Bérczesi Róbert 2000-ben alapította a zenekart, amely már ebben az évben megjelent a Sziget fesztiválon, illetve kihozta első, Hiperkarma című lemezét, amelyet azóta is generációs jelzővel illetnek. 2003-ban…
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van…
A soul, funky és elektronikus elemeket is felvonultató indie zenekar az utóbbi években Magyarország összes nagyobb fesztiválján és klubjában nagy sikerrel lépett fel, jól lehet vidám, vicces, barátságos…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
A 2020-as évre összeállított koncertjén Szarka Tamás (Ghymes) legismertebb szerzeményei (Tánc a hóban, Alhambra, Kézfogás) mellett, a „Sósósó“ című szólóalbuma néhány opusa és a grandiózus dalai is hallhatók…
Egy süncsalád kihajítja fésűjét, és az állástalanul bolyong, míg meg nem szánja egy utcai muzsikus.
Kriszta és Kistöfi játékházat készít, de a nagyfiú beletelepszik. Kockásfülű nyúl látja ezt távcsövén és ott terem, hogy rendet teremtsen.
Miközben Irma néni kedvencei sétálnak, a szomszéd macskák kiválóan szórakoznak jól táplált testalkatukat szemlélve. Szégyenükben szeretnének lefogyni, de tanácstalanok a mikéntben. Frakk minden erejével igyekszik segítségükre lenni…
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
Kotkoda régi tárgyat szeretne a lakásba, ezért kapirgálni mennek és egy pár rézsarkantyút találnak. Kotkoda a falra teszi, de Kukori hordani szeretné...
Az álruhás Mátyás Budára rendeli a szegény embert, kutyát árulni. Az jó áron eladja az ebeket. A fukar gazda pedig keserűen tapasztalja, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár".
A Kiscsacsinak feltűnik, hogy a szék mindig álmos. Elhatározza, hogy kifaggatja. Így megtudja, hogy lakodalomban volt, s ezért egész éjjel nem aludt.
Tolna Éva: Az elveszett meleg című versét Lázár Míra mondja el.
Robi és Töf-Töf Afrikába utazik, ahol panaszos jajgatásra figyelnek fel. A vízből kibukkanó fóka nyögdécsel és mutogat a fájós fogára.
Egy szegény gombának három szú elveszi a kalapját. A szomorú gombán Bogyó és barátai segítenek.
Bianka a barátaival játszik, és Violet nem túl kedves Penelopéval. A kislány elszomorodik, de nem áll ki magáért, úgyhogy Biankának kell megoldania a problémát, és elmagyarázza Violetnek, mennyire helytelenül viselkedett…
Zou és Elzee egy tojást találnak a parkban, amiről azt hiszik dínó tojás. Hazaviszik és figyelik, hátha kikeli belőle a kis dínó. Mikor Zelda néni és Zavier bácsi megérkeznek hozzájuk Zou valamiért szomorú lesz…
Zou, Elzee és Zak a vakáció utolsó napját a strandon töltik, és nagyapa segédletével vízi versenyt rendeznek maguknak.
Rubble-nek izgalmas álma volt: Apollo a szuperkutya bajba került, és a Mancs őrjáratot kéri meg, hogy segítsenek. Rubble és a csapat persze nem késlekedik. / A városba cirkusz érkezik, de a fellépő vízilovak tönkreteszik az emelvényt…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
A Rímerdő tündérkéje találkozik Jeromossal, aki elmeséli neki Megyeri balszerencsés történetét. Petőfi Sándor: A tintásüveg című versét Pap Jeromos mondja el.
Tudor Kukac egy dzsungelben köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Egy szakadék állja útját, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan hidat kell…
Timeti és Auru a szigetek hagyományos dárdaversenyére készülnek. Yann is szeretne részt venni benne, úgy érzi, neki is van esélye. Ezért szorgalmasan gyakorol. Az egyre javuló teljesítményét látva, Auru azonban féltékeny lesz…
Marina egy homárt talál, akivel összebarátkozik. Elnevezi Radudunak, és Zoom medencéjébe szeretné beköltöztetni. Ramana jóslata azonban eltántorítja ettől.
Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik, miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
Robin és barátai nem nézik tétlenül, ahogy János herceg és a haramiák fosztogatják Sherwood népét. Richárd jelenlétében azonban mindenki a legjobb arcát próbálja mutatni.
