Az utóbbi évek legdrágább német sorozata Volker Kutscher regényéből készült, és Gereon Rath rendőrfelügyelő egyik különös esetét dolgozza fel. A helyszín az 1920-as évek Berlinje, amely a radikális változások…
Az utóbbi évek legdrágább német sorozata Volker Kutscher regényéből készült, és Gereon Rath rendőrfelügyelő egyik különös esetét dolgozza fel. A helyszín az 1920-as évek Berlinje, amely a radikális változások…
Hat fegyveres megtámad egy bankot Valenciában, de semmi sem úgy történik, ahogy eltervezték. B-terv hiányában vita alakul ki a banda két vezetője között, miközben kívülről körülvették őket a biztonsági erők…
Desmond Doss a második világháború idején, az Okinawa szigetén zajló csatában 75 bajtársa életét mentette meg, mindezt úgy, hogy ő maga, a vallási meggyőződése miatt nem viselt fegyvert. Szanitécként egymaga…
Hatalmas, rejtélyes űrhajók jelennek meg világszerte, egy idegen civilizáció képviselői. A nagyhatalmak vezetői igyekeznek megnyugtatni az embereket, ugyanakkor a katonai fellépést fontolgatják. Dr. Louise…
Harminc évvel a középiskola befejezése után újra találkozik egymással az öt egykori középiskolai jó barát. Szomorú aktualitása a dolognak, hogy meghalt a kosárlabdaedzőjük, akivel megnyerték a bajnokságot…
Victor egy nőcsábász krimiíró, a fia Zack pedig félénk csellista Amszterdamból. Amikor Victort kirúgja Zack anyja, kiderül, hogy a fiút is dobta a barátnője. Mivel nincs más, akivel elmenjenek, a két önkéntelen…
Mozgalmas az élet a New York-i kórház sürgősségi osztályán, minden nap, műszakban és órában emberek életéről, sorsáról döntenek az orvosok. Ám az osztály nővére, Jackie számára mindez csak az egyszerűbb része a dolgoknak…
Mozgalmas az élet a New York-i kórház sürgősségi osztályán, minden nap, műszakban és órában emberek életéről, sorsáról döntenek az orvosok. Ám az osztály nővére, Jackie számára mindez csak az egyszerűbb része a dolgoknak…
Gerard Durrell életrajzi története a képernyőn is sikert aratott, így nem volt kérdéses a folytatás. Egy esztendő telt el azóta, hogy 1935-ben Louisa Durrell, az elszegényedett angol özvegyasszony Korfu…
A nyári vakáció végén, mielőtt újból kezdődne az iskola, a kis balti halászvárosban a 18 éves Christian, egy tengeri kőbányász fia szerelembe esik az új angoltanárával. A kölcsönös vonzalom tiltott szerelembe…
Michael Bublé a klasszikus slágereit, és a vadonatúj albumának (Nobody But Me) dalait adja elő. Két dal között pedig a Grammy-díjas kanadai énekes elmondja, hogyan változtatta meg az életét az apaság, beszél a feleségéről és minden másról…
Törpapa különleges főzetéhez új anyagokra van szükség, melyek beszerzése Ügyefogyi feladata. Persze nevéhez méltó módon végzi azt, így nem csoda, hogy baleset éri. Az erdőben sétálgatva rátalál a Csodák…
Az autóversenyben nincs párja Ricky Bobbynak, csak az észjárása lassabb az átlagnál. A NASCAR királya ki nem állhatja a bonyolult dolgokat. Álomházzal a tóparton, zsíros bankszámlával és dögös feleséggel…
Hank Moody Los Angelesben élő negyvenes író, aki a középkorú férfiak megannyi problémájával küszködik. Hank lekési a megbeszélt találkozót a tizenkét éves lányával, Beccával, a volt barátnője, Karen legnagyobb felháborodására…
Miután mindenfelől csak bátorítást kap, Hank elindítja a blogját a Hel-A magazinnál. Karen és Bill családi vacsorára hívja Hanket a házukba. Mindez kiváló alkalom arra, hogy Karen bemutassa Hanknek a barátnőjét, Sonját…
A zsarukat és Dextert megrázza a Debra és Frank Lundy elleni támadás híre. Debra szerencsére felépül a sérüléséből, ám nehezen képes feldolgozni Lundy halálát. Dexter úgy véli, a Szentháromság gyilkos…
Rosszul kezdődik a második évad Chuck Rhoades államügyész számára, a főügyész ugyanis alapos vizsgálatot rendez az irodájában. Eközben Bobby "Axe" Axelrod újra megerősíti a vállalkozását, az Axe Capitalt…
Bobby "Axe" Axelrod nyilvános szócsatába bonyolódik az egyik rivális alapkezelő menedzserével, majd egy tehetséges gyakornok közreműködésével egy új pénzügyi játékba kezd, hogy megsebezze a vetélytársait…
A pénz, a bankok világa, a Wall Street a férfiak vadászterülete. Kevés a női vezető, aki képes megkapaszkodni, és egyre feljebb jutni ebben az üzletágban, ahol sajátos játékszabályok érvényesülnek. A kevés…