Eredeti hang digitálisan A látszat néha csal.. Pia jó tanuló, szorgalmas diák, akiről senki nem is sejti, hogy milyen viharok dúlnak a fegyelmezett külső mögött. Ez a máz azonban repedezni kezd, amikor…
Eredeti hang digitálisan Jules képtelen aludni, pedig mindent kipróbál, ráadásul Graysont baleset éri, így tilos csókolóznia. Mindketten nehezen viselik a kialakult helyzetet, de Bobby kész segíteni…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Eredeti hang digitálisan A leviatánok foglyul ejtették Kevint, a prófétát. A testvéreknek már csak egy alfa vérére van szükségük, hogy végezhessenek a leviatánokkal. A még életben lévő alfa nem más, mint…
A soul, funky és elektronikus elemeket is felvonultató indie zenekar az utóbbi években Magyarország összes nagyobb fesztiválján és klubjában nagy sikerrel lépett fel, jól lehet vidám, vicces, barátságos…
Eredeti hang digitálisan Peyton tart Lucas reakciójától, ezért csak több hét elteltével vallja be, hogy korábban együtt élt Juliannel. Owen egy merész ötlete elrontja Brooke-kal való viszonyát. Lucasnak…
Vízipók a rekkenő hőségnek köszönhetően egy csodálatos szépségű pillangóval ismerkedik meg, majd beszédbe elegyedik a tó felszínén cikázó keringőbogarakkal, akik felettébb érdekes élőlények.
Tűz van az erdőben! Az óvatlan kis lidérc addig-addig futkározott, míg lángra lobbantotta a száraz füvet. Szerencse, hogy az erdő mellett mennek mozdonysínek, így hamarosan megérkezik a segítség: vonaton jön a víz…
Gombóc Artúr, aki a templomtoronyba költözik, összevész az óra rugójával, mert az túl hangosan dolgozik. Az Órarugógerincű felpattanó ezért bánatában lent ugrál az utcákon, így az emberek nem tudnak eligazodni az órán…
Egy őszi napon a mélabús Mirr-Murrt Sün Sámuel keresi fel, mivel rossz alvó révén altatót kért tőle. Az egerek énekelnek, Mirr-Murr verset mond...
Izgalmas, tanulságos kalandok várnak ránk a Gondos Bocsok birodalmában, akik a szuper pocakjelvényük erejével mindenkivel jót tesznek. Kedvességük, vidámságuk, bölcsességük átvezeti őket mindenen, még…
Megérkezik Körmöspálcásra Norman unokatestvére, Derek, aki első pillantásra egy igazán rendes és szófogadó fiúnak tűnik. Nem véletlen, hogy Dilys rögtön a szívébe zárja, ami nagyon nem tetszik Normannek…
Steele tűzoltó parancsnok ezúttal Charlie-val tart a tengeren, hogy segítsen halat fogni. Azonban hamar kiderül, hogy a tenger nem az ő közege és meglehetősen esetlenül viselkedik a hajó fedélzetén. Egészen…
A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat…

A különleges postagalamb elveszít négy különlegesen fontos levelet, amit Dóra és Csizi megtalálnak. Segítenek a postásnak, és ők maguk kézbesítik a négy fontos küldeményt. A probléma, hogy az egyik küldemény címzettje Swiper, a róka…
Hollócska kirándulást tervez Francival, már a kiskordét is telepakolta játékokkal. Francinak azonban más tervei vannak mára, nem ér rá Hollócskával kirándulni. Ezzel szemben titokzatos módon sürgölődik Vadóccal…
Ma van a nagy fotózás napja a városban, így hosszú sor áll a fodrászat előtt, hogy mindenki jól mutasson a fényképen. Gilnek is le kellene vágatnia a haját, mert nagyon megnőtt, de a fodrászüzlet tele van…
Simka és a többi Fikszi lány összevesznek egy dedikált fényképen, amit ráadásként a huzat kifúj a kezükből. Gyorsan meg kell keresniük, mielőtt az emberek megtalálják.
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…
A két ikertesó, Lexi és Lotti, szívesen segítenek szüleiknek az Almavölgyi Állatkertben gondozni az állatokat. Ők a megbízható detektesók. Ha a városkában vagy az állatkertben valami bűntényt kell megoldani…
Az Európa nevű bolygó felszíne alatt rengeteg rejtett víztartalék lehet. Ennek a kinyerése a Callisto családra vár. / A Fagyflotta ismét lecsap és ellopnak egy űrhajót, de a Callisto család a nyomukba ered…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Bob szerint Nyafira ráfér a pihenés a két kutyus mellet. Bingo és Rolly viszont azt hiszi, hogy a cicust megbüntetik miattuk. Ezért felkerekednek, hogy megmentsék. Pedig Nyafi erre a legkevésbé sem vágyik…
A királyi család szüretelni megy. Így találkozik Szófia a nép híres jótevőjével, Íjász Carollal és bandájával. Carolnak rossz a véleménye a királyi házról, így Szófia elhatározza, megmutatja Carolnak, hogy téved…
Jett éppen Fidzsi-szigetekre tart Timához, mikor egy bálna véletlenül lenyeli. Vajon időben ki tudják szabadítani Jettet, hogy le tudja szállítani a csomagot?
