Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Magazinműsor magyar szakemberek, történészek, nyelvészek, néprajzkutatók közreműködésével a magyarság eredetéről, és az elmúlt ezeréves történetéről kíván tájékoztatást adni mindazoknak, akik érzik, hogy…
Kultúra, hagyomány, tudomány. Örökségünk - mai szemmel.
A dinamikusan fejlődő Kazahsztán fővárosában, Asztanában tartották sajtótájékoztatójukat sztyeppei élményeikről a magyar ősök útján elnevezésű expedíció résztvevői.
Vannak olyan helyek, amelyekre születésükkor kiborultak a természet szépségeinek bőségkosarai. Ilyen település Monostorapáti is, ahol az utazó bármelyik környező domboldalra felkapaszkodhat, mindig új kép tárul a szeme elé…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. Naponta jelentkező rovatainkban tanácsot adunk testi-lelki panaszaikra.
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
A műsor szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson. A hazai szerbség hétköznapjai és ünnepnapjai kerülnek képernyőre…
A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi…
Rántott hús gluténmentesen amaránt körettel, Kókuszkrémes vöröslencse-leves, Bundázott padlizsán barnarizzsel és narancsos almacsatnival, Köles “túrógombóc”
Számos újítással, régi és új műsorvezetőkkel és séfekkel, a megszokott szórakoztató, érdekes és informatív tartalommal várja Önöket a Balatoni Nyár. A műsor a hét minden napján, hétfőtől szombatig friss…
Johannes kirándulni viszi Piwi osztályát a Medvebarlangba, és nem is sejti, milyen veszélyes kalandra vállalkozik. Lisa gyakornoki állást kap egy ügyvéd mellett, aki épp Marlene fiának védője. Remankát…
Filip anyja undok viselkedése miatt kellemetlenül érzi magát a házban és ezért úgy dönt, inkább visszamegy az intézetbe. Adam belátja, nincs más választása, mint a birtokon maradni és megvenni apja lovait…
Ha szeret főzni és egy hosszú nap után éhes szájak várják otthon, akkor engedje be konyhájába Jamie-t, aki bemutatja hogyan tud mindössze harminc perc alatt olyan vacsorát készíteni friss alapanyagokból…
Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló…
Madagaszkár egyedülálló állatvilágának jeles képviselői a makik, amelyeket élőhelyük rohamos szűkülése miatt a kihalás veszélye fenyeget. Martin Clunes azért utazik az Indiai-óceánban fekvő szigetországba…
Osvald nem örül, hogy Adam keresztbe tett neki, de biztos benne, hogy az unokája belebukik a lovardába, ezért meggyőzi Dubant, hogy ne tegyenek semmit. Karol győzködi Dankát, hogy szökjenek el legalább egy napra együtt…
Angelika és Martin nagy körültekintéssel készülnek a keresztelőre, ám egy félreértés következtében mégis az Inge nagyi által javasolt Amadeus név kerül a meghívókra. Andrea hiába titkolja müncheni nyomorúságos helyzetét, váratlanul lebukik…
Lydia Seibertet mihamarabb meg kéne operálni. De a kórházi tartózkodás elképzelhetetlen a fiatalasszony számára, mert idegenek jelenlétében pánikrohamot kap. Csak Bruno Licht segítségével sikerül legyőznie…
Ates felviszi magához Efsunt, hogy pihenjen, miután kiszabadította Hasan kezei közül. Hamarosan kiderül, hogy az elrablás sem úgy volt, ahogyan Ates gondolta. Miután Nuran hazacsalja Bahart, elkezdi…
Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló…
A hír, hogy Alberto él, mindenkit mélyen érint. Ana szorongva készül a találkozásra. Cristina most sem tudja elfogadni, hogy újra veszített és elhatározza, hogy a lányával együtt kimegy Alberto elé a repülőtérre…
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
Miután meggyilkolnak egy beépített zsarut, aki egy luxusautók ellopásával foglalkozó banda lebuktatásán dolgozott, Laura és társai kiderítik, hogy az áldozat belső rendőrségi fotóját valaki nyilvánosságra hozta…
A Bagi Nacsa Show még több poénnal a Duna Televízió képernyőjén! Ahogyan azt a műsor hűséges nézői megszokhatták, érkezik a sztárvilág színe-java, soha nem látott exkluzív anyagokat és olyan „külföldi…