Lady Pop hazalátogat hétvégére. Mindennek tökéletesnek kell lennie! Paul Lolát is megkéri, hogy takarítsa ki a szobáját. A lányka a bátyjával belopózik Miss Moon szobájába anélkül, hogy engedélyt kérnének…
Paul a gyerekek segítségével elszállítja a Kenya nevű majmot az állatkertből. Csakhogy Kenya nem akar költözni. Paul elhalasztja az utazást, amíg rá nem jön, hogy mi az oka. Lolának támad egy ötlete: mi…
Bunch kisasszony nagyon megharagszik, amikor Miss Moon véletlenül az ő padjára ül, ezért párbajra hívja Miss Moont: akkor hozhatja továbbra is ebbe a homokozóba Joe babát, ha kiáll ellene egy három számból álló dadaversenyen…
A Bárónő udvarában Kliffnek sikerül lesifotókat készíteni Lady Popról annak egyik látogatása során. Szerencsétlenségére a Bárónő rajtakapja, és elveszi a fényképezőgépét. Ezzel a szerkentyűvel végre lehetőséget…
Nutty Hill lakóit fullasztó hőhullám gyötri. Grizzy is kétségbeesetten keres legalább egy hűs fuvallatot, de közben remek ötlete támad. Bemászik a hűtőbe, ahol sokkal elviselhetőbb a klíma. Mindössze egy…
Grizzy roppant csalódott, mivel arra készült, hogy megken egy csodás, friss lazacot csokikrémmel, aztán leül a tévé elé falatozni, ám a spájz teljesen kiürült. Csalódottsága azonban dühbe csap át, amikor…
Grizzy szunyókálását idegesítő vibrálás zavarja meg. Felnéz, és látja, hogy ott az erdész telefonja a kanapén, amin rengeteg dolog van, köztük egy játék, ami rögtön magába szippantja. Ám a telefonra…
Az olvadás során elszabadult rejtélyes óriástojás csúszik a faház bejáratához. A lemmingek végignézik, ahogy egy hatalmas dinókölyök kel ki belőle, aki azt hiszi, ők az „anyucijai”. Grizzy nem tűrheti…
Grizzy – szíve hölgye kegyeinek elnyerése érdekében – úgy dönt, lead pár kilót az erdész testépítő gépeinek segítségével. Ám mielőtt nekivágna a gyakorlatok elvégzésének, meg kell oldania a lemming-problémát…
Grizzy véletlenül felfedezi, hogy az erdész új robotporszívójával kiválóan lehet hátat masszírozni, ám a lemmingek inkább a roncsderbi potenciális résztvevőjeként tekintenek a gépre. A házimunkáért senki…
Jimmy kimagaslóan teljesít egy toronyba zárt hercegnő megmentése gyakorlaton, Catet pedig elrabolja Rossz Jack. Cat túszként Rossz Jack idegeire megy, Jimmy padi apjával indul útnak, hogy megmentse.
A sárkányújév megünneplésére Rossz Jak Henrit és Jimmyt egy feneketlen verembe akarja hajítani. Cat siet a megmentésükre, a királynő pedig ragaszkodik ahhoz, hogy csatlakozzon és felveszi a Hattyú nevű…
A gonosz boszorkány Henri kivételével minden lovagot békává változtat, így csak ő mentheti meg a királyságot. Jimmy tökéletes tervet eszel ki a boszorka legyőzésére, de lehet, hogy mégsem olyan tökéletes…
Jimmy elveszíti apja díjnyertes mandolinját és egy boszorkánnyal intézteti el a pótlását. Ám amikor Henri elkezd mandolinozni a királynőnek, aki furcsán reagál, Jimmy és Cat tudják, a boszorkány készül valamire és meg kell állítaniuk…
Miután megihleti egy állatokról szóló tévés természetfilm, Mr. Bean leporolja fényképez?gépét és vidékre indul, hogy elkészítse a tökéletes természetfotót. Két, vadászként esemény- és eredménytelenül eltöltött…
Bean rájön, hogy a szervezett b?nözés világában a plüssmackó nem mindig mackó. El?fordul, hogy nyuszi. Míg élelemre vadászik a szupermarketben, elrabolják Mr. Bean régi cimboráját és társát, Teddyt. Bean…
Mr. Bean nem talál parkolóhelyet, így hát csinál magának. Mr. Bean kedvencével, Teddyvel a moziba indul megnézni kedvenc filmjét, a Titanicot, már csak az autóját kell leparkolnia. Ám ha az ember történetesen Mr…
Miközben elásott kincset hoz felszínre, Mr. Bean olyan mély lyukat ás, amib?l nem tud kikecmeregni.
