Gumball és Darwin hazafelé száguld, hogy Anais-szel foglalkozzanak, de útjukat állja minden lehetséges akadály... Sőt, néhány lehetetlen is. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Szerelem árad a levegőben és Gumball egy érzelmi hurrikán kellős közepébe kerül: szó szerint! Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball azzal vádolja Darwint, hogy álmában megcsókolta Pennyt, így a helyzet azzal fenyeget, hogy megszakad a barátságuk. Az álom okozta problémát csak egy álomvilágban lehet megoldani. Gumball, a kis…
Egy küldetés során, amikor egy kölcsönadott videojátékot szereznek vissza, Darwin arra kezd gyanakodni, hogy csapdába került: örökre másodhegedűs marad Gumball mellett. Gumball, a kis kék macska a virgonc…
Gumball és Darwin feltett szándéka bebizonyítani apának, hogy ő egy hős. Kerül, amibe kerül! Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Ma van az iskolai fotózás és Gumball kénytelen du. 3-ig gondoskodni magának egy jó fényképről: különben örökre vége a nimbuszának. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.

Lloyd szabad, de Pythor és a Sötét úr sehol sincs. A nindzsák egy rejtélyes nyomot kapnak következő tervükhöz, amelynek fedőneve Arcturus. De vajon mi az? Nem lesz könnyű kideríteni, de végül olyan helyre…
A nindzsáknak gyorsan kell alkalmazkodniuk a világűrhöz, mivel versenyt futnak a nindroidokkal, hogy visszaszerezzék a Spinjitzu Aranyfegyvereit. Kijutni az űrbe egy dolog. De utána biztonságban haza is kell jutni onnan…
Banán Barbara olyan jóslattal állt elő, amit Gumball egyszerűen nem fogadhat el. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Darwin megnéz egy videót az egészségvédelemről és a biztonságról és túlzásba viszi a dolgokat. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball nem hiszi, hogy valaki tényleg olyan kedves lehet, mint Alan, ezért elhatározza, hogy megtalálja azt a pontot, amikor megtörik. rwin úgy dönt, hogy átveszi Alan pozitív hozzáállását, hogy meglássák: lehetnek-e olyanok, mint Alan…
Gumball és Darwin segít Anaisnek kitalálni egy elképzelt barátot, aki túlságosan valódinak bizonyul. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Gumballnak meggyőződése, hogy van egy titkos társaság az iskolában és ő is be akar kerülni. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Át tud vészelni Gumball és Darwin egy egész hetet anélkül, hogy valaki tönkretenné a filmet, amit meg akarnak nézni? Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége…
Gumball és Darwin késésben van, de időben be kell érniük az iskolába, nehogy kicsapják őket. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball és Darwin felfedezi, hogy van egy hívatlan vendég a házban. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően…
Gumballon eluralkodik a rosszkedv és kiderül, hogy ezt nehéz lerázni magáról. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Nicole előkelő viselkedésre kényszeríti a családját, hogy jó benyomást keltsen Anais játszótársában. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Gumball irigykedni kezd, amikor Darwin felfedezi a rejtett zenei tehetségét és talán nem ő az egyetlen. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
A Wattersonok kifogynak a pénzből és válaszútra kerülnek: vagy tönkremennek, vagy eladják magukat. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Itt az első nap az iskolában, de Gumballnak és Darwinnak nyoma sincs. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően…
Gumball és Darwin szembetalálja magát a nemezisével, vagy legalább is valakivel, aki az próbál lenni. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Ben, Gwen és Max találkozik egy családdal, ami olyan, mintha a tükörképük lenne. Ám amikor Max kirándulni megy Maxine-nel, Benre bízza Simont, az elkényeztetett fiút, aki Billy Billió hátzsákját hordja, és ettől félelmetes robottá válik…
Amíg Gwen a Transzkontinentális vasútvonal történetét hallgatja, Ben belopódzik az ajándékboltba, ahol a fejvadászok ismét sarokba szorítják. Gwen az idegenvezetés során megtanultak segítségével próbálja kisegíteni Bent…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…

Egy munkahelyi baleset után Richard nem tudja ellátni a feladatait. Csoda Kitty és a többiek elvállalják, hogy ellátnak egy egyszerű házimunkát: kitakarítják a konyhát. Hőseink azonban mindent megtesznek…
Puppycorn végre rájön, hogy egy herceg, ezért szeretné ő irányítani a krályságot. A barátaik aggodalmai ellenére Csoda Kitty megteszi őt uralkodónak, de hamar rá kell jönnie, hogy az öccse nem tud megbirkózni…
Csuporka megfogadja, hogy kifogja a folyóból a legendás, kifoghatatlan folyami rákot. A Pindúr pandúrok, Sziporka, Puszedli és Csuporka suliba járnak, és szörnyekkel harcolnak szinte minden nap a legújabb…
Unják a lányok, hogy ők a legkisebbek a suliban, ezért megkérik a professzort, hogy egy főzettel öregítsen rajtuk. Sajnos azonban túl sokat isznak, és nyugdíjas korúak lesznek, Mohó Jojó pedig támadásba lendül…
Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar. Lépj be Gumball csodálatos…
Gumball kap egy elátkozott vidojátékos konzolt és emiatt Elmore csapdába esik egy fantasztikus szerepjátékos világban. Gumball, Darwin és Anais kénytelen átverekdni magát a városon, hogy megoldják az új virtuális valóságuk rejtélyét…
