Az örmény-azeri konfliktus miatt kilakoltatnak egy örmény falut 1988-ban. Abgar egyedül marad az ellenséges gyűrűben. A lányára vár, aki szemtanúja volt, ahogy a férjét a feldühödött tömeg megöli, a trauma miatt kórházba került…
Oliver mentálisan instabil, magának való fiatalember, aki nem találja helyét az életben, amit rákényszerítettek. Éjszakánként céltalanul rója az utcákat és bárokat, amit csupán úgy lehet leírni, mint egy…
A Vörös Hadsereg Frakció terroristacsoport néhány tagja a balul sikerült akciót követően a Német Szövetségi Köztársaságból átszökik a Német Demokratikus Köztársaságba. A kelet-német Állambiztosági Minisztérium…
A rendőr David felesége, Lidia vendégségbe hívja a gyerekkori barátnőjét, Sandrát és a férjét. A férfi egy utcai demonstráción veszítette el az egyik szemét, amikor a rendőrök gumilövedékkel oszlatták szét a tömeget…
A harmincas évek kiábrándult, dekadens Németországában járunk, az egyre erősödő nemzeti szocializmus idején. A zsidó származású Kurt Tucholsky vezeti az egyik leghíresebb berlini kabarét, annak ünnepelt sztárja…
A két testvér, Justin és Aaron egykor az Őrült UFO halálkultusz szekta tagjai voltak, de jó évtizede, hogy hátat fordítottak neki. Egy nap rejtélyes videót kapnak, benne titokzatos meghívókártyával a múltjukból…
Afgánok ezrei menekültek már Olaszországba. Olyan azonban még nem történt, hogy egy menekült háziállatot is hozzon magával a több ezer kilométeres úton. Az olasz bevándorlási tiszt képtelen helyzettel…
Két nyugdíjas találkozik egymással, és rájönnek, sosem késő szerelembe esni. Katherine özvegy nyugdíjas, az ő korában már nem keres új szerelmet az ember, főleg nem a zsémbes Isaac személyében. Az otthonban…
Cermal, Kenan és Suzi testvérek, akik külön utakra léptek, miután elhagyták a falut, ahol felnőttek. Ám amikor váratlan hívás érkezik az elhidegült apjuktól, hazatérnek. Cermal, a legidősebb testvér azon…
Ifjabb Frank W. Abagnale 16 évesen elszökött otthonról, majd orvosként praktizált Georgiában, ügyvédeskedett Louisianában és másodpilóta volt a PAN AM légitársaságnál - mindezt a 21. születésnapja előtt…
A két testvér, Justin és Aaron egykor az Őrült UFO halálkultusz szekta tagjai voltak, de jó évtizede, hogy hátat fordítottak neki. Egy nap rejtélyes videót kapnak, benne titokzatos meghívókártyával a múltjukból…
Lansquenet álmos, régimódi francia kisváros, ahol szinte megállt az idő, 1959-ben azután felbukkan egy Vianne Rocher nevű asszony a településen, és a lányával látszólag céltalanul utazgató nő csokoládéboltot nyit…
Fiatal házasok költöznek a Central Park melletti társasházba. Az öreg szomszédaik nagyon barátságosak és titokzatosak. Rosemary hamarosan megtudja, hogy gyermeket vár, de az öröme nem tart sokáig. Egy…
Dr. Paul Kersey sikeres chicagói sebészorvos, aki a műtőben naponta szembesül az utcai erőszak következményeivel. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor a családját - a feleségét és a lányát - megtámadják a külvárosi otthonukban…