Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben.
1849-ben, a magyarok veresége után, Petőfi szegény parasztoknál keres menedéket. A költő Kossuthról, az országról, a forradalomról beszél nekik, de nem tudja lángra gyújtani a lelküket. Szabó Lőrinc: A szökevény című novellája alapján…
A magyar építészet történetét bemutató sorozatunk negyedik, egyben befejező évadához érkezett. A magyarországi barokk jelentős épületei mellett az evangélikus templomépítészet korszakait, az építészetnek…
Béli Ádám a Mesteremberben konyhai kisegítőnek áll. Zöldséget pakol, káposztát szeletel, islert készít. Végül pedig megkóstolhatja amit készített: a sonkás káposztalevest.
egyházi magazin
A Gasztroangyal Tetétlenbe látogat, ahol egy régi ismerős, Bogár Sándor avatja be a nézőket a chilipaprika rejtelmeibe. Marcsi felelevenít néhány régi hajdúsági receptet, és csípős kolbászt is készít a helyiekkel…
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató…
A Katolikus krónika olyan magazin műsor, amelyben tartalmas riportfilmeket láthat a néző. Egy-egy érdekes, hiteles ember, egyházi közösségek bemutatása, karitatív kezdeményezések, vagy kulturális örökségünk…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
Az Új idők újdalai egy igazán újszerű megközelítésben mutatja be a különböző művészeti ágak képviselőit és alkotásaikat. A műsorban ugyanis azt vizsgálja, hogyan készülnek a műalkotások, hogyan zajlik…
Néhány hét telt el csak 1848. március 15. óta. A forradalom győzni látszik, csak egy lökés kellene még, hogy hullámfutamai oda jussanak, ahová Petőfi Sándor szánta és irányította azokat: leginkább a falvak…
A szeretet szolgálatában - portréfilm Balázs József borsodbótai plébánosról
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Az 1848-49-es szabadságharcban a magyarok mellett harcoló több ezer fős lengyel légió léte és tevékenysége alig ismert Magyarországon. Megszervezője, Józef Wysocki magyarul is megjelent emlékiratán kívül eddig keveset olvashattunk róla…
Bem apó a magyar és az európai történelem egyik meghatározó lengyel születésű személyisége, mind Lengyelországban, mind Magyarországon nagy tisztelet övezi és a török történetírás sem feledkezik meg róla…
A Csepel-sziget déli részén, Budapesttől 48 km-re fekszik Szigetbecse. A falunak 1946-ig 85 százalékban német lakossága volt. Jelenleg is nemzetiségi település, magyarok és svábok lakják. Rokonai révén…
A Gasztroangyal bemutatja Göcsejt, ahol csupán körtéből több száz fajta terem. Marcsi útitársa Kovács Gyula, aki a Kárpát-medencében fellelhető gyümölcsfajták ismerője és gyűjtője is.
Timár Böske táncművésszel, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti igazgatójával tett „szerelmetes” barangolásunk a Bocskai úti szülői háztól indul, a Feneketlen-tó partján, környékén folytatódik. Utolsó…
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők…
Ridikül - Női talkshow a Dunán 2019-ben is fontos témákról szól Dióssy Klári női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló…