A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők…
A portugál világörökség egyik legcsodálatosabb épületegyüttesét a templomosok építették a XII. században, ez volt az első váruk és templomuk. Miután a rendet a 14. században pápai parancsra feloszlatták, Dénes király 1319-ben XXII…
A hetvenedik születésnapját közelmúltban ünneplő Hoppál Mihály néprajzkutató, etnológus így indokolja választását: „Amikor arra gondolok, melyik is az a tájegység, amelyhez igazán kötődöm, akkor ez számomra…
Kedvenceink kedvencei rovatunkban Radics Gigi kutyusát, Samanthát ismerjük meg. Rendelő rovatunkban szerkesztőségünk egyedül maradt tengerimalacát visszük el dr. Varga József állatorvoshoz. A doktor úr…
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Tura a Galga-mentének legnépesebb települése, ahol különös gondot fordítanak a sokszínű néphagyományok ápolására. Szépen rendben tartott, gazdag anyaggal rendelkező tájházukban mindenből láthattunk egy kicsit…
A műsor vendégei: Ablonczy László, Kubik Anna, Sinkovits Marianna, Sinkovits-Vitay András A tizedes meg a többiekből, vagy az Egri csillagokból mindenki emlékszik szikár, magas alakjára, csillogó színészegyéniségére…
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Hétről-hétre bemutatunk ismert embereket kedvenceikkel és olyan sportokat, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és praktikus állatorvosi tanácsokat is adunk…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
A Gasztroangyal ezúttal Cegléd környékére látogat, ahol a tél utolsó napjaiban már mindenki a tavaszt várja. Kiderül, hogyan készül a csíramálé és a laskaleves, Marcsi megsüti kedvenc túrós pitéjét, és…
A Katolikus krónika olyan magazin műsor, amelyben tartalmas riportfilmeket láthat a néző. Egy-egy érdekes, hiteles ember, egyházi közösségek bemutatása, karitatív kezdeményezések, vagy kulturális örökségünk…
Nagyböjt 2. vasárnapja, Jézus színeváltozása Szent Lukács könyvéből – evangélium és szentírás-magyarázat Keserű György piarista szerzetestől
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Istenhez sokféle út vezet, ők megtalálták a sajátjukat. Életek, sorsok, misszió, találkozások. Isten lábnyomai közöttünk.
A Biblia üzenete: a Teremtő kérdez és gondolkodni tanít, sötétségből világosságra hív
Fiatalokkal fiataloknak. Mi az ami teljessé, mások számára is értékessé teheti életünket? Kérdések, melyekre keressük a keresztény ember válaszait.
A református egyház hazai és határon túli eseményeit, érdekességeit, hiteles képviselőit bemutató református műsor, kéthetente vasárnap délelőtt a Dunán.
Római katolikus szentmisét közvetítünk április 1-jén, húsvét vasárnap Kalocsáról, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházból. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.
Ferenc pápa karácsonyi üzenete a világnak
Egész évben állandóan fúj a szél, a felszínt mély hasadékok tagolják. Az esővíz azonnal elszivárog, sehol nem marad meg. Télen viszont sarki viharok söpörnek végig a fennsík fölött, a jég és hó maga alá temeti a tájat…
A művészet templomai című, Itália gazdag kulturális örökségét bemutató ismeretterjesztő sorozat páratlan értéket képvisel. Róma, az örök város négy pápai bazilikáját mutatja be. Luca Viotto filmje olyan…
A Magyar Corvin-lánc a Szent István Rend után következő legnagyobb állami kitüntetésünk. Olyan személyek kapják, akik különleges módon járultak hozzá a kultúrához, a tudományhoz, a magyar közgondolkodás jobbításához…
Ali Csorbadzsi, a szultán volt bizalmasa egy dunai hajóval menekül volt pártfogója elől. Mielőtt öngyilkos lenne, megkéri a kapitányt, hogy lányát, a szépséges Tímeát vigye el egy biztonságos helyre, Brazovicsékhoz, akik távoli rokonai…
Koncertjein a mai napig nem lehet kihagyni az István, a király dallamait és az Európa című dalt - a közönség kiköveteli, pedig az általános iskolában csak 3-as volt énekből. Geológus, rockénekes vagy musical-színész…
A Balaton Közép-Európa legnagyobb, sekély vizű tava. Bár nyáron a partjait nyaralók lepik el, a tó és a környezete szinte hihetetlen természeti kincseket tartogat egész évben. A vulkánok, a barlangok…
Az év utolsó napján kicsit összekeverednek a játékok és a szabályok, folyton pörög a szerencsehordó, különleges produkciók és meglepetések nevettetik meg a játékosokat és a tévénézőket is!
Hortense szülővárosa, Perigord híres séfe - mégis meglepődik, mikor a köztársasági elnök személyes szakácsává kérik fel. Minden ételért neki kell felelősséget vállalnia, s míg az Elysée-palota fantasztikus…
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
A film Karol Vojtyla, a későbbi II. János Pál pápa ifjabb éveit dolgozza fel. Krakkó, 1939. A németek támadása megindul a város ellen. A lakosság menekül, szeretné elérni a lengyel hadsereg által még ellenőrzött vonalakat…