Lady Pop hazalátogat hétvégére. Mindennek tökéletesnek kell lennie! Paul Lolát is megkéri, hogy takarítsa ki a szobáját. A lányka a bátyjával belopózik Miss Moon szobájába anélkül, hogy engedélyt kérnének…
Paul a gyerekek segítségével elszállítja a Kenya nevű majmot az állatkertből. Csakhogy Kenya nem akar költözni. Paul elhalasztja az utazást, amíg rá nem jön, hogy mi az oka. Lolának támad egy ötlete: mi…
Bunch kisasszony nagyon megharagszik, amikor Miss Moon véletlenül az ő padjára ül, ezért párbajra hívja Miss Moont: akkor hozhatja továbbra is ebbe a homokozóba Joe babát, ha kiáll ellene egy három számból álló dadaversenyen…
A Bárónő udvarában Kliffnek sikerül lesifotókat készíteni Lady Popról annak egyik látogatása során. Szerencsétlenségére a Bárónő rajtakapja, és elveszi a fényképezőgépét. Ezzel a szerkentyűvel végre lehetőséget…
Nutty Hill lakóit fullasztó hőhullám gyötri. Grizzy is kétségbeesetten keres legalább egy hűs fuvallatot, de közben remek ötlete támad. Bemászik a hűtőbe, ahol sokkal elviselhetőbb a klíma. Mindössze egy…
Grizzy roppant csalódott, mivel arra készült, hogy megken egy csodás, friss lazacot csokikrémmel, aztán leül a tévé elé falatozni, ám a spájz teljesen kiürült. Csalódottsága azonban dühbe csap át, amikor…
Grizzy szunyókálását idegesítő vibrálás zavarja meg. Felnéz, és látja, hogy ott az erdész telefonja a kanapén, amin rengeteg dolog van, köztük egy játék, ami rögtön magába szippantja. Ám a telefonra…
Az olvadás során elszabadult rejtélyes óriástojás csúszik a faház bejáratához. A lemmingek végignézik, ahogy egy hatalmas dinókölyök kel ki belőle, aki azt hiszi, ők az „anyucijai”. Grizzy nem tűrheti…
Grizzy – szíve hölgye kegyeinek elnyerése érdekében – úgy dönt, lead pár kilót az erdész testépítő gépeinek segítségével. Ám mielőtt nekivágna a gyakorlatok elvégzésének, meg kell oldania a lemming-problémát…
Grizzy véletlenül felfedezi, hogy az erdész új robotporszívójával kiválóan lehet hátat masszírozni, ám a lemmingek inkább a roncsderbi potenciális résztvevőjeként tekintenek a gépre. A házimunkáért senki…
Eljött az oltás napja. Ugye nem meglepő, hogy Pat egyenesen irtózik a szuritól? Hiába próbál elrejtőzni, nem jár sikerrel. Tankot is éppen aznap oltják, mint őt, így természetesen kalamajka keveredik az állatorvosnál…
Lola vicces képeket készít a kertben Patről és Kapucniról. A feketébe burkolózott kiscica azonban kisebb pánikot kelt a környéken, Victor például azt hiszi, hogy egy valódi fekete párduc járja a szomszédságot…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…

A madarak mesterkedésének hála egy büféskocsi éppen Loláék háza előtt robban le. A kislányra hárul a feladat, hogy őrizze a kocsit, amíg a sofőr vissza nem ér egy szerelővel. Két hot-dog lesz a jutalma a szolgálataiért…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Miután megihleti egy állatokról szóló tévés természetfilm, Mr. Bean leporolja fényképez?gépét és vidékre indul, hogy elkészítse a tökéletes természetfotót. Két, vadászként esemény- és eredménytelenül eltöltött…
Bean rájön, hogy a szervezett b?nözés világában a plüssmackó nem mindig mackó. El?fordul, hogy nyuszi. Míg élelemre vadászik a szupermarketben, elrabolják Mr. Bean régi cimboráját és társát, Teddyt. Bean…
Mr. Bean nem talál parkolóhelyet, így hát csinál magának. Mr. Bean kedvencével, Teddyvel a moziba indul megnézni kedvenc filmjét, a Titanicot, már csak az autóját kell leparkolnia. Ám ha az ember történetesen Mr…
Miközben elásott kincset hoz felszínre, Mr. Bean olyan mély lyukat ás, amib?l nem tud kikecmeregni.
Megérkezik Ozma csomagja a Hónap Adagja Klubtól és alig várja hogy kipróbálhassa. Sajnos Dorothy nem olvassa el a használati útmutatót mielőtt ráspricceli a kővé dermesztő parfümöt. Ozma azonnal kővé dermed…
Megérkezik Ozma csomagja a Hónap Adagja Klubtól és alig várja hogy kipróbálhassa. Sajnos Dorothy nem olvassa el a használati útmutatót mielőtt ráspricceli a kővé dermesztő parfümöt. Ozma azonnal kővé dermed…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola befogad egy madarat, amely nekicsapódott az ablaknak. Csakhogy ez a madár a rosszcsontok egyike, és teljes mértékben kihasználja a lakás kényelmét! Miközben Lola a madarat ápolja, a bajkeverő ráveszi…
Sem a csipogó játékok, sem a kesztyűbábok nem derítik jókedvre a folyton síró és bömbölő Baby Happót. A vízilovaknak sejtelmük sincs, mihez kezdjenek, ám ekkor megérkezik Party, aki remek trükkökkel rukkol elő…
Őrült verseny határokon át: indul a Flúgos Futam a VIASAT3 műsorán Nyolc pár, izgalmas kalandok és híres stopposok a VIASAT3 páros útravaló-ságshow-jában Négy ország, tíz hét, nyolc pár és végtelen kaland:…

Tom egy kergetőzés során eltöri a lábát. Miközben kerekesszékében lábadozik, tanúja lesz, amint Misty-t, a cuki cicust elrabolják. Tom segítséget kér egy szomszédtól, akivel együtt megtalálják a macskát…
Hildie-nek és Beatie-nek elege lesz Tomból és azzal fenyegetnek, hogy beszereznek egy valódi boszorkányinas macskát. Kétségbeesésében Tom megiszik egy varázsitalt, amely feketére változtatja. Ezzel…
Tomék attól félnek, kifogynak az ételből a hóvihar miatt, ezért felhalmozásba fognak. Ám amikor már egymás kárára teszik ezt, elszabadul a pokol. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel…
Jerry és Napoleon Bigby új antigravitációs gépével játszadoznak, amíg Tom be nem tör a laborba és el nem kezdődik a macska–egér-harc. A gép egyszer csak darabjaira hull. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry…
Mr. Bean felfedezi, hogy a szabadban sem mindig annyira jó. Egy régi fotóalbum feleleveníti Beanben a kisfiúként átélt cserkésztáborok kedves emlékét, ezen felbuzdulva vadkempingezni indul Teddyvel. A…
Mr. Bean hobbija a légtérért vívott tüzes háborúvá fajul. Miután repül?gépmodelljét egy rivális gyerek szedi le az égr?l, Mr. Bean bosszút esküszik. Másnapra felszállásra készen is áll vadiúj vadászgépe…
Egy Buckingham-palotában tett látogatás alkalmával Mr. Bean összefut a ház úrn?jével. Miután Mr. Bean összetöri kedvenc koronás korsóját, rájön, hogy egyetlen helyen vehet újat: a Buckingham-palotában, Anglia királyn?jének otthonában…
Mr. Bean nosztalgiázik. Mikor ismerte meg Mr. Bean kedvenc mackóját? Valóban tízévesen tanulta meg vezetni kisautóját? Valóban ismerhette bárdolatlan f?bérl?jét már annak hamvas menyasszonykorában is?…
A banda lápi túráját az iszonyatos mocsári fenevad fenyegeti, aki bárkit elriaszt, ha csak iszapos területe közelbe merészkedik is! A Csak lazán, Scooby-Doo! visszatér a Rejtély Rt. gyökereihez és bemutatja a srácok megismerkedését…
A banda a sípályák felé veszi az irányt, bár Diána inkább azzal foglalatoskodik, hogy hógolyóval vágjon vissza Frednek. A havas mókának azonban hamarosan egy gonosz hószörny vet véget, aki minden betolakodót el akar riasztani a hegyéről…
Az őserdő barlangját kalózok hordája támadja meg: Piszkosszakáll és bandája Suzyt, az ifjú mosómedve kalózt keresi, akitől apja, az Öreg Jim kincses térképét akarják megszerezni. A banda Suzyval indul a kincs keresésére…
Al, Bob és Fred feljut Piszkosszakáll hajójára, mivel szakácsoknak hiszik őket. Közben a Dzsungelbanda és Suzy hőlégballonon követik őket… Meg kell találniuk a Sárga sárkány szigetét még a kalózok előtt…
A szörny régen ismerte Suzy apját. Öreg Jim a sziget és a kincs őrzésére rendelte oda. Megkezdődik a kincsért induló versenyfutás a Dzsungelbanda és a kalózok között! Hihetetlen történet, amelyben egy…
A Dzsungelbanda és Suzy egy torta fogságában térnek magukhoz. Al, Bob és Fred már majdnem cápavacsora lesz, Batriciát pedig az árbochoz kötözik ki. Ám megfenyegeti őket, hogy letörli a testére nyomott térképet, ha nem engedik el a barátait…
