Téma: János evangéliuma Helyszín: Szeged-Csanádi Egyházmegye - altemplom A Sátoros Ünnep. Vita a Messiás származásáról.
Az Aranycsapat tagjának, Bozsik Józsefnek az életét követhetjük nyomon.
A Gasztroangyal ezúttal Hajdúböszörménybe utazik, ahol egy csapat lelkes asszony és férfi azon dolgozik, hogy felkutassák és újra divatossá tegyék a régi recepteket. Marcsi is csatlakozik hozzájuk, jó…
Öt sikeres évad után a Fölszállott a páva c. műsor A Döntők Döntőjével jelentkezik. A zsűri az elmúlt évek legjobb produkcióit hívta vissza, akik ismét négy kategóriában versenyeznek – a döntés viszont immár a nézőkön múlik…
fogyatékkal élőkről szóló magazin
Borisz és Krisztián egy igazi felfedezőtúrára indul a Börzsöny szívébe. Olyanra, amit nem jelez térkép, gps-tracking, nem derítette fel előttük senki. Meglátogatnak egy igazi nomád tábort. Felmennek Drégely…
E heti adásunk témája az Árpád-házi királyszentek lesznek. Röviden bemutatjuk az Árpád-ház történetét, mely a legtöbb szentet adta az egyháznak, és amely a legkeresztényibb uralkodóház volt Európában…
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők…
Öt sikeres évad után a Fölszállott a páva c. műsor A Döntők Döntőjével jelentkezik. A zsűri az elmúlt évek legjobb produkcióit hívta vissza, akik ismét négy kategóriában versenyeznek – a döntés viszont immár a nézőkön múlik…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Sára Sándor háromrészes, lírai hangulatú dokumentumfilmet készített Amrita Sher-Gil indiai és magyar származású festőművészről, a XX. századi piktúra egyik legérdekesebb alakjáról. A gyönyörű Amrita tragikusan…
Hazai barlangjainkból szép számmal kerültek elő neandervölgyi emberek csontjai és eszközei is, bizonyságául annak, hogy már jó néhányszor tízezer évvel ezelőtt szívesen választott az ember barlangokat lakhelyéül…
Szobrászok és ősi ellenfelük a kő. Milliméterről milliméterre hatol az ember az anyagba, az izzó magmából év száz-milliókkal korábban kristályosodott őskőzet rácsszerkezetébe, míg végül kibontakozik a fantázia által megálmodott forma…
Ezek itt bent köveket gyűjtenek - mondta az egyik járókelő a párjának, amikor elhaladtak a Stefánián a Földtani Intézet előtt - és ki is teszik a vitrinekbe. Több mint 100 éve áll a Népstadion szomszédságában…
Az elektrifikáció előtt volt még egy fázis a nagyvárosok világításának történetében - ez pedig a gázlámpás korszak. Kőszénből éghető gáz előállítására létesültek az első gázgyárak. Pesten és Budán először…
(2019.01.05-i adás)
Egy színművész, aki nemcsak a színpadon szeret improvizálni, egy sztárséf, aki nem rejti véka alá a véleményét, és nemcsak másoknak, hanem sokszor - ahogyan ő mondja - magának is "be-beszól", és egy borász…
Az Öt kontinens - egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait…
A Gasztroangyal ezúttal Hajdúböszörménybe utazik, ahol egy csapat lelkes asszony és férfi azon dolgozik, hogy felkutassák és újra divatossá tegyék a régi recepteket. Marcsi is csatlakozik hozzájuk, jó…
A Prima Primissa jelöltek bemutatkozó kisfilmjei, amelyben munkásságuk ars poetikáját, mottójukat mondják el.
A paralimpia mottója: A lélek mozgásban. Ha a lélek mozdul, a szándék, akarat, elszántság, céltudatosság és az érzelem feltör, a testet mozgásra, cselekvésre kényszeríti. De milyen lehet sportolni egy…
Négy évesen hollywood-i színésznek „készült”, és ez az álom a filmről meg színpadról tartotta magát, sőt majdnem meg is valósult. Csakhogy a színművészetis remények elszálltak az ötödik rostán. Ma már…