2020-at írunk és lesújtott bolygónkra a globális felmelegedés. Számos ország elsivatagosodott, melynek hatására klíma-menekültek tömegei indultak északnak. A határokat azonban túlnépesedés miatt lezárták…
Julia Whitman és lánya, Jody elmenekülnek a férj és apa erőszakossága elől a világvégi paradicsomba. Julia Új-Zélandon megismeri Matthey Haley-t, és belső ellenállása ellenére beleszeret. A múlt árnyai azonban nem engedik felejteni…
Julie elhatározza, hogy megismerteti édesapját, Petert az internetes társkeresés világával. Amikor Peter a számára új vívmány segítségével megismerkedik Alexisszel, szinte rögtön egymásba szeretnek. Ám…
Markus állatorvos és a gyerekeit egyedül nevelő apa. Felesége halála után gyerekeivel együtt Afrikába költözik, hogy egy állatklinikát irányítson. A helyiek nagyon számítanak rá, mert a környéken garázdálkodó…
Nola Devin a Shine! magazinnál dolgozik szerkesztőként. Főnöke és kollegái gyakran gúnyt űznek a közönséges viselkedéséből és a molett alkatából. Próbálkozásai a munkahelyén és a magánéletében is rendre…
Eva, a két gyermekét, Rasmust és Lizát egyedül nevelő nő össze van törve. Egyik napról a másikra be kell zárnia imádott tengerparti trafikját, mert a helyén szálloda épül. Hamarosan találkozik egy vállalkozási…
aka. Egy dada és három unoka Természetes stílusával Stacey mindenkit könnyedén levesz a lábáról. A rendkívül elismert építész, Ryan, testvérének halálát követően fel is veszi a nőt három gyermeke mellé dadának…
Abby, az esküvőszervező arra specializálódott, hogy azon házasoknak segítsen egy második eséllyel, akiknek az esküvőjük rémálomszerűen sikerült. Ám amikor arra kényszerül, hogy volt vőlegényével dolgozzon…
Aurélie, a fiatal párizsi étterem tulajdonos egyik napról a másikra egyedül marad, amikor elhagyja a barátja. A nő bánatosan kóborol Párizs utcáin, amikor egy kis könyvesboltban rábukkan egy regényre…
Faye McArthy és Lydia Harper gyerekkori jó barátnők voltak, de tíz éve nem állnak szóba egymással. Mindkettejüknek saját cukrászdájuk van a kisvárosban, de egyik üzlet sem megy jól, és mindketten a szüreti…
A XVIII. században járunk, s a tengereken tombolnak minden idők legrettegettebb kalózai. Robert Maynard hadnagy ezért a Karib-tenger térségébe vezényli a brit hajókat, hogy általános támadást intézzenek a kalózok ottani fészke ellen…