A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be. Amikor Tom a kis Jerry heves üldözésébe kezd, az egér a menü legelejére kerül. Ez az egér…

Egy túlbuzgó ifjú házőrző tönkre vágja Tom pöffeszkedését, amit akkorra tervezett, amikor a gazdái nincsenek otthon. Jerrynek tetszik, hogy Tom kényelmetlen helyzetbe került, ám amikor a házőrző megpillantja…
Tom egy lakatlan szigeten reked, e vajon ki lesz a sziget másik lakója? Nyilván Jerry. Kezdődjék a túlélésért vívott harc! A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be…
Tom csuklik és mindent megtesz, hogy elmulassza, de semmi sem használ. A boszik úgy döntenek, jól megijesztik, attól elmúlik, így hát elküldik a Roppant Ijesztő Dolgok Gonosz Boszorkájához. Ám ott nincs…
Egy különlegesen durva macska-egér harcot követően Jerrynek elege lesz! Tom csalódottan nézi, ahogy kis barátja összepakolja holmiját és távozik. Először a szomszédba akar költözni, de ott lakik Brúnó…
A csapat nemzetközi kémkedési ügybe keveredik, amikor útjukba akad a brit titkosügynök, Jenny Vex , akinek meg kell állítania a Minus nevű szörnyűséges, gonosz zsoldost, aki mindörökre fel akarja számolni a reggelizést…
Fred legszörnyűbb rémálma válik valóra, amikor egy gonosz lélek megszállja a Csodajárgányt és könyörtelen szörnyeteggé változtatja a szeretett furgont, aki el akarja pusztítani a bandát, mielőtt megoldhatnák a rejtélyt…
Tom egy kergetőzés során eltöri a lábát. Miközben kerekesszékében lábadozik, tanúja lesz, amint Misty-t, a cuki cicust elrabolják. Tom segítséget kér egy szomszédtól, akivel együtt megtalálják a macskát…
Hildie-nek és Beatie-nek elege lesz Tomból és azzal fenyegetnek, hogy beszereznek egy valódi boszorkányinas macskát. Kétségbeesésében Tom megiszik egy varázsitalt, amely feketére változtatja. Ezzel…
Tomék attól félnek, kifogynak az ételből a hóvihar miatt, ezért felhalmozásba fognak. Ám amikor már egymás kárára teszik ezt, elszabadul a pokol. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel…
Jerry és Napoleon Bigby új antigravitációs gépével játszadoznak, amíg Tom be nem tör a laborba és el nem kezdődik a macska–egér-harc. A gép egyszer csak darabjaira hull. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry…
Megérkezik Ozma csomagja a Hónap Adagja Klubtól és alig várja hogy kipróbálhassa. Sajnos Dorothy nem olvassa el a használati útmutatót mielőtt ráspricceli a kővé dermesztő parfümöt. Ozma azonnal kővé dermed…
Megérkezik Ozma csomagja a Hónap Adagja Klubtól és alig várja hogy kipróbálhassa. Sajnos Dorothy nem olvassa el a használati útmutatót mielőtt ráspricceli a kővé dermesztő parfümöt. Ozma azonnal kővé dermed…
Sporty Happo elhatározza, hogy olyan toronyugrást mutat be, amit még senki sem látott a vízilovak területén, és lenyűgözi vele barátait. Vajon sikerül elérnie célját vagy túl nagy falatnak bizonyul a mutatvány? A…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Dr. Fondor azon mesterkedik, hogy az összes műhold felett átvegye az irányítást a világ legmagasabb épületének tetején lévő antenna segítségével, és ezzel megbénítsa a kommunikációs rendszereket, majd…
Von Slickstein professzor elindul, hogy a párizsi divattechnológiai kiállításon tartson előadást, vele tart testőre Gógyi, akit azért szerződtet, hogy megvédje a M.A.D.-től őt magát és a találmányát: bármi is legyen…
Mr. Bean kéretlenül is egy gilisztákat el?szeretettel majszoló, rózsaszín, malacszem?, négylábú sz?rpamacs gazdájává válik. A lexikonok sem adnak felvilágosítást arra nézve, milyen teremtménnyel hozta…
Ha Mr. Bean ebédre invitál, jobb ha viszünk magunknak szendvicseket is. Mr. Bean megfeledkezik az aranyszabályról: soha ne aludj el a kádban csirkesütés közben. Milyen randit tud hát gyorsan összehozni…
Mr. Bean felmászik a létra tetejére... ahol fenn is ragad. A komisz teniszez? nagy, dühös, és vissza akarja kapni a labdáját, amit Mr. Beannek sikerült a szemközti ház tetejére hajítania. Az ablakpárkányon…
Mr. Bean nagy fába vágja a fejszéjét, amikor felcsap alkalmi fogásznak.
