Néhány New York-i fiatalról szól a történet. Az írói pályával küszködő Samnek a magánélete sem rózsás. Befogad egy fiatal, magányos kisfiút. Miközben megpróbál apja helyett apja lenni, odáig van Mississippiért…
Miután megnyerték a Cseh Tamás Program támogatását elkészült az első lemezük, melynek idén októberben volt a bemutatója, bejárták az országot, készítettek egy klipet és a nyár végén egy egyhetes romániai…
A nőgyógyász, nagy dumás, szoknyapecér apuka, Tibor egyedül neveli fiát, a 19 éves Danit. Az apa kissé önző, hiú és sikerorientált, a fiú ezzel szemben szelíd, romantikus alkat, aki nem a szexet, hanem a szerelmet keresi…
1997-ben Balázs Tibor fejéből pattant ki az ötlet, hogy legyen végre egy magyar acid jazz-zenekar, ahol a dallamos zene mellett hosszú hangszeres szólókra is van lehetőség. Az akkori Brand New Heavies…
René még mindig kómában és Karin hibásnak érzi magát a baleset miatt. Nem tud túllépni a történteken és egyre jobban eltávolodik Stefantól. A férfi próbál neki segíteni, miközben sikeresen leérettségizteti az osztályát…
Leo, a cirkuszi oroszlán és idomárja, Fred történetei - szöveg nélkül, zenével, humorral ... Fred nem tud aludni Leo horkolásától. Csak akkor vigasztalódik meg, amikor rájön, hogy az elefántidomárnak még keservesebb a sorsa…
A varázstávcsővel meghívott űrlény pillanatok alatt elvégzi azokat a tennivalókat, amit a földiek körülményesen, néha nevetséges elképzeléssel akarnak megoldani.
Károly bácsiéknál két rosszcsont kislány vendégeskedik. Mindenki kikészül, csak Frakk játszik vígan a kislányokkal. Sajnos a heves játéknak mindig ára van.
Tóbiás fényképezőgépe önállósítja magát s csak azt hajlandó lefényképezni, amit ő akar.
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…

Játék közben Vili véletlenül eltalálja Barryt, aki vaksinak nevezi. A szemüveges Barry később drágán megfizet ezért a meggondolatlan kijelentéséért.
A kaptárban Méhviaszbíró látogatását várják. Kasszandra néni igyekszik mindent rendbe tenni, de náthás lett és folyton tüsszent, ezért Vilit kéri meg egy kis segítségre. Ám ez nem a legjobb ötlet!
Harry csúnyán megfázott, így ágyban kellene feküdnie, de ő inkább játszana a dinókkal. El is mennek Dinóföldre, ám a megfázást hamar átragasztja a többiekre.
Felek, az űrszállító csomagokat visz a bagingáknak a varázsgömbbel. A túlsúly miatt Agin szállnak le, és egy baleset folytán néhány aginga átröpül a bolygó másik oldalára, a bagingák földjére. Így ismerkednek összea bolygó lakói…
A főnök a születésnapjára egy szobrot szeretne állítani saját magáról. Az agingák szívesen segítenek a szoborkészítésben. Közben a kis falut teljesen ellepi a szemét, amit a főnök egyszerűen átsöpör a szomszédba, a bagingákhoz…
Tibus bohóc megtanul furulyázni és megismeri a furulyák típusait.
A távoli Papírországban él egy szarvas, Arisztotelész, és egy fakopáncs, kinek neve Kop-kop. Ebben a részben Ari és Kop egy tengeri csillagot látnak vendégül, aki azonban sehogy sem tud elaludni a szárazföldön…
A távoli Papírországban él egy szarvas, Arisztotelész, és egy fakopáncs, kinek neve Kop-kop. Ebben a részben Arinak és Kopnak néhány nyírfajddal gyűlik meg a baja, akiktől nem tudnak labdázni...
Messy szeret autón, hajón és repülőn utazni. De vajon hogyan működnek ezek? A mindig kíváncsi Messy most is utánajár mindennek.
A macik egy úgynevezett gumiszkópot találnak. A furcsa szerkezettel kapcsolatba tudnak lépni az ősmacikkal, de Igthorn herceg megkaparintja és fegyverként akarja használni a király ellen.
Cubbi és Cavin egy idegen gumimacira találnak az erdőben. Chummi egy léghajón érkezett, hogy gumimacikat találjon. Cubbi, a legifatalabb maci csatlakozni akar hozzá, mikor a maci útra kel, hogy hazamenjen…
Hook kapitány ellopja a gaz-kalózkölykök biciklijét. A szellemes-kerekes-szerkezetet azonban visszaszerzik jogos tulajdonosai csakúgy, mint a focilabdát.
Plüssi megjavítja Apukája régi kedvenc játékait, Tengervíz kapitányt és Wellingtont a bálnát... Plüssi egy hóembert mutat be Cidrinek, aki hamarosan féltékeny lesz rá...
Kókusz Kokó egy kis tűzokádó sárkány, aki nap mint nap újabb és újabb kalandokba keveredik. A Sárkányok szigetén a tűzokádó sárkányok mellett, felfaló sárkányok is élnek, akik határtalan falánkságukról ismertek…

