A lány azt gondolta csak haverok. A fiú pedig szerelmes. Egy ugrás, és a fiúnak rá kell döbbennie, hogy soha nem lesznek egy pár. És a nap végén már nem is szeretné...
Eredeti hang digitálisan Furcsa férfira bukkannak a bennszülöttek a sivatagban. A különös idegennek fogalma sincs, mi a csudát keres azon a vidéken, ahol életében nem járt, hogy hívják, és főleg: kik azok…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, jazzre hangolva. Majsai Gábor Emerton-díjas, énekes-zeneszerző Öreg járgány szívatóval indul című dalával lett egy csapásra ismert a magyar zenei életben…
Eredeti hang digitálisan Tomás úgy dönt, mégis megpróbálja Ludmillával. A Matíasra szerelt lehallgató miatt Ramallo bajba kerül. Germán próbálja kideríteni, hogy ki énekelt a jótékonysági bálon. Ludmilla…
Károly bácsi perel Irma nénivel, hogy túlzásba viszi a macskák kényeztetését. A vacsoránál kiderül, hogy a gazda sem éppen következetes.
Kakasviadalt rendeznek a Szöcskeréten. Kukori és Kopasznyakú nem várja meg Kotkodát. Nagyon megbánják, mert a pénztárnál tudják meg, hogy a belépő egy friss tojás. Közben Kotkoda a legfrissebbet Hápoginak…
Vízipók elmagyarázza a vízicsigáknak, hogyan képes a víz alatt élni pók létére. Csak akkor ütközik akadályba, amikor szárazföldön élő barátjának is meg szeretné mutatni legbecsesebb ruhadarabját.
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász most megint egy ügyes dolgot eszelt ki a halak kifogására. Gumihalakat vett amire súlyt tett, így terve szerint majd megharapja a többi hal és azok mehetnek is a hálóba. De a kopoltyúsok…
A gyerekek egy nagy szivárványt festenek a talpukkal, felsorolva a színeket. A Teletabik sétálnak a napsütésben, majd elered az eső, ami gyönyörű szivárványt hoz létre...
Egy kislány az anyukájával az éjszaka fényeit nézi: szikrákat a tűzben, az autók lámpáit, a ragyogó csillagokat. Tinky Winky pedig egy éneklő csillagot fedez fel az égen...
Lucas és Emily egy tündéri testvérpár. Ha valami éppen nem tetszik nekik, akkor varázsbuborékokon repülnek mesés világokba, ahol aztán végül megfejtik és elfogadják az előttük álló problémákat. Ebben…

Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Jo és Naya egy játék orrszarvút készítenek, de nem találnak alkalmas szarvat a bábhoz. Szerencsére Lu megtalálja az igazit, egy varázspálcát. Ám nem ő, hanem Jo játszik varázslóst a pálcával.
Caillou már igazi kis felnőttnek érzi magát, aki mindig csak játszani akar. Szülei segítségével lassan megismeri a környezetét, a tücsköt, aki a kertben él, a szomszédban lakó kislány kutyáját és a pókokat…
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Traktor Tom egy szép farmon él, ahol kedves és vidám történeteiben Matt, a gazda és az állatok a társai.
Izgalmas, tanulságos kalandok várnak ránk a Gondos Bocsok birodalmában, akik a szuper pocakjelvényük erejével mindenkivel jót tesznek. Kedvességük, vidámságuk, bölcsességük átvezeti őket mindenen, még…
Laci bácsi bemutatja azt, hogy egy hajón hány kabin van, mennyi utas fér el és mikor biztonságos.
Lili süteményt szeretne sütni az öbölben. Ehhez Nonna tésztáját használja, akinek a vendégei azonban hamarosan elpártolnak emiatt.
