1989 novemberében leomlik a Kelet- és Nyugat-Európát elválasztó berlini fal. A norvégiai Stavanger városában élő tizenhét éves Jarle-nak sejtelme sincs arról, hogy milyen változásokban lesz része. Eddig…
Jack Black játssza a főszerepet a Bernie fekete komédiában, egy temetkezési vállalkozót alakít, aki kinyír egy gazdag özvegyet és vígan költi a pénzét.
Elmúltak már azok az idők, amikor szimplán eltemetni egy halottat még természetes dolognak számított, így amikor Gram Parson, country- rock sztár túladagolásban hirtelen meghal és menedzsere, Phil Kaufman…
A volt CIA-ügynök, Valerie Plame feljegyzései alapján készült. Plame CIA-ügynök státuszát nyilvánosságra hozza a Fehér Ház tisztviselői számára, állítólag annak érdekében, hogy lejárassák a férjét, aki…
Rylee (René Ashton) nagyon szeretne családot és gyereket, de nagyot csalódott a férfiakban, nem hiszi, hogy valaha is rátalál az igazira. Úgy áll bosszút a férfiakon, hogy anyja bölcsődéjéből kölcsönzött…
Itt a nyári szünet: a romantika szele először érinti meg a fiúkat, akik ráadásul végre beköltöznek vadi új főhadiszállásukra. Szóval jól mennek a dolgok a Krokodilok életében, ekkor azonban kiderül, hogy…
Guido, a talpraesettnek éppenséggel nem mondható olasz bevándorló egy diszkó parkolójában dolgozik, míg ki nem rúgják azzal az indokkal, hogy hősködni próbált, amikor nem kellett volna. A helyzete még…
Ez a Cukor-patak bandája sorozat harmadik része. Végre a Cukor-patak várva várt megújulási ünnepének első napja is eljött! De néhány városlakó számára a reggel keserű üzenetet tartogat… ami kellemetlen…
A fiatal Merlint édesanyja elküldi a faluból Camelotba a jobb élet reményében, ahol Gaius tanonca lesz. Gaius Uther király orvosa, aki úgy hiszi, a varázslás ördögtől való, ezért büntetni kell mindenkit, aki azzal foglalkozik…
Uther Pendragon király megtartja szokásos, éves lovagi tornáját, ahol Arthur Pendragon hercegnek meg kell védenie címét a birodalom lovagjaival szemben. Sir Valiant egy varázs pajzzsal érkezik, amelyre…
Dana, a nagyvárosban élő, középkorú ballettoktató vonakodva, de visszatér szülei farmjára, ahol az a hír fogadja, hogy a telket hamarosan elárverezik. Hogy a farmot megmentse, Danának be kell törnie anyja…
Egy zseniális ügyvéd több száz hajléktalan életét változtatja meg azzal, hogy ötletes kolduló táblákat talál ki, amelyek segítségével új életet nyerhet életük.
Kiek apja, Thomas háború sújtotta területeken dolgozik orvosként. A lánya sokat aggódik amiatt, hogy eltalálhatja egy eltévedt golyó, de a szülei szerint erre minimális az esély. Kieket ez viszont nem…
A 25 éves Sophie Conway (MaGGIE GRACE) élete válaszúthoz érkezett, visszatér abba a kisvárosba, amelyiket olyannyira el akarta felejteni. Amikor hazaér, szembekerül volt szerelmeivel, az anyja és közte…
Dean O’Dwyer (Christopher Thornton, A bosszú iskolája) a Los Angeles-i underground zenei színtér egyik legközkedveltebb lemezlovasa. Mikor azonban egy motoros baleset következtében lebénul, álmai egyszerre szertefoszlanak…
Bishop és Pike két eltérő háttérrel rendelkező, mégis igen hatékonyan együttműködő zsaru. Olyan bűnözőket üldöznek, akik nagyértékű autókat lopnak London utcáiról. Bár a két férfi teljesen más mentalitású…
Nyikolaj Cserenko egykoron a Szpecnaz nevű szovjet kommandó tagja volt, majd később illegális szerelőműhelyéből tartja fenn családját, akiket egy kábítószerkereskedő gyilkol meg. Évekkel később a bandavezér…
Cam Gigandet (Alkonyat), Rachael Leigh Cook (A csaj nem jár egyedül), Shane West (Vészhelyzet), Bill Pullman (A Függetlenség napja) és Brian Krause (Alvajárók) játssza a főszerepet ebben a magas fordulatszámon…