Egy vámpírnyúl paranormális kalandjai, aki vér helyett répalevet szürcsölget, ebből nyerve szupererejét. Nyusszippantó egykor az erdélyi Drakula háziállata volt, ám ma Közép-Amerikában él gazdájával,…

Daffy marslakókra vadászik. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat idézi, de természetesen új, frissebb látványvilággal, még pörgősebb cselekményvezetéssel…
A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat idézi, de természetesen új, frissebb látványvilággal, még pörgősebb cselekményvezetéssel…

Csőrike, Speedy Gonzales és Gabby néhány bajba jutott egeret próbálnak megmenteni, két részben. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat…
A kakas karate-oktatást tart Taznak. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat idézi, de természetesen új, frissebb látványvilággal…
A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat idézi, de természetesen új, frissebb látványvilággal, még pörgősebb cselekményvezetéssel…
A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat idézi, de természetesen új, frissebb látványvilággal, még pörgősebb cselekményvezetéssel…
A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be. Amikor Tom a kis Jerry heves üldözésébe kezd, az egér a menü legelejére kerül. Ez az egér…
A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be. Amikor Tom a kis Jerry heves üldözésébe kezd, az egér a menü legelejére kerül. Ez az egér…
A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be. Amikor Tom a kis Jerry heves üldözésébe kezd, az egér a menü legelejére kerül. Ez az egér…
A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be. Amikor Tom a kis Jerry heves üldözésébe kezd, az egér a menü legelejére kerül. Ez az egér…
A banda lápi túráját az iszonyatos mocsári fenevad fenyegeti, aki bárkit elriaszt, ha csak iszapos területe közelbe merészkedik is! A Csak lazán, Scooby-Doo! visszatér a Rejtély Rt. gyökereihez és bemutatja a srácok megismerkedését…
A banda a sípályák felé veszi az irányt, bár Diána inkább azzal foglalatoskodik, hogy hógolyóval vágjon vissza Frednek. A havas mókának azonban hamarosan egy gonosz hószörny vet véget, aki minden betolakodót el akar riasztani a hegyéről…
Mr. Beannek új szekrényre van szüksége, hát elmegy a bútoráruházba. Megtalálja a tökéletes darabot, de teljesen felháborodik, amikor kiderül, hogy rá vár az összeszerelés feladata! Bean nem ismeri ezt…
Mr. Bean tengerparti nyaralásra viszi Teddyt, csakhogy egy egy kislány, akit teljesen elkényeztetett az apukája, csakis magának akarja a mackót. Mr. Bean, a kislány és az apuka között folyamatossá válik…
Őrült verseny határokon át: indul a Flúgos Futam a VIASAT3 műsorán Nyolc pár, izgalmas kalandok és híres stopposok a VIASAT3 páros útravaló-ságshow-jában Négy ország, tíz hét, nyolc pár és végtelen kaland:…
Őrült verseny határokon át: indul a Flúgos Futam a VIASAT3 műsorán Nyolc pár, izgalmas kalandok és híres stopposok a VIASAT3 páros útravaló-ságshow-jában Négy ország, tíz hét, nyolc pár és végtelen kaland:…
Tapsi megment egy kis űrlakót az 51-es körzetben. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat idézi, de természetesen új, frissebb…
Porky bíróság elé kerül és nem áll jól a szénája. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat idézi, de természetesen új, frissebb…
A Kaszás megint eljött Tapsiért. Megindul hát a hajsza, amiben a víz és egy lottószelvény is fontos szerepet játszik. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel…
Terminátor robotot küldenek Tapsi elpusztítására és egy sem működik a nyuszi bejáratott trükkjei közül. A hadművelet agytrösztje nem más, mint Michigan béka. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel…