A lányok Fagyünnepen mindig megajándékozzák egymást, de titokban, hogy senki ne tudja, hogy kitől, mit kapott. Ezúttal azonban egy ajándék jár körbe.
Bibi szeretné, ha ez a nap tökéletes lenne, ezért egy tökéletes piknikkel készül. Ám a dolgok sokszor nem úgy sikerülnek,a hogyan elterveztük, és ezt most Bibi és Luna is megtapasztalja. De a barátok végül így is jól érzik magukat…
Valami furcsa hang jön az erdőből, ami felkelti Julio és barátainak az érdeklődését. Egy külföldi oroszlántól származnak a hangok, akitől először mind nagyon megijednek, de utána megkedvelik, mikor megismerik…
Julio és a barátai egy világítótoronyhoz kirándulnak, hogy ott szép festményeket készítsenek a gyönyörű látványról. Julio azonban fél a magasságtól, és ezt szégyelli is, de végül a barátai megnyugtatják…
Vízipók a rekkenő hőségnek köszönhetően egy csodálatos szépségű pillangóval ismerkedik meg, majd beszédbe elegyedik a tó felszínén cikázó keringőbogarakkal, akik felettébb érdekes élőlények.
Tűz van az erdőben! Az óvatlan kis lidérc addig-addig futkározott, míg lángra lobbantotta a száraz füvet. Szerencse, hogy az erdő mellett mennek mozdonysínek, így hamarosan megérkezik a segítség: vonaton jön a víz…
Gombóc Artúr, aki a templomtoronyba költözik, összevész az óra rugójával, mert az túl hangosan dolgozik. Az Órarugógerincű felpattanó ezért bánatában lent ugrál az utcákon, így az emberek nem tudnak eligazodni az órán…
Egy őszi napon a mélabús Mirr-Murrt Sün Sámuel keresi fel, mivel rossz alvó révén altatót kért tőle. Az egerek énekelnek, Mirr-Murr verset mond...
Mese arról, hogyan mondott le a szegény ember meg nem született gyermekéről az ördögnek, azért hogy családjának jólétet biztosítson.
Pityke a komputerteremből kamerán keresztül ellenőrzést tart egy cirkuszban. Kiszúrja, hogy a perecárus egy hírhedt tolvaj. Marcipán és Csusza segítségével akcióba lép.
Bubo doktor a parlament elé terjeszti indítványát az állatok jogaiért. Az indítvány elfogadása után megindul a jogok - sokszor öncélú és másokat semmibe vevő - kiszélesítése, és a gyengébben jogainak teljes csorbulása…
Paula és Kriszta az egymillió dollárral visszaindulnak kiszabadítani Gézát és Aladárt. A pénz persze nem Hufnágel Pistitől érkezett, Púpos Bill akarja a bőröndnyi hamis dollárt átjuttatni a határon…
Ernest és Célestine elhatározzák, hogy megviccelik kotnyeles szomszédjukat, hogy Flóra asszonynak elmenjen a kedve a leskelődéstől. Hamarosan kiderül, hogy a tréfa nem úgy sült el, ahogy szerették volna…
A mackó mézeskalácsot süt, de az egereknek nem ízlik. A mézeskalácsnak ugyanis nemcsak az íze, de a szaga is borzalmas. A barátok nyomozásba kezdenek és kiderül, hogy mitől lett ehetetlen a méz....