Itt van Jojo nagyi születésnapja és a nagyi váratlan vendéget hoz vacsorára. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
A morcos Hústekercs párbajra hívja Almát. Ő és Hagyma elindulnak, hogy kiderítsék, mitől olyan morcos Hústekercs
A medvék meg akarják menteni Darrell üzletét, ezért egy telekocsi alkalmazáson keresztül fuvarozómunkát vállalnak. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és…
A medvék együtt ebédelnek Tabes parkőrrel, ám amikor felüti a fejét egy rejtély, Tabesből felszínre tör a nyomozó, hogy kiderítse, ki a tettes. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni…
Chloe és a macik kirándulni indulnak, hogy megnézzenek egy meteoresőt. Jeges az egyetlen, akinek jogosítványa van, így ő lesz a főnök, ami nehezebbnek bizonyul, mint gondolta. Grizz, Panda és Jeges három…
Amikor felismerik, hogy Jeges milyen finom kávét főz, a medvék átalakítják a barlangjukat egy népszerű kávézóvá. A számításaikba azonban hiba csúszik, amikor a kávé hatására Jeges teljesen kifordul magából…
Amikor Earl bajba kerül a feleségénél Flint miatt, a tanár Flint segítségét kéri, hogy visszanyerje a nő kegyeit. Derült égből fasírt
Flint épít egy űrhajót Mr. Zorblecknek, aki igazából vagy ausztrál, vagy sem. Derült égből fasírt
A csapat játékestjei az utóbbi időben a versengés jegyében teltek, így amikor Csoda Kitty talál egy ijesztő, régi társasjátékot, a szellemek feje tetejére állítják a győzelem iránti vágyukat. De elátkozott…
A csapat Halloween-buliján Csoda Kitty megtudja, hogy Rick semmitől sem fél! Hogy felkeltsék benne a halloweeni hangulatot, mindenki elmesél egy ijesztő törtnetet annak reményében, hogy megijeszthetik…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
Prohyas összeomlik, amikor a szép üstöke eltűnik egy nap, Vambre pedig egyedül küzd meg egy szőrös szörnnyel, míg tesóját a tincstelenség döbbenete bénítja! A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra…
Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar. Lépj be Gumball csodálatos…
Gumball kap egy elátkozott vidojátékos konzolt és emiatt Elmore csapdába esik egy fantasztikus szerepjátékos világban. Gumball, Darwin és Anais kénytelen átverekdni magát a városon, hogy megoldják az új virtuális valóságuk rejtélyét…
A Wattersonoknak rossz napjuk van, de kisül, hogy Larrynek is, és ez a nap hamarosan még rosszabb lesz... Mindenkinek! Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége…
A morcos Hústekercs párbajra hívja Almát. Ő és Hagyma elindulnak, hogy kiderítsék, mitől olyan morcos Hústekercs
Lloyd és Harumi átvágja magát Gonosz Szem sűrűjén, hogy a harmadik Oni álarcot megtalálják. A nindzsák a hajót javítgatják, és megdöbbentő felfedezést tesznek. Wu sensei és a kedvenc nindzsáink megismerkednek az elemi erejükkel…
Amikor Max elszundikál egy film alatt, Ben és Gwen egyedül marad, hogy megmentsék a mozi közönségét, mivel a gonosz varázsló, Hex, életre kelti a film szörnyét, Amazt. A Max papával és Gwennel töltött…
A Tennyson trió a Cape Canaveralra látogat, hogy megnézzék a egy kísérleti űrrepülőgép kilövését, de Vilgax közbelép, és átveszi az irányítást a gép felett. Bennek meg kell állítania a gonosztevőt, mielőtt…
Mohó Jojó imádja az ünnepeket, ugyanis akkor mindent tönkretehet! Idén azonban lehet, hogy minden megváltozik. A Pindúr pandúrok, Sziporka, Puszedli és Csuporka suliba járnak, és szörnyekkel harcolnak…
Puszedli eltöri a karját, és egy nagyon erős robotgipszet kap. Az álnok, rosszcsont Patkesz legyőzése érdekében muszáj legyőznie a félénkségét. A Pindúr pandúrok, Sziporka, Puszedli és Csuporka suliba…
Amikor Csoda Kitty rájön, hogy Puppycorn egyetlen barátja a csapaton kívül egy unalmas, régi kő, arra biztatja az öccsét, hogy szerezzen új barátokat. Puppycorn azonban nem talál senkit, akivel összeillenének…
Amikor Hawkodile rájön, hogy bleszeretett Dr. Foxba, észreveszi, hogy egyre kisebb és kisebb lesz a szerelme súlya alatt. Mivel azonban nem meri elmondani sem Dr. Foxnak, sem másnak, hogy mit érez, Csoda…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
Jeges a városba megy a kedvenc járgányán, csakhogy egy csapat útonálló ellopja tőle. Jeges azonban nem hagyja magát, és szembeszáll a városi alvilággal. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak…
A medvék megpróbálják becsempészni Charlie-t egy kórházba, hogy ellássák a kificamodott bokáját. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és ha eközben fagylaltot…
Vambre úgy dönt, Darlin’ Narwhal Varázskardja alkalmatlan a csatára, de amikor Prohyas kihozza belőle a legjobbat, Vambre tisztességtelenül szélsőséges módon próbálja visszaszerezni. A zsoldosnak állt…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar. Lépj be Gumball csodálatos…
A család meglátogatja Richard apját. Frankie életszínvonala és hosszas távolléte alapján arra a következtetésre jutnak, hogy nyilván rács mögött volt. Amikor Frankie beköltözik a Watterson házba, a család…
Az Elmore-i Középiskola új tornatanára a sarkára áll Jamie-vel szemben. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek…
Hagyma félelme a tömegek előtt való szerepléstől a kosárlabdacsapatuk győzelmét teszi kockára.
