Lizbeth megpróbál felkelni a kórházi ágyból, de rájön, hogy nem tudja mozgatni a lábait. Az orvos közli a szörnyű hírt a szülőkkel: a lányuk deréktól lefelé megbénult. A szörnyűséget csak tetézi az, hogy…
Kuzey meglepetés köszöntéssel ksézül Cemre születésnapjára, ám nem csak a barátokkal való ünneplést tervezi meg, hanem elviszi a lányt egy hajóra is, ahol meghitt perceket töltenek együtt. Baris a jachtra…
Pedrot egy elmegyógyintézetbe szállították. Luis elmondja Mariananak, hogy elkészítette azt a végrendeletet, amiben Fernando úr csak rá hagy mindent és kisemmizi Ameliat és Fernandat. Pedro beleegyezik…
Iluminada elmondja Felipenek, hogy ő és Crisanta úgy vélik, hogy Rosendo ölte meg Nazariot és arra kéri őt, hogy ez maradjon titokban. José Miguel elmegy Valentinahoz és vissza adja a kölcsönzött összeget…
Ivo a cég képviseletében egy vacsorára készül, ahová Andreat akarja magával vinni, ám Milagros tervet eszel ki és ő lép Andrea helyébe. Lepkécske jósnőnél járt, aki azt mondta neki, hogy szerezze meg a hőn áhított férfi hajtincsét…
Lee San, miután rátalált Song-yeonra, mindent megtesz azért, hogy a lány felépüljön a gyötrelmes út után. Míg ő távol van a palotából, addig régi ellensége, Kim Gui-ju visszatér, hogy újra betöltse pozícióját az udvarban…
Armando még mindig kíváncsi Betty múltjára. Betty végül megnyílik szerelme előtt és elmeséli a legszörnyűbb történetét. Armandonak még nagyobb lelkiismeret furdalása lesz, miután megtudja mi történt. Marcela…
Bennu úgy dönt, hogy bevonul egy klinikára, ahová Kerem, Sehrazat és Melek kísérik el. Eda megjelenik Mert klubjában, ám kidobják őt. Onur pedig felkeresi Firdeuszt, és megkéri, hogy menjen vissza hozzájuk…
Maximiliana elmegy Esteban-hoz, hogy ráijesszen, ám e helyett a férfi fenyegeti meg őt, aki aztán egy nagyobb összeget fizet neki cserébe azért, hogy életben tartsa Elena-t. Carlos Alberto közli Vanessa-val…
Diego megtalálja a módját, hogy hogy legyen együtt Luceroval. Megkéri a kezét. Luis továbbra sem tágít a házból és mindent megtesz, hogy megkeserítse Marissa életét. Carlos féltékeny az új pszichiáterre, Javierre, aki Pedrot kezeli…
Ana Lucía az anyjának hitt Soledaddal él San Nicolásban. A kislány nem emlékszik az autóbalesetre, melynek során elveszítette a szüleit, ám visszatérő álmában újra meg újra három kislány képét látja. Táncosnő…
Lucecita kedvességét Katy csak kihasználja a házban. José Julián kedvelni kezdi Lucecitát, aki jóindulatával nagyon szeretne segíteni rajta. Luz María Lucecita, az egyszerű és naiv vidéki kislány édesanyja…
A jósnő azt állítja, hogy Yago életben van. Morena kéri Aníbalékat, hogy mondják meg, hol van Yago. Yago megtudja, hogy valaki Fabio Sirenio szerepében tetszeleg a Sirenio-házban. Aldo Renzo segítségével…
Hye-gyong megdöbben azon, hogy Gui-ju visszatért a palotába és még a király bocsánatát is elnyerte; annál is inkább, mert a megbocsátásról senki nem tudott. A királyné ismét magához édesgeti a királyt:…
Ivana megérteti Alonsoval, hogy szereti José Miguelt és nem érdekli, hogy nincs pénze. Gaby megkérdezi José Miguelt, hogy Arcelia fia valóban tőle van-e. Történik egy félreértés Valentina és José Miguel…
Mustafa egyre többször vezeti le Asuden a dühét, bár tudja hogy csak a lány maradt neki támaszul. Fatmagül közben tanul a vizsgáira. Erdogan elviszi Resat széféből a fegyvert, amivel Mustafa megsebesítette Selimet…
Lizbeth hazakerül a kórházból, de az apján kívül senkit nem akar látni. Luciana megengedi Andres-nek, hogy beköltözzön a vendégszobába. Lorenza, aki azt hitte, hogy most megkaparinthatja Andres-t, kétségbe…
Ivo, Andrea helyett Milagrost viszi magával a vacsorára. Rocky elárulja Vicktoriának, hogy a párja megcsalja őt, ám a lány nem hisz neki. Milagros árvaházban nevelkedett, de betöltötte a tizennyolcadik életévét és távoznia kell…
A rendőrség kiszabadítja Mateót. Thomas és Morena csúnyán összeveszik Yago nyaklánca miatt. Morena közli Thomassal, hogy Yago él. Fraga kideríti, hogy a névtelen leveleket és Morena levelét egyaránt Yago írta…
Sehrezat és a gyerekek is örülnek, hogy Firdeusz visszatért. Szeval és Burak meglátogatják Bennut a kórházban. Eda is tudomást szerez arról, hogy Bennut hol kezelik, és persze odamegy. Nadide később úgy…
Dona María hirtelen megbetegedik és az állapota igen súlyos. Az orvos javaslatára mihamarabb a fővárosi kórházba kell szállítani. Alejandro alkoholizmusa egyre rosszabb következményekkel jár. Luz María…
Mario képtelen megérteni mindazt, amit Armando Bettyről gondol. Marcela ismét hatalmas cirkuszt rendez, mivel Bettynek azt a szomorú hírt kell közölnie, hogy Armando nem tud Miamiba utazni. Ezek után Marcela…
Hye-gyong megdöbben azon, hogy Gui-ju visszatért a palotába és még a király bocsánatát is elnyerte; annál is inkább, mert a megbocsátásról senki nem tudott. A királyné ismét magához édesgeti a királyt:…