Marissa asszony megtudja, hogy leégett Fernandaék háza, ezért meglátogatja őket, ahol Pedro megtudja, hogy Marissa férje Luis Montero. Leopoldo számonkérni Luist, hogy ő e Andrea szeretője, Luis persze mindent tagad…
Ana Leticia kihallgatja Ernestinát és Leonort, így megtudja, hogy Leonor is a családjukhoz tartozik. Rodrigo úgy érzi, a magányos hölgy kihasználta és átverte, s még mindig nem tudja, hogy Ernestina áll a romantikus üzenetek mögött…
Ozan megtudja, hogy Zejnepnek van egy kislánya, sőt össze is barátkozik a gyerekkel. Dilara az elé tárt bizonyítékok hatására végre elhiszi, hogy Harun Dzsihán esküdt ellensége, de ettől kétségbe is esik…
Liliánáék nem jönnek rá, hogy a teszt eredménye meg lett hamisítva, Ludwig és Lenzék pedig hallgatnak. Ludwig mindent megtesz Liliána bocsánatáért, Alisa pedig úgy dönt, feladja a keresést és beéri azzal, amije van…
Alejandro végül meghajlik apja akarata előtt, így közli Mariával: nem veszi el feleségül. Marcela felkeresi Inocenciót, hogy bocsánatot kérjen tőle, a férfi azonban elküldi őt, mondván, hogy már túl késő a bocsánathoz…
Milagros túl jár Ivo eszén és hogy véletlenül se érhessen hozzá, így megbilincseli a férfit, majd egy piros selyemruhába érkezik a szobába. Andrea teljes őrületben van, ezért Luisahoz fordul segítségért…
Miután Dong-i bevallja Szuk-dzsong királynak, hogy szeretné a két rivális herceget biztonságban tudni, és hogy ennek egyetlen módja, ha mindkét herceg idővel a trónra kerül, a király hosszú időre bezárkózik, és nem fogad látogatókat…
Justino, hogy elszakítsa fiát Taniától, elküldi Eugeniót nagybátyjához, hogy kitanuljon egy szakmát. Renata teljesen Leonardo megszállotja lett, s húga figyelmezteti, ennek nem lesz jó vége. Pedro és Fernanda…
Rahmi még nem tudja, mire számíthat, mivel Erdogan valódi állapotát igyekszik a Yasaran család titkolni a rendőrség elől. Perihan Münirt vádolja a Lemannal történtek miatt. Mukaddes fél, hogy nem tudja…
Ahogy sorra felszínre kerülnek a múlt titkai, egyre bonyolultabbá és boldogtalanabbá válik a fiatalok élete. Daniel csúnyán összeveszik Palomával és Rodrigoval, mert ő is becsapva érzi magát, s úgy érzi meg kell védenie az édesanyját…
Engin és Özkan nem tudja fizetni a műhely bérleti díját, de Csagatáj leszerződik velük a Marzen cég nevében. Dzsihán erőt vesz magán és elmegy megint Gülszerenhez bocsánatot kérni, de ott találja Özkant…
A Castellhoff család szétesik Ludwig hazugságai miatt. Christian rosszul viseli, hogy Ellen nem áll mellette, pedig támogatásra lenne szüksége. Tamara elköltözik otthonról. Alisa családi vacsorája nem úgy sikerül, ahogyan szerette volna…
Fermin számonkéri Dr. Malavert a szörnyűség miatt, amit Esmeralda-val művelt. Crisanta nagyon bánja, hogy miatta nélkülözött Esmeralda évekig. Don Rodolfo próbál barátkozni a gondolattal, hogy elfogadja…
Betty gyerekkorától kezdve visszaemlékszik az életére és a szörnyűségekre, amik a külseje miatt érték. Általános iskolától kezdve, a gimnáziumon át, egészen az egyetemig. Mindig is abban reménykedett…
In-von királyné trónra kerülésével Dzsang Mu-jol pozíciója megerősödik, hadügyminiszter-helyettes lesz. Galád tervet eszel ki Dong-i és Joning herceg elveszejtésére. A király távollétében azt a látszatot…
Kettős esküvőre készülnek a DiCarlo ház alkalmazottai. Milagros azt mondja Ivonak, hogy ők testvérek és közöttük nem lehet semmi. Rocky Vicky után akart menni, de Federico és Luisa megakadályozzák ezt…
Javier Inakihoz rohan a gyilkosságukat leleplező videóval. Rodrigo közben még több titokról lerántja a leplet. Ana Lucia meglátogatja Soledadot a börtönben, de képtelen megbocsátani neki. Miranda elárulja…
Marissa asszony biztos benne, hogy Andrea Luis szeretője és elküldi férjét a háztól. Fernando úr elmondja Amelianak, hogy egyetlen örököse az unokája lesz. Mariana azt hazudja Amelianak és Luisnak, hogy Pedro és Fernanda meghaltak a tűzben…
Inocencio elkíséri Carmina asszonyt a börtönbe, hogy találkozzon Belénnel, és átbeszéljék az ügyét. Eközben Alejandro felkeresi a régi ügyvédjét, hogy pert indítson Juan Pablo látogatásáért. Vanessa felkeresi…
Betty még mindig nem mondta el Armandonak, hogy mindent tud az átverésről. Bár gyötrődik, de azt terveli ki, hogy féltékennyé teszi Armandot, Adriana buliján. Patrícia segíteni szeretne Marcelának és kémkedni…
Kadir gyerekkori barátja beszél Nine mamával. Rahmi egészsége romlik a börtönben lévő körülmények miatt. Mukaddes eközben mindenkivel összeveszik. Az elbűvölő Fatmagül egy csendes, török faluban éli átlagos életét…
Esmeraldát rosszullétek gyötrik, de nem tudják mi lehet a baja. Don Rodolfo igyekszik egyezséget kötni José Armandoval a jövőjükkel kapcsolatban, és meggyőzni a fiút, hogy maradjon a birtokon. Esmeralda…
Violeta kétségbeesetten felhívja Carlos Albertot, hogy segítsen rajta, aki azonnal repülőgépre száll. Azonban a gép lezuhan... Danilot a börtönből átszállítják egy elmegyógyintézetbe. Eduardo hajlandó…
In-von királyné trónra kerülésével Dzsang Mu-jol pozíciója megerősödik, hadügyminiszter-helyettes lesz. Galád tervet eszel ki Dong-i és Joning herceg elveszejtésére. A király távollétében azt a látszatot…