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
Amikor Csoda Kitty rájön, hogy Puppycorn egyetlen barátja a csapaton kívül egy unalmas, régi kő, arra biztatja az öccsét, hogy szerezzen új barátokat. Puppycorn azonban nem talál senkit, akivel összeillenének…
Amikor Hawkodile rájön, hogy bleszeretett Dr. Foxba, észreveszi, hogy egyre kisebb és kisebb lesz a szerelme súlya alatt. Mivel azonban nem meri elmondani sem Dr. Foxnak, sem másnak, hogy mit érez, Csoda…
A medvék egy fürdőben pihennek. Grizz mindent kipróbál, amit csak lehet. Panda egy idős emberrel együtt a gőzkamra foglya lesz. Jeges pingpongozik. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak…
Egy vihar miatt Chloe-nak a medvék barlangjában kell töltenie az éjszakát. A szülei megkérik a medvéket, hogy vigyázzanak rá, akik túl komolyan veszik a feladatot. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló…
A várostervezés új telefontornyot tervez a medvék barlangjának a helyére. Grizz és Panda mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, igenis joguk van a földjükhöz, Jeges pedig megpróbálja mindenáron meghiúsítani az építkezést…
A medvék úgy érzik, minden megvan bennük ahhoz, hogy internetes sztárok legyenek, Nom-Nom azonban nem így gondolja. Grizz így hát beül a koala mellé a limuzinjába, hogy megpróbálja jobb belátásra bírni…
Almdudler unalmasnak találja munkáját, ezért éjjelente detektív történeteket írogat. Azonban élete új fordulatot vesz, mikor azt látja, hogy Finn és Jake elrabolja Buborék Hercegnőt. Csupán egy a bökkenő, hogy senki nem hisz neki…
Finn és Jake azt találja ki, hogy Finn-nek szereznek egy új kardot. Végül vonakodva, de mégis vesz egy kardot egy öregtől, de kiderül, hogy el van átkozva. És sajnos hősünk nem kapott rá visszavásárlási garanciát…
Finn a roncstelepen csiszolgatja kardforgató tudását, ahol összefut egy öreg robottal, Csörgőhassal. Nagy megdöbbenésére rájön, hogy mégsem akkora penge kardforgató, mint azt gondolta. Akkor mi legyen?…
Steven és Connie egy szörny nyomába erednek, de végül csak egy rejtélyt találnak. Steven a közmondásos „öcskös” az emberiség mágikus védelmezőinek csapatában, amelynek tagjai az Ékkövek. Stevennek nincs…
Amethyst vigyáz Stevenre és Connie-ra, és addig, amíg ő a főnök, edzésről szó sem lehet! Steven a közmondásos „öcskös” az emberiség mágikus védelmezőinek csapatában, amelynek tagjai az Ékkövek. Stevennek…
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
A nindzsák újra Ninjagóban vannak, elérkezett a végső csata az újjászületett, istenszerű Sötét úrral. A tét még sosem volt ilyen nagy, és az egyik nindzsának meg kell hoznia a legvégső áldozatot azért, hogy pusztító uralmát megtörje…
A nindzsák meghívót kapnak az Elemek tornájára, és egy utalást arra, hogy Zane talán életben van. Elfogadják a meghívást, és a hírhedt gaz fővezér, Chen mester tulajdonában lévő Elveszett szigetre utaznak barátjuk megmentésére…
Gumball és Darwin belekeveredik apa és Robinson úr viszályába a kuka körül. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…