Keresve sem lehetne jobban elkényeztetett fickókat találni Brennannál és Dale-nél. Már a 40. életévükön is túl vannak, mégis az egyedülálló szüleik nyakán élősködnek. Minden összeesküdik a két fickó ellen, amikor a két öreg egymásba szeret…
Gabby Petito eltűnése egész Amerikát lázba hozta, és országos kutatás indult a vőlegényével lakókocsis utazásra induló 22 éves blogger után. Halálának egyéves évfordulója közeledtével a film bemutatja…
A megtörtént eseten alapuló film egy köztiszteletben álló sebészről szól, aki meggyilkolta a feleségét, hogy ne derüljön fény a házasságtörésére. Meg is úszta volna, ha a gyermekei, elsősorban a legnagyobb…
Az ünnepelt katona visszatér pályafutása legnagyobb sikereinek helyszínére, ahol újra kapcsolatba kerül régi szerelmével, ám közben váratlanul beleszeret a munkájának felülvizsgálatára a légierő által kirendelt, kemény összekötő tisztbe…
Andyt lopással vádolják, amikor egy sok millió dollárt érő drágakő váratlanul eltűnik gazdag barátja birtokáról. Andy egy híres detektívregény-íróhoz fordul, hogy segítsen neki megtalálni az igazi tettest a tehetős vendégek hosszú sorában…
1970 tavaszán egy kis falu Valais-ban szokatlan felinduláson megy keresztül a nők szavazati joga, a külföldiek kiutasításáról szóló népszavazás és a falusi fúvószenekar miatt. A falu egyik fele szerint…
Egy telt idomokkal megáldott brooklyni ruhatervező és egy jóképű magazinkiadó vállalkozó közös projektbe kezdenek. Miközben a nő bevezeti a férfit a plus size piac rejtelmeibe, szárba szökken közöttük a szerelem…
A húszéves Mira a jégkorongozásban talál kikapcsolódást a családja szőlőültetvényének vezetése okozta nyomás alól. Egy új játékos, Theresa megkérdőjelezi Mira merev világnézetét, ami Mira számára az életét…
Judith kettős életet él. Svájcban Abdellel él a lányukkal együtt; Franciaországban Melvillel és két fiukkal. Ám a titkokon és hazugságokon alapuló törékeny egyensúly kezd fokozatosan felborulni.
Daniel J. Jones, a szenátus munkatársa nyomozást indít a CIA szeptember 11-e utáni fogva tartási és kihallgatási programjával kapcsolatban, és megdöbbentő titkokra bukkan.
Ennis és Jack, a mezőgazdasági munkás és a rodeó cowboy 1963 nyarán találkozik egymással Wyomingban. Pásztorként dolgoznak a Brokeback hegyen. A két fiatalember barátságot köt egymással, majd ennél is mélyebb kapcsolat alakul ki közöttük…
Mindenkinek megvannak a maga titkai és kétségei, és a saját módszerei is arra, hogy mindezeket hogyan kezeljék.
Renata jövője bizonytalanná válik. Madeline titkai a házasságát fenyegetik.
Ty, az egyik biztonsági cégnél dolgozó afganisztáni veterán egyedül neveli tinédzser öccsét. Ki se látnak az adósságból, ami miatt a gyámügynek is szemet szúrtak. Ebben a kilátástalan helyzetben Ty elfogadja…
John Le Carré bestseller író, a kémregények avatott mesterének egyik legizgalmasabb történetének feldolgozása...