James Logan (Farkas) gyermekkorában fedezte fel, hogy különbözik a többiektől. Később a féltestvérével, Victorral titkos katonai programban vesznek részt. James azonban hamarosan hátat fordít az osztagnak…
A hat különböző ember sorsa egyben közös, Amszterdam az új otthonuk. A bolgár Jenya a városba utazik, ahol nem az várja, amit remélt. Az afrikai Yaya a szabadságért folytatott harcban szinte mindent elveszített…
Davis sikeres befektetési bankár, szép feleséggel, házzal, autóval. Egy nap azonban autóbalesetben elveszíti nejét. Sajátos módon dolgozza fel a veszteséget: ahelyett, hogy összetörne, tovább éli az életét…
A Heck család egy kupont kapott, amelyet az egyik korlátlan fogyasztású, svédasztalos büfében válthatnak be. A família izgatottan és éhesen megy a templomba, azzal, hogy azután azonnal az étterembe mennek, és jól teleeszik magukat…
Shaun, a bárány egy hagyományos kis angol farmon, Moszatvégen él társaival a Gazda és Bitzer, a terelőkutya felügyelete mellett. A meglepően okos bárány egyáltalán nem követi a nyájat, sokkal inkább a maga feje után megy…
Hol van már az az idő, amikor Larry még éjjeliőrként kereste a kenyerét? Azóta egy sikeres találmánynak köszönhetően menő vállalkozó lett belőle. Szerencsére azonban a régi barátait nem feledi. Így ő is…
Az első Star Wars-film (negyedik rész), Az új remény története előtt az univerzumban a Galaktikus Birodalom az úr, az Uralkodó hatalma megkérdőjelezhetetlen, a Jedi-lovagok kihaltak. A lázadók egyetlen…
A Felvétel indul! című filmmagazin a filmipar leghatalmasabb műhelyébe, Hollywoodba vezeti a nézőket, ahol napjaink filmcsillagaival, a legfrissebb hírekkel és pletykákkal ismerkedhetünk meg, és betekinthetünk…
A francia forradalom óta a Maréchal család kezében van az egyik legjobb burgundiai szőlőültetvény. Az utóbbi években azonban veszélybe került, mert a tulajnak, Francois-nak nincs érdekeltsége a bortermelésben…
A Heck család egy kupont kapott, amelyet az egyik korlátlan fogyasztású, svédasztalos büfében válthatnak be. A família izgatottan és éhesen megy a templomba, azzal, hogy azután azonnal az étterembe mennek, és jól teleeszik magukat…
Egy orvosi vészhelyzet kialakulása egészen új megvilágításba helyezi Helen és Noah pereskedési ügyét. Mindez arra kényszeríti a férfi egykori feleségét, hogy meghozzon már egy régóta esedékes fontos döntést…
A trollok nagy szemű, borzas hajú, állandóan táncoló, éneklő színes kis figurák. A csúnya bergenek viszont akkor érzik jól magukat, ha trollokat esznek. Miután a bergenek letámadják a falujukat, két troll elindul, hogy megmentse barátait…
Juana latin munkásnő és egyedülálló anya, aki Kelet-Oaklandban él. Az ételgyárban töltött évek alatt nagy kézügyességre tett szert: pontosan és gyorsan bármit felszeletel vagy felkockáz, amit csak adnak neki…
A templomos lovagrend a középkor legerősebb, leggazdagabb, egyben legtitokzatosabb lovagrendje volt, melynek tagjai a keresztény egyház relikviái - köztük a Szent Grál - védelmének szentelték életüket…
Simon, a dán művészeti élet királya. Sikeres és gazdag, csodálatos felesége és fiatal szeretője van. Váratlanul felbukkan az életében a fia, akiről nem tudott. Casper világhírű utcai művész, más néven…
Hatalmas, rejtélyes űrhajók jelennek meg világszerte, egy idegen civilizáció képviselői. A nagyhatalmak vezetői igyekeznek megnyugtatni az embereket, ugyanakkor a katonai fellépést fontolgatják. Dr. Louise…
Bobby "Axe" Axelrodnak belső információkat ígér egy korábbi dolgozó, és most azon tűnődik, hogyan használja fel, egyáltalán felhasználja-e azokat? Chuck Rhoades államügyész külső nyomással szembesül, hogy…
Bobby "Axe" Axelrodnak súlyos családi csetepatéval kell szembenéznie, amibe a felesége, Lara és a gyerekek bonyolódtak. Eközben Chuck Rhoades államügyész a magánéletének lehetséges buktatóival foglalkozik…