Germana a rendház vezetőjeként tovább folytatja az apácák tanítását. Lassan bontakozik ki előtte a valóság, hogy az afrikai falut nem az ottani lázadók dúlták fel, hanem fizetett zsoldosok. A háttérben…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A XX. század meghatározó történelmi eseményeinek kevésbé ismert részletei, sok-sok dokumentummal.
Kultúra, hagyomány, tudomány. Örökségünk - mai szemmel.
Egy nagy összetartó család a felvidéki Zselízen. A közös élményekből fakadó mosoly és a népzene iránti elkötelezettség fűzi össze a zselízi Kincsősöket.
fogyatékkal élőkről szóló magazin
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok…
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik…
Ridikül - Női talkshow a Dunán Ősszel is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora Dióssy Klárival, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról…
Egy volt egyetemista társa által vezetett iskolában vállal helyettesítést Claire. Annak idején nem a legegyenesebb utat választotta a férfi a sikerekhez, és igazgatóként sem nélkülözi a csalást. Claire támadásba lendül a becsületért…
Marry, a doktornő javaslatára meg akarja keresni Karolt, hogy ne kelljen magzatvíz mintavételen átesnie Dankának. Gondokba ütközik, mert először a telefonszámát nem tudja megszerezni, majd Karol nem veszi…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Nem kétséges, hogy Jamie Oliver belopta magát szívünkbe az egyszerű, ízletes házi koszt iránti szenvedélyével. Hitvallása, hogy a finom, könnyű ételeket a legjobb alapanyagokból, a legkisebb felhajtással kell elkészíteni…
Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló…
Simona első indulatában kidobja a házából Dankát, viszont később mégis úgy dönt, hogy segíteni szeretne neki. Így előkeresi Karol régi leleteit és személyesen viszi át őket Dankának. Miriam magából kikelve…
San Candidóban rejtélyes bűneset történik. Két fiatal lánynak, Annának és Eleonórának nyoma vész egy buli után. Nyomozásba kezdenek, a szálak egy tíz évvel korábbi bűntényhez és egy közelben működő szektához…
Gudrun és Walter Huber a faluban telepedtek le. Thomas megvizsgálja Waltert és súlyos vesebetegséget diagnosztizál nála. Ettől kezdve rendszeresen mennie kell dialízisre, ami egy ilyen aktív embernek rémálom…
Ridikül - Női talkshow a Dunán Ősszel is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora Dióssy Klárival, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról…
A Prima Primissa jelöltek bemutatkozó kisfilmjei, amelyben munkásságuk ars poetikáját, mottójukat mondják el.
Ates és Bahar szakítanak, ami mindkettejüket megviseli. Az Atahan család egy emberként fordul Efsun ellen, amikor megtudják, hogy átadta a bizonyítékot Atesnek. Mehmet Emír figyelmezteti, ez volt az utolsó dolog, amit elnéz neki…
Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló…
A Skandináv lottó játékban 35 számból kell 7-et kiválasztani. A számok hetente egy kézi és egy gépi sorsoláson vesznek részt, mindkét sorsoláson 7-7 számot húznak ki. Ez akkor jár pénznyereménnyel, ha…
Partitúra - kulturális felfedező út Magyarországon, nyitott szívvel, együtt. Ez a mottója a Virtuózok zsűrijéből – is – jól ismert páros, Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész új műsorának…
Karol egy duplacsavarral megzsarolja a Pawiak egyik börtönőrét és még Wanda megbecsülését is megszerzi magának. Janek és Bronek vidékre megy, hogy az eltűnt pénzt megkeressék, de semmi nyomra nem bukkannak…
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
A Himalájában élő tibeti szerzetesek ma már minden pénzüket a legújabb okostelefonokra és tabletekre költik. De hogyan egyeztethető össze az applikációk állandóan vibráló világa és a meditáció, az elme…
1920 Varsó, a Vörös Hadsereg a város felé tör. A fiatal lengyel állam megvédésére tízezrek indulnak a frontra. Jan, a lovaskatona is parancsot kap, a harcoló csapatokhoz kell csatlakoznia. Mielőtt elindul…