Amikor elmegy az áram, Peter úgy dönt, hogy a Csillagok háborúja Griffin-verziójával szórakoztatja a többieket. Chrisből nyafogós Luke lesz, Peterből pedig nagydarab, de hősies Han.
A fiúk a figyelemhiány-zavaros Timmyt utánozzák, hogy ne kelljen házi feladatot csinálniuk.
Nagy médiafigyelem övezi a South Parkba költöző ötösikres családot. Cartman összebarátkozik egyikükkel, Kenny anyukája pedig a saját gyerekeivel próbál pénzt csinálni.
Cartman idősebb férfiak barátságát keresi. Az internet segítségével olyan férfiakkal lép kapcsolatba, akik szeretik kisfiúkkal tölteni az idejüket.
Kyle-nak veseátültetésre van szüksége. Cartman tökéletes donor lenne, de nagy árat kér a veséjéért: tízmillió dollárt.
Séf rasszistának nyilvánítja South Park zászlaját. Stan és Kyle vezeti a régi zászló mellett kiálló csapatot, Wendy és Cartman pedig az új zászlót követelők mellé áll.
Vajon az eheti versenyzőkben megvan az ami a Hídlabda kihívás teljesítésehez szükséges? Eltudnak jutni egészen Takeshi váráig? Kövessétek együtt a verseny Janklovics Péterrel és Elek Péterrel!
Elek Péter és Janklovics Péter kommentálásában 100 új versenyző indul neki a Kaptárlabirintusnak és a Pülssvadászatnak. Túlélhetik és sikeresen megtámadhatják Takeshi várát?
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Holly és Ethan között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Katie és Sam között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Billy és Nikita között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Greg Rutherford olimpikon és párja, Susie között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel…
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Cheryl és Haydn között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Jermaine Pennant focista és Alice Goodwin modell között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel…
Patrick-nak van egy doboza aminek a tartalmát nem mutatja meg Spongyabob-nak. // Tunyacsáp régi ellenfele a zenekarával henceg. Ezt Tunya sem hagyhatja szó nélkül, így kitalál egy saját zenekart.
Spongyabob-nak egy 800 szavas esszét kell írnia másnap reggelre, de nem olyan könnyű koncentrálnia. // Patrick szülei a városba jönnek. Patrick nem igazán boldog mert úgy érzi butának tartják.
Spongyabob egy csúnya szót olvas de nem tudja mit jelent. // Spongyabob jelentkezik Tunyacsáp művészeti órájára.
Egy kislány elveszti a babáját az állatkertben, és Rico, hogy megvigasztalja, lemond a sajátjáról. Közlegény azzal nyugtatja Ricót, hogy a jótett helyébe jót várhat. // Mikor egy mosómedve lopkodni kezd az állatkert állataitól…
Bosszúhadjáratra indul a pingvinek ősellensége, dr. Fújlyuk. Miután túszul ejti Julien királyt, Kapitányék az idegesítő szomszéd megmentésére indulnak, és megakadályozzák, hogy dr. Fúlyjuk elpusztítsa a bolygót…
Po felfedez egy ritka, titkos fogást, ami ideiglenes rövidtávú memóriavesztést okoz az áldozatnál.
Po összebarátkozik egy szomorú rinocérosszal, és segít neki talpra állni. Ám nem tudja, hogy a rinocérosz titkos célja a Sárkányharcos elpusztítása.
Malcolm nem hajlandó elárulni, ki lopta le a lábáról a cipőjét ezért Calvin és Dave nyomozásba kezd. Tina sajátos módon tanítja önvédelemre Gemmát.
Sheldonnak lehetősége nyílik rá, hogy találkozzon Stephen Hawkinggal, a hősével.
Howard legénybúcsúja miatt veszélybe kerül az esküvője.
Amikor a NASÁ-s küldetése miatt Howard esküvője veszélybe kerül, a srácnak szembe kell nézni a félelmeivel és a leendő apósával.
Az 5. évad zárórészében Howard házasságot köt és eléri a csillagokat.
A 6. évad első részében Howard számára kiderül, hogy még az űrben sincs menekvés az anyja elől. A Földön Rajból kiváló felesleges harmadik lesz.
