Miután megnyerték a Cseh Tamás Program támogatását elkészült az első lemezük, melynek idén októberben volt a bemutatója, bejárták az országot, készítettek egy klipet és a nyár végén egy egyhetes romániai…
Eredeti hang digitálisan Keung a bácsikája menyegzőjére érkezett Hongkongból New Yorkba. És ha már ott van, a nagybácsi nászútja idejére szíves-örömest beáll a helyére a bronxi kiskereskedésbe. Amikor…
A Tiszavirág Quartet (Bede Péter - tenor szaxofon, Jász András - alt szaxofon, Hock Ernő - bőgő, Geröly Tamás Sándor - dob) 2006-ban alakult a Zeneakadémia jazztanszakának végzős hallgatóiból. Nem céljuk…
Az Európa Kiadó a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara. Az idők során újra és újra úgy tudott megújulni, hogy közben sosem vált mainstream-formációvá. Egyéni stílusukat és működésük…
Eredeti hang digitálisan Haley, Quinn és Taylor nagyon meglepődnek, amikor anyjuk váratlanul megjelenik. Látogatásának célja csakhamar kiderül. Millie megpróbálja újrakezdeni életét. Alex megpróbálja kivetni a hálóját Brooke új tervezőjére…
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgásznak születésnapja van. Ez alkalomból a halak is rendeznek neki egy pompás kis ünnepséget. Halapó a tó legnagyobb halát, a nagy harcsa rokont kéri meg, kapja el a horgot. Hadd fogjon…
Mindenki rosszkedvű, egészen más, mint amilyen valójában szokott lenni. Robi nem ad Töf-Töfnek enni-inni. Töf-Töf megharagszik, s nem labdázik a majommal, a majom megsértődik, s rikácsolva banánnal dobálja…
Tél van havazik. A nyuszinak nincs hócipője, hogy a bocsokkal kimenjen hógolyózni, viszont vannak barátai....
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, akinek a leánya olyan sánta volt, hogy nem akadt kérő, aki elvette volna feleségül. A király ezért kihirdette, hogy aki meggyógyítja lányát, azt gazdagon megjutalmazza…
Gazdátlan ajándékcsomag hever egy padon a városban. Cicóra és barátaira vár a feladat, hogy megtalálják a csomag gazdáját. Egy rejtélyes levél tartja izgalomban Tesz-vesz város lakóit.
Claude, a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Itt ismerkedik meg Borisszal és Dorisszal, a két kis barnamackóval. Közös játékuk során felfedezik és megismerik a körülöttük lévő világot…

Izgalmas, tanulságos kalandok várnak ránk a Gondos Bocsok birodalmában, akik a szuper pocakjelvényük erejével mindenkivel jót tesznek. Kedvességük, vidámságuk, bölcsességük átvezeti őket mindenen, még…
Mikor a hold eltűnik, altatódala nélkül Szivárványia lakói nem tudnak nyugovóra térni. Rubi felcsap űrhajósnak, hogy kiderítse, mi történt. Végül kiderül, hogy a hold mindvégig ott volt, csak bújócskázott, és az árnyékban lapult…
Villám túl sok habfürdőt önt a kádjába, és pánikba esik, mikor egy hatalmas buborék közrefogja, és elrepül vele. Rubi megfejti, hogy mitől nő a buborék, és mi hajtja felfelé, így a tudomány segítségével meg tudja menteni Villámot…
Egy új játék, a Pitypanglabda lázában ég mindenki. Annyira lefoglalja a lányokat az új időtöltés, hogy minden más háttérbe szorul.
A katicák kitalálnak egy új klubot, a Jó polgárok klubját. Szilva bármit megtenne, hogy tag lehessen.
Lucas és Emily egy tündéri testvérpár. Ha valami éppen nem tetszik nekik, akkor varázsbuborékokon repülnek mesés világokba, ahol aztán végül megfejtik és elfogadják az előttük álló problémákat. Ebben…

Lauráékoz vendégségbe érkezik Albina, aki már iskolás. Laura nem meri neki bevallani, hogy ő még a macijával alszik, ezért eldugja. A kislány mégis meglátja, így Laura azt füllenti, hogy az Apukája medvekutató…
Toby nagyon szeretne vagány és bátor cowboy lenni, ezért vesz egy hatalmas bajuszt, azt hiszi, hogy ez a megoldás... Csilifőző versenyt rendeznek Ciliék a városkában. Eddig mindig Kacsa doki nyert, de most indul a versenyen Teknőc apó is…
Szófia hercegnő vízibemutatóra megy a sellőkhöz. A sellők királynője és legnagyobb lánya csodálatos műsort készít elő a királyi családnak, ám Una, a kis sellő hercegkisasszony úgy érzi, nem kap megfelelő feladatot…
Füles hívja a Zűroldókat, hogy építsenek neki egy új házat, de egyikben sem érzi jól magát. A Zűroldók hamarosan rájönnek, hogy eddig olyan házakat csináltak, amikben ők élnének szívesen... Nyuszi indul…
Rafiki a félelmetes Zimwiről mesél az őrségnek, akik a történet hatására útra kelnek, hogy megkeressék.
Goldie apukája elmeséli Goldie-nak és Mackónak az első találkozásukat és azt, hogy eleinte nem kedvelték egymást, majd mégis a legjobb barátok lettek...
Látogatóba jön Vampirina nagymamája, aki egy szellemes, elvarázsolt gulyást főz a lánynak, hogy legyen mit bevinnie az iskolai projektnapra. / Vampirina az Erdélyi Barátság fesztivált készíti elő a kertjükben, amire barátait is meghívja…
Kókusz Kokó egy kis tűzokádó sárkány, aki nap mint nap újabb és újabb kalandokba keveredik. A Sárkányok szigetén a tűzokádó sárkányok mellett, felfaló sárkányok is élnek, akik határtalan falánkságukról ismertek…

Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…

Fondor zsiványokat akar toborozni, ezért a forgatáshoz elrabol egy színészt. Gógyiék feladata megmenteni Taget... Gógyi megbetegszik, ezért Penny-é lesz a küldetés, miszerint egy Fondor ügynök múzeumokba…
Vajon miért változatja meg a sztegoszaurusz a pikkelye színét? Ezt próbálja megfejteni Dan, ráadásul az iskolában is az álcázás a téma... Dan átír egy karácsonyi verset, aminek természetesen a dinoszauruszok a szereplői…
A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. A körömolló egy fodrászműhelyből indul kétes pályafutására, és mindent körbevág, mígnem Gombóc Artúr meg nem szelídíti...
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…

Vilkó azon töri a fejét, hogyan tehetné tönkre a támadásra készülő harácsok hajóit. Közben egy rózsabogárnak segítséget nyújt, akiben igazi hasznos szövetségesre lel a lenge fiú.
A goromba szomszédasszony megpróbálja elfogni Bobby teknősét, de próbálkozásai sorra kudarcot vallanak. Miután a fiú rájön a szándékaira, kutyusával mindent megtesznek, hogy keresztbe tegyenek gonosz tervének…
A múzeumban új kiállítás nyílik és eltűnik az egyik dinoszauruszcsont. A csontot pont Bill találja meg, aki ezután már nem akar megválni tőle.
Bécsbe, Ausztria fővárosába érkezik Vipo kutya barátaival. Az ügyes kis csapat megakadályozza a császárnő koronájának elrablását.
Borz néni furcsán viselkedik, az állatgyerekek azt gyanítják, hogy férjhez akar menni Ebugatta bácsihoz. Márpedig azt nem hagyhatják, hisz akkor Ebugatta bácsi lesz az úr a háznál, és Borz néni csak azt főzi majd, amit ő szeret…
Jankó kiszabadítja apja börtönéből Vasjankót, aki az évek folyamán megtanítja őt, hogyan éljen túl az erdőben. Ám amikor a királyfi bedugja ujját egy arany forrásba és a hajtincse is arannyá változik…
Toby nagyon szeretne vagány és bátor cowboy lenni, ezért vesz egy hatalmas bajuszt, azt hiszi, hogy ez a megoldás... Csilifőző versenyt rendeznek Ciliék a városkában. Eddig mindig Kacsa doki nyert, de most indul a versenyen Teknőc apó is…
Szófia hercegnő vízibemutatóra megy a sellőkhöz. A sellők királynője és legnagyobb lánya csodálatos műsort készít elő a királyi családnak, ám Una, a kis sellő hercegkisasszony úgy érzi, nem kap megfelelő feladatot…
Füles hívja a Zűroldókat, hogy építsenek neki egy új házat, de egyikben sem érzi jól magát. A Zűroldók hamarosan rájönnek, hogy eddig olyan házakat csináltak, amikben ők élnének szívesen... Nyuszi indul…
Rafiki a félelmetes Zimwiről mesél az őrségnek, akik a történet hatására útra kelnek, hogy megkeressék.
Goldie apukája elmeséli Goldie-nak és Mackónak az első találkozásukat és azt, hogy eleinte nem kedvelték egymást, majd mégis a legjobb barátok lettek...
Látogatóba jön Vampirina nagymamája, aki egy szellemes, elvarázsolt gulyást főz a lánynak, hogy legyen mit bevinnie az iskolai projektnapra. / Vampirina az Erdélyi Barátság fesztivált készíti elő a kertjükben, amire barátait is meghívja…
Eredeti hang digitálisan Szilaj, a vad és fékezhetetlen paripa társainak vezetője, védelmezője. Egy napon harmonikaszót hoz felé a szél a hegyekből, ő pedig elindul, hogy megtudja az ismeretlen hangok eredetét…
Eredeti hang digitálisan Ma szafarisat játszanak Helen sulijában és mindekinek választania kell, hogy milyen állat lenne. Ezen azonban előbb kicsit összevesznek, de végül egy egyedi és vicces megoldás születik…
Eredeti hang digitálisan Clara nagyon hadar és a többiek nem nagyon értik, hogy miről beszél. Ebből aztán több félreértés is kerekedik.
Eredeti hang digitálisan Haley és Quinn képtelenek elfogadni, hogy anyjuk nem hajlandó küzdeni a rák ellen. Haley meggyőzi, hogy kérjék ki Nathan orvosának véleményét is, de az eredmények azt mutatják, nincs esély a gyógyulásra…
Benne: 21.10 Az ismeretlen lány (La fille inconnue/ The Unknown Girl, 2016) 16 év 101'50'' Belga filmdráma (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Eredeti hang digitálisan Forgatókönyvíró: Jean-Pierre…
Eredeti hang digitálisan Brooke Shields szülei öt hónapos korában elváltak, anyja modell volt, aki lányát már egészen kiskorában bevezette a film- és a divatvilág kulisszái közé. A szeptember 11-i katasztrófa…