A kalózok az éves Kalózfesztiválra készülnek, ahol kiállítják Legfőbb, az első kalóz ruháját is. Liccs, Loccs és Luccs éppen ezt csodálják, amikor egy sirály elragadja a kalózkalapról a tollat. A kis csillagok…
A Rózsaszín Koponya legénysége a nyam-nyam virágot szeretné begyűjteni Roberto desszertjéhez. Miután megérkeznek a szigetre, ahol a virág fellelhető, találkoznak Büdivel, aki miatt elviselhetetlen a szag mindenhol…
Kára rájön a szörnyű pitoncsuklás. Maugli és a többiek megpróbálnak segíteni neki, hogy valahogy elmúljon, de a majmoknak pont az a jó, ha minél tovább tart, mert addig nem jelent veszélyt rájuk
Tabaki egy versenyre hívja ki Mauglit, melyben különböző próbákon mérik össze a képességeiket. Maugli még nem is sejti, hogy az egész verseny nem más mint egy nagy csapda. Balu a segítségére indul, de…
Mikor a gurulvári versenyautó futam közben Vonalbert, a pályavonalat festő autó letér az útvonalról, Büdi és Markosz nem tétovázik, azonnal segít a helyzetet megoldani, hogy az autók célba tudjanak érni…
Singh túl sokat dolgozik mostanában, ezért Autó Doktor Úr, pihenést javasol neki, Raju, Charlie és Tina pedig felajánlják, hogy átvállalják a terheit, amíg ki nem piheni a munka fáradalmait. A megkönnyebbült…
Dózinak vizsgát kell tennie földgyalulásból, de korábban sajnos nem figyelt az oktatóra, ezért fél, hogy megbukik. A riksák elhatározzák, hogy felkészítik Dózit a vizsgára, méghozzá a saját módszerükkel…
A városszéli gyümölcsöskertben egy gazda ananászokat ajándékoz Rajunak. A kis-riksa pedig ahelyett, hogy megenné, inkább szétosztja azokat Mókaváros lakói között. A kedves ajándékokat mindenki szívesen…
Paula minden barátját ajándékkal lepi meg. Csodálkoznak, mert közülük senkinek nincs születésnapja. Ugyanakkor Amil herceg születésnapi bulijára hívják őket. Hogy a buli tényleg meglepetés legyen, az előkészületek…
Totemfej telefonál Paulának, hogy segítsen levenni egy banánt a magas banánfáról. Hirtelen Body is megjelenik és kéri, szerezzen neki gyógyszert, mert nem érzi jól magát. Közben a barátok aggódni kezdenek, hogy hol marad ilyen sokáig Paula…
Kip, Tüsi és Kóci néni egy túrára megy, hogy egy szép színes pillangót keressenek. Útközben megtanulnak csendesebbnek lenni, hogy a természetet ne zavarják. / Kip és Málna külön-külön ugróiskoláznak. Kitalálják…
Miközben Irma néni kedvencei sétálnak, a szomszéd macskák kiválóan szórakoznak jól táplált testalkatukat szemlélve. Szégyenükben szeretnének lefogyni, de tanácstalanok a mikéntben. Frakk minden erejével igyekszik segítségükre lenni…
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
Tudor Kukac egy dzsungelben köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Egy szakadék állja útját, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan hidat kell…
Egy számítógép játék egyik szereplője elszabadul és mindent összezavar a városban. Kész szerencse, hogy Marci ezen a reggelen számítógépes zseniként ébredt.
A kis Malabar nagyon szerencsés fiú, hisz az ő játszótere az univerzum. Útja során mindig akad egy barátja, aki elkíséri egy egy felejthetetlen felfedezésre, ahol bolygókkal és csillagokkal beszél, annak…
A kis Malabar nagyon szerencsés fiú, hisz az ő játszótere az univerzum. Útja során mindig akad egy barátja, aki elkíséri egy egy felejthetetlen felfedezésre, ahol bolygókkal és csillagokkal beszél, annak…
Capix szoros felügyelete alá helyezik Bukfenckint, míg a többiek elindulnak a Harmónia tisztásra, harmónia porzót gyűjteni. Az idő nagyon sürgeti őket.
Nagy Éves Álom Ünnepségre készülnek a Moncsicsik. Scoop mindenáron közvetíteni szeretné a gyerekek álmait, de Sylvus megtiltja. Twig mégis rábeszéli őt, de ezzel veszélybe sodorja a gyerekek álmait.
