Dunn pályája során számos fantasztikus bunyóst edzett és menedzselt. Legfőbb tanítása, mely vezérli az életét is, hogy a legfontosabb az, hogy mindig védd magad. Mióta elidegenedett a lányától…
Danielle a XVI. század szülötte, ám a többi lánnyal ellentétben varrogatás helyett könyveket olvas, és legalább olyan kitűnően vív, mint ahogy lovagol. Szokatlan szenvedélyei mellett ráadásul gyönyörű…
A Skorpiókirály szövetséget köt egy Tala nevű női harcossal, aki valójában a núbiai király húga. Együtt indulnak egy legendás ereklye, a Lelkek Könyve felkutatására, amely lehetővé teszi számukra, hogy…
A 12 éves Alan felfedezi a díszes Jumanji-táblát, s amikor Sarah-val leülnek játszani, a fiú hirtelen eltűnik, és a Jumanji dzsungelbirodalmában találja magát. Nem is tud visszatérni, mert a kislány túlságosan…
A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt…
Albert (Kevin James), a jámbor könyvelő fülig szerelmes egy hírességbe: az elbűvölő és gyönyörűséges Allegra Cole-ba (Amber Valletta). Albert trenírozása közben azonban Hitch is emberére talál a bámulatos…
Natasha Binder ügyvédnő apja eltűnik New Orleansban. A nő mindent megtesz, hogy előkerítse. Felbérli Chance-t, a munkanélküli hajóst, aki veszélyes harcos hírében áll. Chance eleinte csak a pénz miatt…