Dóra és Csizi messzire kerülnek otthonuktól, pedig Dórát nagyon várja édesanyja, aki egy nagy meglepetést tartogat a hazatérő kislánynak. A probléma csak az, hogy segítség nélkül nem találnak haza. Rajta…
Az erdei állatkák születésnapi meglepetés mulatságot szerveznek Vakinak, a kis vakondnak. Csakhogy úgy tűnik, Artúr és Henrik, a két vásott hódfiú keresztülhúzza a terveiket. Lába kél minden ajándéknak…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Izgalmas, tanulságos kalandok várnak ránk a Gondos Bocsok birodalmában, akik a szuper pocakjelvényük erejével mindenkivel jót tesznek. Kedvességük, vidámságuk, bölcsességük átvezeti őket mindenen, még…
Vannak, akik félnek a viharban, akár a villámlástól, akár a mennydörgéstől. Vagy épp mind a kettőtől.. Sarah is pont így van ezzel: egész éjjel nem alszik a kinti vihartól, nem bírja a mennydörgés hangját…
Az édesség nagyon jó dolog, de csak mértékkel! Yo és Yo találkoznak egy kis kislánnyal, aki bármihez hozzáér, finomsággá változik. Az ikrek eleinte nagyon örülnek ennek, ám lassanként rájönnek, hogy…
Megérkezik Körmöspálcásra Norman unokatestvére, Derek, aki első pillantásra egy igazán rendes és szófogadó fiúnak tűnik. Nem véletlen, hogy Dilys rögtön a szívébe zárja, ami nagyon nem tetszik Normannek…
Steele tűzoltó parancsnok ezúttal Charlie-val tart a tengeren, hogy segítsen halat fogni. Azonban hamar kiderül, hogy a tenger nem az ő közege és meglehetősen esetlenül viselkedik a hajó fedélzetén. Egészen…
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…
A két ikertesó, Lexi és Lotti, szívesen segítenek szüleiknek az Almavölgyi Állatkertben gondozni az állatokat. Ők a megbízható detektesók. Ha a városkában vagy az állatkertben valami bűntényt kell megoldani…
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük…
Weöres Sándor: Ha vihar jő a magasból c. versét Szobrász Borbála mondja el.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Maja nyaralásszakértőnek áll, hogy segítsen a Paulnak és a hangyáknak lazítani, akik folyton csak dolgoznak és menetelnek, ráadásul aludni sem lehet tőlük az éjszaka. A darazsak azonban megtudják, hogy…
Maja és Vili egy ganajtúróval találkoznak, aki épp az elgurult galacsinját kergeti. A golyóbis végül megáll, de beszorítja egy lyukba Maxot, a kukacot. Maja elmegy segítségért a hangyákhoz, de Paul parancsnoknak…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
A Callisto család ezúttal egy dinómentési akcióba keveredik. / 9 perc van lefekvésig, ez épp elé arra, hogy Miles és Loretta fenekestül felforgassák az űrhajót.
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Bob nagyon szeretne részt venni az éves felvonuláson, ám dolgoznia kell, így lemarad a mulatságról. Bingo és Rolly ezt nem hagyhatja annyiban, elterelik a parádét. / Bobot meglátogatja az édesanyja, és…
Új tanár érkezik az iskolába, aki egy színdarabot szeretne színpadra állítani. A szereplőválogatásra Clio és Szófia együtt készülnek, és Szófia biztatja a félszeg lányt, hogy vegyen részt a műsorban. Clio…
Eredeti hang digitálisan Bizony, ha egy dinó úgy dönt, hogy neki sietnie kell, akkor ott kő kövön nem marad! Így muszáj szabályokat hozni, hogy senki ne sérüljön meg. Yo és Yo kitalálnak egy okos megoldást…
Eredeti hang digitálisan Vannak olyan helyek és események, ahová illik kiöltözni, a megfelelő ruhában megjelenni. Yo és Yo egy barátjuk szülinapi zsúrjára hivatalosak, de Yohe nem szeretne ünneplőben menni…
Eredeti hang digitálisan James nagyon szeretne igazi tűzoltó lenni, ezért a walkie-talkie-ján hallgatja Steele tűzoltó parancsnok utasításait. Igyekszik mindenhova hamarabb odaérni, mint Sam és csapata és legtöbbször sikerül is neki…
Eredeti hang digitálisan Norman szülinapi meglepetéspartit szervez az édesanyjának. Természetesen most is, mint mindig, mindent jobban tud másoknál. Amikor majdnem leégeti Mike házát, rájön, hogy jobb…
Jett csomagot visz AAronnak Bermudára, mikor útközben egy hatalmas viharba kerül. Elveszíti a csomagot és az irányítótoronnyal való kommunikáció is megszakad. Szárnyalók a keresésére indulnak.
Eredeti hang digitálisan Alvin vezetésével, a szomszéd néni kincsestérképe nyomán, kincsvadászatra mennek a mókusok. Szerencsére Simon otthon marad, így később megmentheti a kis csapatot...
Eredeti hang digitálisan A suliba új fiú érkezik, akik nem mellesleg egy menő együttes énekese, akinek a barátságáért a mókusok versengenek. Ez lesz az alapja annak, hogy Brittany és Alvin hibájából beindul a tűzrisztó…
Bibi megbetegszik és képtelen szép buborékokat fújni. Szüksége lenne egy fürdőre a Zuhanyvirág alatt, de a ragacsos bubik megakadályozzák a barátokat, hogy eljussanak oda.
Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
Eredeti hang digitálisan Peyton valóra váltja bátyja, Derek álmát és nagy koncertet szervez a katonáknak. Hosszú idő után fellép Haley is, aki nagyon izgul. Miután Lucas megtudja, hogy Peyton és Julian…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Eredeti hang digitálisan Miután Dick Roman fogjul ejtette Crowley-t, egy egyezséget köt vele, hogy a démonvezér verje át a Winchester-testvéreket, akiknek a vérére van még szükségük, ahhoz a fegyverhez…
A Müller Péter Sziámi And Friends együttes egy igazi klasszikus alter supergroup, melynek tagjai a magyar könnyűzenei underground krémjéből verbuválódtak. Azonban nem egyszerűen hagyomány-ápoló rock-zenekar…