Fikriye férje hazajön, az asszony pedig, ha lehet, még boldogtalanabb ettől. Cemile Mirattal együtt meglátogatja Denizt, hogy rábeszélje, jöjjön vissza. Hulya felveti az ötletét Deniznek, amit a nő felháborodottan fogad…
A házban mindenkit megráz, hogy Batest halálra ítélték. Thomasnak egy véletlen folytán sikerül Robert kegyeibe férkőzni. Mary elmondja Matthew-nak, hogy Kemal Pamuk az ágyában halt meg. Matthew-t megrázza…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
„A színház nem életre halálra, hanem csak és kizárólag az életre szól. Nem szabad belehalni.” - mondja Böhm György, aki ha színházról vagy színpadról van szó, ezer hőfokon képes égni. Mert amellett hogy…
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol…
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
rendező: Pacskovszky József, operatőr: Gózon Francisco A portréfilm arra a „hernádis” játékra épít, hogy elképzeljük, milyen lenne, ha ő és mi beszélgetni tudnánk az időn és téren túl. Ebben a játékos…
1954-ben Magyarországon is megindult a televíziózás. Az első próbaadást csak pár ember láthatta, de az 1957-es május elsejei budapesti felvonulást már bárki megnézhette, akinek volt tévéje. Történetek…
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol…
Vigyázz rám rovatunkban megismerkedünk Duduval, a mentett galambbal, Közös otthon rovatunkban arról beszélgetünk egy macskaterapeutával, hogy mit tehetünk, ha a verekedős a macskánk, Rendelő rovatunkban dr…
Az Egyszer volt... az élet (franciául Il était une fois... la vie) egy gyermekeknek készített animációs sorozat. Az Egyszer volt... sorozatok harmadik szériája részletesen bemutatja az emberi test felépítését és működését 26 részben…
Theo megpróbálja megfejteni nagyapja naplójának titkait, melynek katasztrofális eredménye lesz.
Egy arizonai kisváros határában áll Vienna mulatója, amely szálka a helyi marhatartók szemében. Egy postakocsirablást követően a helyiek a Táncos nevű vagányt és törvényen kívüli cimboráit gyanúsítják…
ESZTERBAUER JÁNOS borász mondja a műsor bevezetőjében: "A szekszárdi borvidék régészeti leletek alapján legalább kétezer éves. Én ide születtem, sőt, előttem még sok generáció is. A levéltári adatokban…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Egy hely, ahol harapni lehet a levegőt, élvezni a csendet, a madarak énekét, és mindezeken túl megtapasztalni a helyiek jókedvű vendégszeretetét. Mindez Kőszegszerdahely, hazánk nyugati csücskének barátságos, rendezett települése…
Serafino Benvenuti professzor a klasszikus zene nagy mestere. Minden vágya, hogy a fiatalságot is Mozart és Beethoven szeretetére nevelje, azonban rá kell jönnie, hogy a fiatalság zenei ízlése teljesen más…
Az Alpok napos oldalán fekvő Dél-Tirol hegyoldalain fenséges kastélyok, várak és mediterrán kertek várják az idelátogatókat. Karl Luggin egy ritka almafajtára építette a családi vállalkozását. A leszüretelt…
Mező Misi, a sorozat második évadában elvonul a világ zajától, hogy Kisorosziban, a Dunakanyar szívében keresse, kutassa az emberi lélek titkait. Meghívott vendégeihez hasonlóan ő is átélte a csend,…
A Duna Tv gasztro műsorának új, immáron negyedik évadában, a Főmenü konyhájában Széll Tamás Bocuse d'Or nyertes mesterszakács társa továbbra is Böröcz Zsófia gasztromentor, aki amellett, hogy számos étterem…
A Dunán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
A Szerencse Szombat című zenés, szórakoztató sorsolási showműsorral az év minden szombatján találkozhatnak a nézők. Hétről hétre a Joker és az Ötöslottó élő sorsolása mellett a hazai könnyűzenei élet legismertebb…
Jim Graham (Christian Bale), a brit kisfiú Sanghajban tartózkodik szüleivel, mikor 1941-ben a japán hadsereg megszállja az országot. A háború forgatagában Jim elszakad a szüleitől, japán katonák fogják el és fogolytáborba viszik…
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül…
Frank a legmagasabb szinten űzi a gyémántlopás mesterségét, egy bár és egy használtautó-kereskedés szolgálnak bűnözői tevékenysége álcájaként. Egy jelentős értékű gyémántrablás végrehajtása után az összekötőjét…