Meglehetősen feszült hangulat alakul ki, amikor Hondo hosszú idő után ismét találkozik Ruizzal, egy másik tengerészgyalogossal egy olyan bevetés során, ahol a SWAT egység egy olyan szökevény elítélt után…
Miután egy tengerésztisztet holtan találnak egyenruhában egy sportközpontban, a bizonyítékok Pride-ot és az NCIS csapatot egy olyan emberrablási ügyhöz vezetik el, amelynek egy tavaly Mexikóban eltűnt tengerésztiszt áll a középpontjában…
Az NCIS csapatnak meg kell mentenie egyik kollégájukat: Sebastiant elrabolják, miközben édesanyjával, Sylvia Lunddal ebédel egy étteremben, majd pedig arra kényszerítik, hogy a szerencsejátékok területén…
Chase igazgatónő és Sydney eljátsszák, hogy összevesznek, Sydney felmond, hogy zavartalanul szolgálhassa hazáját egy titkos szervezet keretein belül. Amikor beszervezik, még nem tudja, kik lesznek a munkatársai…
Miután Vaughn hamis anyagot adott el a vonaton Vadik emberének, megindul a hajsza a bűnöző elfogásáért. Sloane lánya, Nadia, egykor beépült Vadik környezetébe. Sydney tőle kér segítséget. A vonaton elfogott…
Az NCIS csapata fontos küldetést kap. A feladat, hogy megállítsanak egy nagy rakománnyi, Peruból érkező hamisított pénzt. DeChamps ügynök is kapcsolatba kerül az üggyel.
A tengerészet egyik orosz származású kutatóját egy furcsa fojtó szerszámmal gyilkolták meg. Az Orosz Nagykövetség nagyon segítőkész, és információkkal szolgál egy moszkvai kutatónőről, aki szerintük Szergej…
Crane és Abbie kénytelen együttműködni leggyűlöltebb ellenfelével egy megdöbbentő természetfeletti esemény miatt. Joe és Jenny próbálja rendbe hozni a kapcsolatát.
Peter megtalálja számítását Michael rendjének új vezetőjeként, a CDC csapata pedig folytatja a kétségbeesett kutatást az „anyafa” után.
Alan Walkerhez fűződő viszonya véres összecsapásba fordul át, miközben a Peterrel folytatott testvérháború mindent lángba borít. Kyle eközben minden tőle telhetőt megtesz, hogy gyógyírt találjon a fertőzésre…
Egy katonai kiképzési baleset miatt Drew kétségbe vonja képességeit. Jordan-t meglepi párja, amikor meglátogatja őt a kórházban.
Az NCIS csapata fontos küldetést kap. A feladat, hogy megállítsanak egy nagy rakománnyi, Peruból érkező hamisított pénzt. DeChamps ügynök is kapcsolatba kerül az üggyel.
A tengerészet egyik orosz származású kutatóját egy furcsa fojtó szerszámmal gyilkolták meg. Az Orosz Nagykövetség nagyon segítőkész, és információkkal szolgál egy moszkvai kutatónőről, aki szerintük Szergej…
Ahogy Pandora társa egyre erősödik, Crane-nek meg kell vizsgálnia múltját Betsy Ross-szal, hogy kiderítse, miként állíthatná meg. Mindeközben Jenny apjával való kapcsolatán rágódik, Abbie pedig nehéz döntés…
A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…
Egy hatalmas vihar miatt káosz alakul ki a kórházban. TC és Dr. Scott Clemmens egy földcsuszamlás helyszínére sietnek, hogy segítsenek egy súlyosan sérült anyán és fián. Landry-t meglepi, amikor egy rokona…
A csapat feladata, hogy kivizsgáljanak egy újabb gyilkosságot. Az Egyesült Államok haditengerészetének hadnagyát érte támadás, feltehetőleg titkos információk kiszolgáltatása miatt. Hetty továbbra sem…
Gibbs, DiNozzo és Bishop egy hadihajón gyakorlatoznak, amikor Gibbs meglát egy holttestet a vízben. A férfi iratai szerint egy teherhajó biztonsági tisztje, ám amikor Gibbs és Borin ügynök átmennek a San…
A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…
Amikor egy mumifikálódott holttestet találnak egy külvárosi ház alagsorába falazva, Harrow és Grace hozzáfog, hogy felfedje a 20 évvel ezelőtt eltemetett nyomasztó titkot.
Harrow úgy dönt, hogy elhiszi, hogy Chester valóban meghalt, és hozzáfog egy ügyhöz Észak-Queenslandben, miközben Simon saját nyomozást indít Chester ügyében.
Még a szuperhősök sem tartják be az összes ígéretüket. Peter Parker, aki vörös-kék pókruhájában üldözi a gonoszt a nagyvárosi utcákon megígérte szerelme haldokló apjának, hogy kerülni fogja a lányt - és így gondoskodik a biztonságáról…