1961 nyara, a baseball aranykora. Mickey és Roger egyszerre barátok és riválisok. Teljesen alulról érkezett az egyik, jó családból származik a másik: mindketten másként élik meg a népszerűséget. Abban…
Az osztrák zeneszerző, Gustav Mahler ötvenéves, amikor az utolsó koncertjét adja a New York-i Filharmonikusokkal, akiknek 1909 óta a zenei rendezője. A 10. szimfóniája komponálása közben megbetegszik…
A hetvenes éveikben járó Albert és Marta egymással szemben élnek a berlini utca két oldalán, de soha nem beszéltek még egymással. Minden reggel 9-kor rituálisan kinéznek az ablakon. Egy nap azonban Albert nem jelenik meg a szokott időben…
Kína egyik távoli hegyvidéke, az 1980-as évek közepén. Az erőszakos halált halt La Hong két gyereket és egy fiatal, néma özvegyet hagy maga után. A megtört család mindig is idegen volt, egy távoli tartományból érkeztek a faluba…
Guido a szeretetreméltó, álmodozó, ám kétbalkezes zsidó fiatalember 1938-ban beleszeret a szép tanárnőbe, aki végül a felesége lesz. Hamarosan megszületik a fiúk, Giousé is. Öt évvel később az idilli életük…
Eadweard Muybridge angol fényképész a mozgófilm egyik előfutára aki a több kamerával készített képsorozataival vált híressé. Az 1800-as évek második felében kezdett fényképezéssel foglalkozni. 1872-ben…
Kris Kelvin pszichológus a Solaris bolygó körül keringő űrállomásra érkezvén azzal szembesül, hogy a barátja, Dr. Gibarian halott, a másik két társa, Dr. Sartorius és Dr. Snaut pedig mentális problémával küzdenek…
Nicholas Medina egy kegyetlen spanyol inkvizítor fia. A felesége, Elizabeth rejtélyes körülmények között meghalt, és ő azóta is képtelen elfeledni, éjszakánként az asszony hangját hallva bolyong a kastély folyosóin…
Liliane egykor Laura művésznéven ismert énekesnő volt, aki a legnagyobb sikerét 1974-ben érte el, amikor a legendás Abba együttes mögött második helyen végzett az európai dalversenyen. A régi dicsőség…
Guido a szeretetreméltó, álmodozó, ám kétbalkezes zsidó fiatalember 1938-ban beleszeret a szép tanárnőbe, aki végül a felesége lesz. Hamarosan megszületik a fiúk, Giousé is. Öt évvel később az idilli életük…
London, 1939. A szenvedélyes Sarah egy unalmas házasság kötelékében vergődik. A férje, Henry által rendezett partin találkozik a regényíró Maurice Bendrixszel. Viharos szerelmi viszonyba bonyolódnak, aminek…
A tizenöt esztendős Maxime és Mélanie szeretik egymást. A két kamasz ügyetlenkedve bár, mégis tüzes kíváncsisággal fedezik fel a szex örömeit. Az öröm azonban félelembe csap át, amikor Mélanie rádöbben, hogy teherbe esett…
Az HBO mozicsatorna saját gyártású filmje a híres zenei producer, Bill Spector gyilkossági ügyét eleveníti fel. A férfi házában 2003-ban holtan találták Lana Clarkson színésznőt, egy pisztolylövés végzett vele…
Natasa középkorú állatkerti dolgozó, aki az anyjával egy kisvárosban él. Miközben a függetlenségéért küzd, el kell viselnie életének abszurd valóságát, a róla szóló pletykákat. Egy nap Natasának farka nő…