Luis továbbra is fogságban tartja Fernandat és Pedritot. Mindent megtesz azért, hogy elnyerje Fernanda kegyeit, de az erőszakosságával csak az ellenkezőjét éri el. Ordonez elejt egy kis ékszeresdobozt…
A bírósági meghallgatás előtt kiderül, hogy Simay volt az, aki miatt Güneyt letartóztatták. A lányt közben Ferhat teljesen magára hagyja, így nincs aki megvédje az őt kereső családtagok elől. Kuzey…
Dzsanszu bejelenti, hogy terhes, amit nagy öröm fogad. Özkan össze is tör örömében egy luxuskocsit, és csak Burhannak köszönheti, hogy megússza. Hazal, miközben lelkesen és arrogánsan vezeti az üzletet…
Christian és Alisa nem is lehetnének boldogabbak. Oliver életébe visszatér egy nő a múltjából, akit Alisahoz hasonlóan meglopott és átvert. Eközben Oscar lefizeti Liliána jósnőjét, hogy téves információkkal az őrületbe kergesse a nőt…
Cesur Alemdaroglu alig, hogy visszatér Korludag-ba, az Isztambul melletti kisvárosba, egy nőt vesz észre, aki képtelen fékezni annak megvadult lovát. Cesur azonnal a segítségére siet. A férfi hamar megtudja…
Murad szultánt nagy erőkkel keresni kezdik, miután nem tért haza. Amíg a szultánt keresik, addig az uralkodó a saját félelmeivel készül megküzdeni. Bayezid meglátogatja édesanyját. A fiú óvatlan és nem veszi észre, hogy követik…
A kis Hyang teljesen elbűvöli az apját, aki eltökéli, hogy koronaherceggé nevezi ki a fiát, de a miniszterek és az udvar nagy része ezt ellenzi, mivel Song-yeon alacsony sorból származik. A király elhatározza…
Leonardo és Fernanda tisztázza nézeteltéréseit. Fernanda úgy dönt, elhiteti Ignacióval, hogy átállt az ő oldalára, és még mindig szereti őt. Pedrót meglátogatja a börtönben Ignació. Yesenia megtudja, hogy…
Bennu boldog, mert Kerem végre vacsorázni hívja. Sehrezat eközben kérdőre vonja Onurt, hogy miért kapott több jutalmat, mint a kollégái. Burhan pedig megdícséri Ali Kemalt, amiért jól dolgozik... A…
Laura és Raul tisztázzák a félreértéseket, és kibékülnek. Adolfo Luke felkeresi Edmundot, hogy megkérje, segítse neki megtalálni a fia gyilkosát. Blanca Estella elmegy a biztosítóba, hogy meglepje Gustavot…
Az árverés után derül ki Máhide asszony számára, hogy az ingatlan közel sem érte meg az árát, s hogy Ozan cselvetése volt az egész. Ugyanakkor a Dzsihán után küldött embereinek sikerül elektromos zárlatnak…
Jonas megpróbál csak Teresara koncentrálni, de még nincs teljesen túl Danán. Alisa gyűrűje eltűnik, de nem sejti, hogy Oliver keze van a dologban. Persze Oliver ennél sokkal több mindent tervelt ki a pár ellen…
Don Rodolfo megfenyegeti Dr. Malavert, hogy ne zakalssa Esmeraldat többet. José Rodolfo rosszalkodik, ezért Fátima megveri, összevesznek és Esmeralda felpofozza a nőt. Esmeralda nem akar további bonyodalmakat, így úgy dönt elmegy a házból…
A Csúfak egyhangúan a felmondáson gondolkoznak, mert nem szeretnének Daniel irányítása alatt dolgozni a cégnél. Marcela részletesen elmeséli Betty-nek, hogy mi történt Armando és közte, és elmondja, hogy a férfi már régóta szerelmes belé…
Song-yeon újra terhes. A kis koronaherceg, az ország szeme fénye súlyosan megbetegszik. Song-yeon egészsége is megrendül, kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg. Nem akar semmilyen gyógyszert elfogadni, hogy…
Bayezid herceg majdnem lebukik, amikor testvére utána megy. A nép felszólal, zavarognak a palota előtt. Kösem szultána ígéretet tesz népének, hogy segíteni fog rajtuk. A látványos széria az I. Szulejmán…
Ebru asszony és Barish arra gyanakszanak, hogy Venus elmondhatott valamilyen titkot Güneynek, amivel sakkban tarthatja a Sinaner családot. Cemre megvicceli Gülten asszonyt, amiért álnéven írogat neki az egyik közösségi oldalon…
Fernanda és Pedrito továbbra is Luisnál vannak. Fernandat Luis kiengedi, de sakkban tartja Pedritoval. Ha Fernanda bárkinek szól, hogy fogva tartják őket, akkor Luis eltűnik Pedritoval. Maribell újra láthatja…
Sühant egyszerre vonzza és taszítja megmentője provokatív stílusa. Cesur természetesen tudja ezt, és mindent meg is tesz azért, hogy felkavarja az állóvizet a városban. A Korludag családtól vásárolt földön…
Az EcoModa dolgozóinak sikerül rávenniük Betty-t és Armandot, hogy maradjanak. Danielt azonnali hatállyal kirúgják. Patricia vele akar menni, de Daniel hallani se akar a dologról. Armando bejelenti a szülőknek…
Sehrezat elmondja Mihribannak, hogy Onur megkérte a kezét. Megszületik Füszun harmadik lánya is, de Ali Kemal nem szakít a szeretőjével. Bennu készül a közös üzleti útra Keremmel. Kerem eközben még mindig bizalmatlan Onurral…
Esmeralda folyamatosan döntéseket hoz Alvaro megkérdezése nélkül, erre a férfi megbántódik. José Armando felajánlja, hogy aláveti magát a DNS-tesztnek, de Esmeralda elutasítja. Georgina fattyúnak nevezi…
Carlitos mindenre emlékszik, ami a balesete előtt történt. Ismét felismeri a családtagjait. Carlos Daniel nagyon bánja, hogy bűnösnek tartotta Paulinát, és azt hitte, hogy ő rabolta el a fiát. Meg akarja…
Song-yeon újra terhes. A kis koronaherceg, az ország szeme fénye súlyosan megbetegszik. Song-yeon egészsége is megrendül, kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg. Nem akar semmilyen gyógyszert elfogadni, hogy…