Lili egy fakanalat talál a parti homokban. Nonna már régóta nem sütött a híres hínáros pitéjéből, amihez azonban kell egy nehezen beszerezhető hozzávaló, az aranyhínár. Lili és Salty kapitány megpróbálnak szerezni egyet…
Ebben az epizódban Kokó megtanulja, hogy van olyan, amikor érdemes másokra is hallgatni. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek, nehéz vagonokat húznak, fontos küldetést teljesítenek…
Ebben az epizódban Kokónak éjszaka kell elszállítania egy rakományt, de kiégnek a fényszórói. Kokó így megtanul sötétben is tájékozódni. A Chuggington pályaudvaron zajlik az élet. Mozdonyok jönnek-mennek…
Fickó beleugrik egy pocsolyába. Dalma szerint muszáj megfürödnie, ám Fickó egyáltalán nem szeret fürdeni. Dalma a Zűroldó társaival kitalálja, hogy mi legyen... Ma éjjel lesz Ormi első Hold-bulija, ám…
Cili egy takarót köt Nyúl bátyónak, ami beleakad Toby tüskéibe és lefejtődik. Peck és Toby megígérik Cilinek, hogy kötnek egy újat... Büdi farmer kényelmetlen helyzetbe hozza Priscillát a barátnői előtt…
Wedley, a tükörhasú pingvin szomorú, mert Szuki, a kisbaba nem mosolyog rá. Plüssi kideríti, hogy homályos tüköritisze van, csak meg kell tisztítani... Bari és Cidri megijednek Daniék új játékától, akiről azt hiszik, hogy egy szörny…
Megjelenik három lovag a mesebeli erdőben, akik a király embereinek adják ki magukat és hamarosan mindent megtiltanak a lakóknak. Goldie-éknak ez nem tetszik... Goldie összeütközik Gingerrel, a varázslóval és kiborul egy csomó varázspor…
Hook kapitány kampóit elrabolja egy repülő polip. A kapitány matrózai a kampók keresésére indulnak, amiben Jake és barátai is a segítségükre sietnek. Mr. Smee új kedvence egy kaméleon, amit ő Pillogónak nevez…
Vampirina egy kis vámpírlány, aki új kalandoknak és izgalmaknak néz elébe, mivel családjával Pennsylvaniába költöznek.
A két ikertesó, Lexi és Lotti, szívesen segítenek szüleiknek az Almavölgyi Állatkertben gondozni az állatokat. Ők a megbízható detektesók. Ha a városkában vagy az állatkertben valami bűntényt kell megoldani…
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…

A szomszédasszonyon csúnya kiütések jöttek ki, ezért bevonul a kórházba, de előbb macskáját, Tizedest rábízza Bobbyékra. Bill, a kutyus ennek érthető módon nem igazán örül, a macska pedig minden alkalmat kihasznál, hogy bosszantsa…
A szülők estére elmennek és egy új bébiszitter érkezik, hogy Bobbyra vigyázzon. A lány felajánlja, hogy Bobby játszhat a kedvenc videojátékával, de előtte még leckét kell írni, majd takarítani és vacsorázni…
Tesz-vesz város varázslatos hely, amely élettel teli, a várost áthatja az ének, móka, kacagás. Lakói energikusan, vidáman és kötelességtudóan élnek, és ezt adják át a kis nézőknek is. Mindennapi teendőjüket…
Laci bácsi bemutatja azt, hogy egy hajón hány kabin van, mennyi utas fér el és mikor biztonságos.
Kovács András Ferenc: Nagyravágyó csuriveréb c. versét Török Luca adja elő.
Mirr-Murr ébresztőórája elromlik, ezért elviszi a bagolyhoz.
Dan iskolája pizsamapartit szervezett a helyi múzeumba, ahol dinoszauruszokat is látni lehet. Az ott dolgozó paleontológus Danre bízza egy T-rex csont karom részét, azonban egy másik dinó ellopja.