Dave agyonhajtja magát, így Alvin lefoglal maguknak egy Hawaii utat. Hogy összegyűjtse rá a pénzt, kiadja a házukat arra a hétvégére, amikor Dave elutazna. A szállóvendégek azonban előbb érkeznek, így…
A tudományos vásáron Simon alkotó párja Alvin lesz, aki addig bohóckodik, míg véletlenül összehoz egy fantasztikus szert, ami olyan érdeklődésre tesz szert, hogy még különleges ügynökök is felkeresik a családot…
Az iskola egy új alkalmazás lázában ég, így Miss Smith összeszedi a gyerekek telefonjait, amiket valaki ellop. Alvin Sherlock Holmes ihletésére nyomozni kezd.
A mókusok fontos meccsre készülnek, miután az előző évben csúnya vereséget mért rájuk az ellenfél csapata. Alvin edzői stílusát a többiek megkritizálják, és egymás után próbálják felrázni a csapatot, többnyire sikertelenül…
Mazu, a bátor és kíváncsi ankiloszaurusz szeretné megmenteni a szitakötők utolsó példányát, hogy megmentse a fajt a kihalástól. A raptorok azonban megszerzik az orra elől, és nem is akarják visszaadni…
Rocky nagyon csodálja és felnéz Gigantora, minden vágya, hogy a hatalmas dinoszaurusz észrevegye őt. Ennek érdekében mindent megtesz, és próbál keménynek mutatkozni, amikor azonban a lába megsérül, bizony elbizonytalanodik…
A kis dinók éppen hazafelé indulnak, amikor egy hasadék kerül az utukba. Mazu és a többiek különböző megoldásokkal próbálkoznak, hogy átjussanak rajta, ám Bill eléggé fél. Így nem lesz könnyű, főleg, hogy Giganto is közeledik…
Amikor a parkőr ló asszony meghívja Martyt egy éjjeli őrjáratra a Central Parkban, Marty elszánt hogy bebizonyítsa, rendelkezik a munka elvégzéséhez szükséges képességekkel – de mikor Alex úgy dönt, hogy…
Gortimer végre boldog napokat tölt Abigaillel, és igyekszik kiélvezni az utolsó nyarat a Rendes utcában. Egy váratlan hír azonban annyira felzaklatja, hogy szó szerint a föld is beleremeg alatta. A környék…
Axelnek össze kell állnia Medveriánnal, azért hogy megakadályozza Galádot abban, hogy Luka kitömött medvegyűjteményét legyőzhetetlen hadsereggé alakítsa át.
Axel és a csapat egy játszótéri homokozó sivatagi dűnéire mennek, miközben Galád foglyul ejt egy kémgyík sereget a játékboltban, akik Galileóra hasonlítanak. Galád Axel karpántjait szeretné megszerezni Galileótól…
Axel nagybácsikájánál van, míg szülei munkájából kifolyólag külföldön dolgoznak. Axel egy nap bemegy nagybátyja titkos játékjavító műhelyébe, abban a reményben, hogy megjavítja Andrew bácsi egyik sérült játékát, amit véletlenül tönkretett…
Bella szomorú, mert nyáron nem tarthatja meg hazája, Hófölde ünnepét. A lányok segíteni szeretnének, ezért telet varázsolnak a Büvöldébe. Ám nem tartják be a varázslat szabályait, ezzel pedig a szívüket is megfagyasztják…
A Bűvöldében megünnepelik Bella hazája, Hófölde napját. Bella kap otthonról egy ajándékot, ami bármely kívánságát teljesíti annak, aki kinyitja. Amikor ezt a Vasorrú meghallja, ellopja az ajándékot, ám a gyerekek visszaszerzik azt…
Ratu és apukája túlélőtúrára mennek Fidzsi egyik lakatlan szigetére. A vizük elfogyott, és Ratu a könyvét otthon hagyta, amiből megtudhatná, hogyan kell az óceán vízéből ivóvizet csinálni. A Szárnyalók utánuk viszik a könyvet…
Diego különleges csípős tacót szeretne készíteni a kedvencének Taco Loco-nak a nagy mérkőzésére. Otthon azonban elfogyott a csípős szósz, így a Szárnyalóktól kér egyet. Taco Loco nagy ellenfele a meccsen…
Laci bácsi megmutatja, hogy egy gyerekszoba is tele van matematikával. Laci bácsi látogatóba megy Eszterékhez.
Jeremy lebetegszik, de nem foglalkozik vele, így mindenki beteg lesz miatta.
Christine kitalálja, hogy a lusta szeleshegyieknek maratonfutásra van szükségük. Nem is lesz olyan egyszerű ez a program...
Francis új hótalpat készít Jeremynek, amivel még repülési módot is tud választani. Jeremy tényleg szuper gyors lesz tőle, de nagyon sok bonyodalmat is okoz ez neki és Szeleshegy lakóinak.