Miközben Grizzy a tévé távirányítóját keresi, talál valamit, ami a kunyhó különböző funkcióit irányítja. Hopp! Egy gomb és lőn világosság! Hopp! A másik átvizsgálja a ház minden zegzugát. Grizzy végre…
Grizzy széfet csinál a hűtőből, még kombinációs zárral is ellátja, nehogy a lemmingek elcsenjék a csokikrémjét. A kisállatok hiába próbálják feltörni a hűtőt, míg meg nem látják, amint Grizzy álmában feláll…
A lemmingek új játékot találnak ki, feldobják a pattogatott kukoricát és szájjal kapják el. Grizzy észreveszi, hogy álmai hölgyének figyelmét felkeltette a kukoricaillat és úgy dönt, áthívja nassolni…
Grizzy meg akar tanulni mambózni, hogy elkápráztassa szíve hölgyét, aki a ritmusok szerelmese. Az erdésznél talál is oktatóanyagot, amihez egy ritmusra világító táncszőnyeg is tartozik. A gond csak…
Grizzy alaposan beveri a fejét, és rágcsálónak képzeli magát. Megpróbálja elfogadtatni magát a bandával és részt venni a mókában, mint minden más, rendes lemming. Ám újdonsült cimborái hamar rájönnek…
Grizzy alaposan elfáradt és nagyon hívogatja a kanapé, így hát magához veszi a párnáját és a szemfedőjét, ám a lemmingeknek más tervei vannak a kanapéval. Remek trambulint csináltak belőle, ami kiváló helyszíne lehet az aerobikóráknak…
Jimmy és Lance civakodásaik miatt nem tudják megfelelően kiszolgálni Henrit és Wilfriedet a harcban, ezért Colbert elmondja az apródoknak, meg kell tanulniuk partnerként együttműködni. Aztán megbízza őket…
Az egész birodalom rohan megvenni Wilfried FFL (fényes fehér lovag) ruhakollekcióját, kivéve Jimmyt, aki hű marad családja színeihez. Henri ezzel egyet is ért, mígnem meglátnak egy nagyon tetszetős FFL cuccot…
Jimmy rájön, hogy túl alacsony, hogy tornaórán végrehajtsa az apródverseny feladatait, belekortyol Perlin varázslatos növesztőitalába, ám rájön, hogy túl sokat ivott belőle.
Jimmy kap egy sisakot, amitől rettenthetetlen szuperharcossá válik (és lenyűgözi apját), ám kiderül, hogy a sisak igazi rosszfiúmágnes a rajta ülő átok miatt.
A m?vészet világa könny? pénzszerzési lehet?séggel kecsegtet, Mr. Bean pedig le is csap erre. Miután beszerezte a szükséges eszközöket, vidékre indul az üres vászonnal, hogy ihletet keressen, majd a szó…
Bean vesztes csatába bonyolódik a Pokol egyik szárnyas teremtményével. Mr. Bean legyet talál a szobájában és hadat üzen neki, ehhez pedig fegyverekre van szüksége. Rovarirtó? Összetekert magazin? Mindez csak a kezdet…
Mimika-háború. A kényelmes délutáni sétából futás lesz, amikor Mr. Beant hazáig üldözi egy dühös pantomimos. Mr. Beannek még a szokásoshoz képest is eláll a szava, amikor az utcai el?adóm?vész kényelembe…
Mr. Bean számára kiderül, hogy a tisztálkodás is lehet piszkos ügy. Eljött a tavasz els? napja Mr. Bean pedig nekiáll kimosni ruháit, bútorait, mackóját, és persze ? is megmosakszik. Azonban épp most…
Pat őrzi a házat, amíg Lola és a szülei elmennek otthonról. Lola ki is képezte a feladatra. Pat békésen tévét néz, amikor megüti a fülét egy különös hang... Behatoló! De az idegen nem tudja, hogy kivel…
Lola egy pikniken szeretne kipróbálni egy új virtuális valóságra épülő játékot a barátaival. A játék során a madarak ellopják a hűtőtáskát, amelyben a gyerekek elemózsiája van... és amelyben Kapucni is…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Ma van Pat születésnapja! Lola egy óriási léggömbbel készül, amit a kíváncsi Kapucni véletlenül kienged az ablakon. Mivel Lola nagyon elszomorodik, Pat úgy dönt, hogy visszaszerzi a lufit. A madarak ezúttal…