Nagypapa mindent megpróbál, hogy a duzzogó Kolost jobb kedvre derítse, de a kisfiú mindet unalmasnak talál. Végül egy furulyát farag, de Kolosnak ez sem tetszik, ezért dobálni kezdi Tapírnak. A hangszert…
Claude, a kis jegesmedve családjával együtt Mackófalvára költözik. Itt ismerkedik meg Borisszal és Dorisszal, a két kis barnamackóval. Közös játékuk során felfedezik és megismerik a körülöttük lévő világot…

Dóra és Csizi repesve várják a Télapót, még ajándékot is készítettek neki. Mivel elalszanak mire a Télapó megérkezik, az ajándékot nem adják át. Vajon hogyan jutatják el a csomagot a Télapó házába?
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Bo és kis sárkányának hangszerei mind eltűntek, pedig éppen zenélni szerettek volna. A varázsló szerint a Zenebona mester a vitte el a hangszereket. Bo és Dezi útra kelnek, hogy megkeressék.
Égszínkék herceg és Csillagfürt tündér első pillantásra egymásba szeretnek, de ezt a királynő nem nézi jó szemmel. Segítségére van a gonosz boszorkány, Confidante, aki megátkozza a fiatalokat, mert titokban…
Fickó beleugrik egy pocsolyába. Dalma szerint muszáj megfürödnie, ám Fickó egyáltalán nem szeret fürdeni. Dalma a Zűroldó társaival kitalálja, hogy mi legyen... Ma éjjel lesz Ormi első Hold-bulija, ám…
Cili egy takarót köt Nyúl bátyónak, ami beleakad Toby tüskéibe és lefejtődik. Peck és Toby megígérik Cilinek, hogy kötnek egy újat... Büdi farmer kényelmetlen helyzetbe hozza Priscillát a barátnői előtt…
Wedley, a tükörhasú pingvin szomorú, mert Szuki, a kisbaba nem mosolyog rá. Plüssi kideríti, hogy homályos tüköritisze van, csak meg kell tisztítani... Bari és Cidri megijednek Daniék új játékától, akiről azt hiszik, hogy egy szörny…
Megjelenik három lovag a mesebeli erdőben, akik a király embereinek adják ki magukat és hamarosan mindent megtiltanak a lakóknak. Goldie-éknak ez nem tetszik... Goldie összeütközik Gingerrel, a varázslóval és kiborul egy csomó varázspor…
Hook kapitány kampóit elrabolja egy repülő polip. A kapitány matrózai a kampók keresésére indulnak, amiben Jake és barátai is a segítségükre sietnek. Mr. Smee új kedvence egy kaméleon, amit ő Pillogónak nevez…
Vampirina egy kis vámpírlány, aki új kalandoknak és izgalmaknak néz elébe, mivel családjával Pennsylvaniába költöznek.
Eredeti hang digitálisan Ismét találkozhatunk Lilian hercegkisasszonnyal és az ő legkedvesebb barátaival. Pinkóvia, az ország, ahol ők élnek az egyik legrózsaszínűbb és legboldogabb hely a világon - legalábbis Lilian szerint…
A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat…

Tommy és Tallulah buborékfújó versenyt rendeznek, kár, hogy Hoppáré, a nyuszi folyton kipukkasztja a buborékokat. Madame Muúci gyümölcspudingot főz mindenkinek. Cserébe Tommy és Tallulah vezetésével kitakarítják a kedves tehénke házát…
Eredeti hang digitálisan Germánnak üzleti útra kell mennie és Violettát is magával akarja vinni, ám a lánynak ez csöppet sem tetszik. Miután Naty kiáll a testvére mellett, ő és Ludmilla összevesznek…
Benne: 21:10 Emma (Emma, 1996) Stereo Korhatár nélküli műsorszám 116'02'' Angol-amerikai romantikus film (Feliratozva a teletext 222. oldalán) Eredeti hang digitálisan Forgatókönyvíró: Douglas McGrath;…
David Garrett csodagyerek volt, aki a legnagyobbakkal koncertezett. Yehudi Menuhin azt mondta róla, hogy korának legnagyobb hegedűművésze. Most a hegedűs crossover királynak tartják, aki többek között…