Jackson White (Ryan Kwanten) számára az élet tele van lehetőségekkel. Sármos, okos, atletikus. Amikor azonban New York-ba érkezik, hogy zenei karrierjét egyengesse, a pénztől és sikertől elvarázsolva elfelejti, ki is volt ő…
Paula, Betty, Charlotte és Sandy, a négy különböző korú nő mind ugyanannál a magazinnál dolgozik újságíróként. Egy nap Betty azzal a merész ötlettel áll elő, hogy az előttük álló hétvége folyamán mindnyájan…
Zajlanak egy óriáscég felvételi vizsgái. Már csak nyolcan maradtak. Végső tesztként összezárják őket egy ablaktalan szobába, és lefektetik a versenybenmaradás szabályait, pl. a legfontosabbat, hogy nem…
Felesége halálát követően Gérard egyedül neveli tovább 13 éves fiát, Victort. Sajnos a helyzethez felnőni képtelen férfi inkább prostituáltak társaságában tölti idejét, mint hogy valódi kapcsolatba bonyolódjon…
Mikor Maggy névtelen levelet kap tele dicsérő és bátorító szavakkal, a lány el sem tudja képzelni, ki írhatott neki ilyen csodálatos és inspiráló szavakat, végtére is ő egy lázadó tinédzser, akiről apja…
Mióta az eszüket tudják, Tim és Alexander elválaszthatatlan jó barátok. Tim nagyon szeretne már magának egy barátnőt, Alexander pedig jobb jegyeket a suliban. Álmaik megvalósításához kidolgozzák hát…
Dennis Sullivan, a teljesen átlagos New York-i könyvelő Katie Wells, a tehetős fiatal özvegy könyvelésén dolgozik: a férfi hamarosan összebarátkozik Katie fiával, Jake-kel, aki odaadó rajongója Man Amerikának, a tévés szuperhősnek…
A 11 éves Anna nővére, Lena titokzatos körülmények között esett le lova, Zafir hátáról, és ez a baleset az életébe került. A tragédia óta a lovat szinte ki sem vezették istállójából, mivel senki nem meri megülni…
A 17 éves William iskolája hokicsapatának sztárja, karácsony közeledtével azonban némileg demotiváltnak érzi magát, főleg mióta edzője kritizálni merészelte őt azért, hogy nem elég jó csapatjátékos. Otthon…
A Napsütötte Toszkána mintájára, James (Ethan Peck) kilép a munkahelyéről és végül elkezdi követni az álmát. Egy nagy szerep inspirálja őt, elmegy egy önfelfedező útra, Spanyolországba. Ott James megismerkedik…
Mack Cameron a munkája és a családja között őrlődik és válaszútra kerül, amikor a színészi hivatás és házasságának megmentése között kell döntenie. Miközben egy filmforgatás során visszakerül texasi szülővárosába…
Norbert, az egykori bajkeverő 20 évet élt afrikai száműzetésben. Kanadába visszatérvén nem találja helyét, és se papírja, se munkája, ezért elhatározza, hogy megpróbál visszajutni Afrikába. A bürokrácia…
Egy fiatal kozmetikus, aki most érkezett meg egy louisiana-i városkába. Sikerül munkát találnia egy helyi szalonban, ahol olyan hölgyek társaságába kerül, akik barátságát semmi sem szakíthatja szét.
Öt évvel ezelőtt David (Lou Diamond Phillips, La Bamba) élete egyik napról a másikra összeomlott, mikor lánya áldozatul esett egy brutális támadásnak. A tragédiát feldolgozni képtelen férfi idővel házasságát…
Voiello és Dussollier kétségbeesetten próbálják a pápa tudtára hozni, hogy mekkora katasztrófa felé tart intézkedéseivel. Mary nővér drasztikus dolgot cselekszik, hogy megmentse az egyházat. Amikor felmerül…
Lenny Dussollier lelki üdvéért imádkozik. Lenny behívatja Sophiát, aki azt tanácsolja neki, hogy vegyen részt egy afrikai misszióban. A pápa, mindenki megdöbbenésére, megfogadja a tanácsot. A sajtó megpróbál…