Alan szeretné megdönteni a Sós-öböl ugrálórekordját. Ám meghallja, hogy a csigák szerint az ugrálás butaság, emiatt nagyon szomorú lesz. Barátai próbálják felvidítani...
Pip és barátai egy kalózos színdarabbal készülnek. Közben megérkeznek az egérkalózok is, akik azt hiszik, hogy ellenséges kalózok érkeztek az öbölbe...
A város hősei című animációs sorozat főszereplői azok a járművek, akik segítik az emberek életét: Fiona, a tűzoltóautó, Pali a rendőrautó, Szili a kukásautó és barátaik teszik biztonságosabbá, könnyebbé és tisztábbá a városban élők életét…

Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…

Ropi biztonsági tiszt szeretne lenni, etért már az erdőben, barátai között gyakorol. Ám a munkájával nincs mindenki megelégedve!
Csillaghullás idején Málé egy kívánság teljesítő hullócsillagot talál. Már csak kell eldönteni, mi legyen a három kívánsága!
Gógyi felügyelő nyugdíjba ment miután karmatlanította dr. Fondort. Igen ám, de Fondor most visszatért. Unokaöccse, Talon, segítségét kéri, hogy szerezze vissza a karmait, ezért a fiú beépül a rendőrségbe…
Tibus bohóc megtanul furulyázni és megismeri a furulyák típusait.
Mirr-Murr a nyitott ablaknál álldogál, amikor a szobába beesik egy sapka. Rájön, hogyha a fejére teszi láthatatlanná válik.
Zazi beleesik a jéghideg vízbe, Loopdidoo berakja őt Kunigunda tojáskeltetőjébe, hogy felmelegedjen...
Jágó elkobozza Loopdidoo rollerét, mert száguldozik a kertben és nincs jogosítványa, majd úgy dönt megtanítja a helyes közlekedésre...
Loopdidoo és Jágó félnek Herkulestől, a kerti törpétől, pedig csak Vakondné ijesztgeti őket...
Két fiatal, bátor farkas kalandjai hegyen-völgyön.
Két fiatal, bátor farkas kalandjai hegyen-völgyön.
Dan egy detektíves-dinós történetet mesél el a barátainak... Dan szerint a droméroszauruszok megtervezik, hogyan szerezzenek eleséget maguknak, ezt próbálja meg bebizonyítani...
Három kicsi dinó rekedt Danék kertjében, akik a medencéhez jöttek inni. A hatalmas szülők pedig keresik őket... Danék kitalálnak egy remek táncelőadást dinómozdulatokból...
Tashi és Jack két jóbarát, akik két teljesen különböző világból származnak. Jack nagyvárosi hétköznapjaihoz képest Tashi sose látott és hallott, mesebeli figurákkal és kalandokkal teli, távoli kis faluja…
Harry édesapja tanácsára egy világhírű bűvésznél, Teslánál tanulja a mesterséget, amikor Tesla régi ellensége kihasználva a fiatalember hiszékenységét és tudásvágyát, majdnem tönkreteszi a new york-i szabadságszobrot…
Sophie hercegnő a tizennyolcadik születésnapjára igen értékes ajándékot kap királyatyjától: meghalt édesanyja örökségét, egy aranygolyót, ami megvédi őt a tévutaktól. A játék hevében a golyó azonban belesik…
A macik egy úgynevezett gumiszkópot találnak. A furcsa szerkezettel kapcsolatba tudnak lépni az ősmacikkal, de Igthorn herceg megkaparintja és fegyverként akarja használni a király ellen.
Cubbi és Cavin egy idegen gumimacira találnak az erdőben. Chummi egy léghajón érkezett, hogy gumimacikat találjon. Cubbi, a legifatalabb maci csatlakozni akar hozzá, mikor a maci útra kel, hogy hazamenjen…
Hook kapitány ellopja a gaz-kalózkölykök biciklijét. A szellemes-kerekes-szerkezetet azonban visszaszerzik jogos tulajdonosai csakúgy, mint a focilabdát.
Plüssi megjavítja Apukája régi kedvenc játékait, Tengervíz kapitányt és Wellingtont a bálnát... Plüssi egy hóembert mutat be Cidrinek, aki hamarosan féltékeny lesz rá...
Eredeti hang digitálisan Folytatódik az "Ötösfogat" c. Enid Blyton ifjúsági regény kalandokban bővelkedő története. A hírhedt ötösfogat még mindig George, Julian, Dick, Anne és kutyája, Timmy. George magának…
A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat…
Eredeti hang digitálisan Zou kis barátnője segítségével a családjának gyárt egy egyedi Valentin-napi képeslapot, majd Elzee-nek is készül egy meglepetéssel...
Eredeti hang digitálisan Zou egy hernyócskát talál a kertben, de Zinnia nagyon fél tőle eleinte. Nagypapa elmeséli nekik, hogyam lesz a hernyóból pillangó...
Ole lehetetlen helyzetben van: apja képtelen elfogadni őt olyannak, amilyen. Az esetlen, gátlásos fiúnak pedig némi önbizalomra lenne szüksége, ha nem akarja egyedül tölteni a végzős bált. Vollmer - akinek…
Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött színesbőrű Driss-t. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra…
A Hurts a nagysikerű Volt Fesztiválos koncertje után 2016-ban Zamárdiban lépett fel a Strand Fesztiválon. A szintipop zenét játszó manchesteri duó dalait a magyar rádiók is előszeretettel játszák. Három…