Scoop és Twig elindul a nagy tsuru-n, hogy felfedezzék a gyerekek álmait, de félő hogy az útjuk során beszorulnak az átjáróba, és a gyerekeknek soha többé nem lennének édes álmaik.
Willow mindenáron nagyobb szeretne lenni, mert a csi-labda döntőjét nem akarja, hogy miatta veszítsék el. Végül nem nagyobb, hanem kisebb lesz, de egy hatalmas hős.
Az elefántok egy nagy találkozóra készülődnek, de a vendégelefántok csak nem érkeznek mag időben. Maugli felkerekedik, hogy kiderítse, hogy merre járhatnak, mi történhetett velük.
Balu születésnapja van. Maugli kideríti, hogy egyszer evett egy fantasztikus halat, ami valójában a kedvence, de csak Sir Kán területén lehet megtalálni. Bagirával felkerekednek, hogy szerezzenek egyet neki ajándékba…
Alvin saját valóságshowt szeretne, csakhogy Dave nem menne bele, így kénytelen az ő tudta nélkül forgatni.
Eleanor csodás tortát készít egy versenyre, amit a többiek véletlenül felfalnak, ezért kénytelenek egy másikat sütni helyette. Közben Alvinnak meggyűlik a baja egy szemtelen varjúval.
Dave új házat venne, így árulja a régit. Csakhogy a mókusok ragaszkodnak a régihez, ezért mentő ötletként kísértetházként mutatják be a vevőknek, hogy így üldözzék el őket.
Brittany unja már a felszínességet, így felcsap művésznek. Egyik rémes alkotását a többiekkel beküldi Marina Rodentia galériájába, csakhogy útközben történik egy kis baleset a festménnyel, ami így sokkal jobbnak tűnik…
A barátok felfedeznek egy lámpást, és úgy hiszik, az ezen található térkép egy kincshez vezeti őket. Penelopé, a küklopsz, és Roberto együtt indulnak el, míg Kalózkára, Kapitányra és a tengeri csillagokra egy másik út vár…
Olló kapitány magához rendeli Kalózkát, mivel felfedezi a Négy Vihar térképét, amelyen egy pecsét is látható. A pecsét alapján a térkép lehet Kalózka őseié, de éppúgy tartozhat Murána elődjéhez is. Ennek…
A kínai Holdújév fesztivál alatt Alex döbbenten veszi tudomásul, hogy nem az Oroszlán éve van. Elhatározza, hogy valaki fontos lesz, és a sárkány szerepét vállalva a fesztivál sztárja lesz.Végül megtanulja…
Mindzsu a barátaival a csondzsui pibimbap-fesztiválon főzőcskézik, mikor rádöbben, hogy nincs óriás kanala. Jett visz nekik párat. Aranyfiú is megérkezik az eseményre és jól megkeveri a dolgokat.
Meilin Kínából az őszközépünnepre készül, ahol holdsüteményt adnak a Hold hölgyének. Meilin útközben elejti a sütiket, és már nem tud újakat sütni, így a Szárnyalókat hívja segítségül. Jett visz egy tálca…
Miközben Robin Hood és János herceg tovább viaskodik egymással a király tudta nélkül, addig Marian végre rájön, mi is kell ahhoz, hogy Derke hörcsög visszaváltozhasson sárkánnyá.
Mariant elhagyja a varázsereje, mikor varázskönyve véletlenül rossz kezekbe kerül. Elkeseredésében már fel akarja adni, de a többiek támogatásával visszanyerheti önbizalmát.
Tudor Kukac egy dzsungelben köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Egy szakadék állja útját, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan hidat kell…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
A szolnoki Tiszavirág híd történetét elmesélő film.
Lou elküld mindenkit a farmról, hogy együtt tölthesse a napot Scottal, de váratlan vendégek érkeznek. A többiek egy Ray Philips tiszteletére rendezett marhaterelésen vesznek részt. Ty Amyvel, Lisa Jackkel…
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van…
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
Jerabek Csaba basszusgitáros, zeneszerző, szövegíró negyvenéves zenei pályafutását elevenítette fel a hajón. A kultikus magyar dark wave zenét játszó F.O. System társalapítója karrierje főbb állomásait idézte meg a BTK és a F…
A grunge műfaj fő zászlóvivője, a Nirvana 1993 novemberében vette fel az azóta kultikussá lett unplugged albumát New Yorkban. Kurt Cobain saját szerzeményei mellett olyan, a zenekar által nagyra értékelt…