Jeff és Audrey meglepő híreket tudnak meg a béranyájukról.
Jeff elárulja, hogy számon tartja Audrey összes az évek alatt előforduló hibáját.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
Malcolm nem hajlandó elárulni, ki lopta le a lábáról a cipőjét ezért Calvin és Dave nyomozásba kezd. Tina sajátos módon tanítja önvédelemre Gemmát.
Amikor Sheldon megtudja, hogy Penny szakítani akar Leonarddal, közbe akar avatkozni, de Sheldon sajnos nem tud titkot tartani. Az űrhajóstársai elkezdik piszkálni Howardot.
Howardot kezdi nyomasztani az űrbeli élet. Amy féltékeny lesz, amikor Sheldon egy csinos, fiatal asszisztenst vesz fel.
Amikor Howard visszatér az űrből, legnagyobb csalódására nem ünneplik hősként. A lányok lealázzák a fiúkat társasjátékban.
A csapat Stuart boltjában ünnepli a halloweent. Leonard és Penny kapcsolata fellángol, amikor Leonard a tudomány segítségével csábítja el Pennyt
Sheldon és Stephen Hawking barátsága veszélybe kerül egy szójáték miatt. Penny titokban beiratkozik egy főiskolára.
Jay alig várja, hogy pihizhessen a trópusi paradicsomában, de a valóság sajnos közbe szól. Phil szeretné megadni Claire-nek a nászutat, amiről annak idején le kellett mondaniuk.
Claire szeretné, ha új családi portré készülne, de úgy tűnik, hogy mindenki ellene van. Gloria és Manny Phillel és Alexszel meccsre mennek, de nagyon kellemetlen élményben lesz részük.
Peter megtudja, hogy az igazi apja Írországban él. Peter és Brian odautazik, de megtudják, hogy Peter apja a város alkoholistája. Stewie rájön, hogy nincs izgatóbb dolog fenekelésnél.
Peter rájön, hogy milyen jó érzés a helyi bunkónak lenni, de könnyen lehet, hogy emiatt el fogja veszíti a családját és a barátait. Stewie rákattan a napozásra.
Tina mindent belead, hogy Gemma első iskola adománygyűjtő estje sikeres legyen. Dave közben Calvinnek próbál megszerezni egy tételt a jótékonysági árverésen.
Dave és Gemma nagy meglepetéssel készül Grover születésnapjára, de tervük az utolsó pillanatban füstbe megy. Malcolm és Marty sietnek a segítségükre. Calvin ajándéka miatt egy ember kórházba kerül.
Bernadette nyomására Howard végre hajlandó elköltözni az anyjától. Sheldon nem örül annak, hogy ő lesz a villámhárító Amy és Wil Wheaton között, ezért Pennyhez fordul tanácsért.
Howard és Raj megpróbálják kideríteni, hogy Sheldon miért tűnik el mindennap pontban 14.45 perckor. Leonardot és Pennyt féltékenység gyötri.
Amikor Howard megkapja Sheldon parkolóhelyét, amit Sheldon nem is használ, hatalmas balhé kerekedik.
Sheldon a beteg Amyt ápolja. Howard megpróbál összebarátkozni az apósával egy közelgő pecás túra miatt.
A karácsonyi tematikájú szerepjáték során Leonard rá akarja venni Sheldont, hogy ünnepi hangulatba kerüljön. A csajok megpróbálják Rajnak megtalálni a tökéletes nőt.
Sheldont szexuális zaklatással vádolják az egyetemen. Sheldon Leonardöt, Rajt és Howardot is belekeveri az ügybe.
A negyedik osztályosok nem mehetnek pizsamában suliba az év legfontosabb napján.
Stan döbbenten veszi tudomásul, hogy félreértelmezte minden idők legnagyszerűbb irodalmi műveit.
Amikor elmegy az áram, Peter úgy dönt, hogy a Csillagok háborúja Griffin-verziójával szórakoztatja a többieket. Chrisből nyafogós Luke lesz, Peterből pedig nagydarab, de hősies Han.
A Fingerbang a legújabb fiúbanda, benne a négy fiúval. Sikerül is koncertet adniuk a helyi plázában.