A Szaffi zenekar Erdélyi Zsófia budapesti énekes-dalszerző szólóprojektjéből alakult formáció, mely 2022 őszétől dolgozik együtt jelenlegi felállásban. A Szaffi szöveg- és hangzáscentrikus zenéjének célja…
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van…
A Mörfi zenekar 2022-ben alakult Budapesten, a korábban Mörfilend néven működő formáció folytatásaként. A névmódosításra a tagváltozások miatt került sor, illetve azért, mert a már addig meglévő dalokat…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
A Szőke Szandra Quintet 2014 elején alakult jazz-zenekar. Szőke Szandra énekesnő zenekarában a hazai jazz elismert, kiváló művészeit találjuk. Zenei koncepciójukban a hangsúly a saját szerzeményeken van…
Mekk mester tanúja lesz a nyulak beszélgetésének, amelyből kiderül, hogy félnek a vadásztól, a vadászkutyáktól és a csősztől. Az ezermester felajánlja szolgálatait fejenként egy káposzta ellenében. A nyulak…
A légpuskás gyerekek pokollá teszik a madarak életét. Pom-Pom mesél a Madárvédő Golyókapkodóról, aki megvédi a madarakat...
Károly bácsi megírja levélben Irma néninek, hogy három kiscicával térnek haza. Irma néni süt-főz, Lukrécia és Szerénke pedig puha kosarat készít a kölyköknek. Útközben azonban többeknek megtetszenek a helyes kiscicák…
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
Kukori és Kopasznyakú felrepül a magasba a takarítás elöl. Kalandos út után visszatér a földre, hol Kotkoda várja.
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgásznak születésnapja van. Ez alkalomból a halak is rendeznek neki egy pompás kis ünnepséget. Halapó a tó legnagyobb halát, a nagy harcsa rokont kéri meg, kapja el a horgot. Hadd fogjon…
Mirr-Murr és Oriza Triznyák végre megérkeztek a Kóbor macskák gyülekezetébe, de lármás jövetelük miatt csak a csatornában kaptak helyet. Téglagyári Megálló nevű kutya megjelenése a gyűlésen zavart okoz…
Az átváltozásra is képes hangutánzó űrlény a hangforrással teljesen azonos külső felvételével egyre elviselhetetlenebb helyzetet teremt.
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. Bartos Erika népszerű gyerekkönyvéből az Oscar-díjra jelölt M…
Amikor Ben varázsereje hol megjelenik, hol eltűnik, Bianka úgy dönt, elmegy vele a tündérnagyihoz, hátha a bölcs asszony tudja a jelenség okát.
A tornaverseny válogató napja van, ahol a két legjobb tornász kap lehetőséget, hogy indulhasson a területi versenyen. Elzee csalódott lesz, mert Zowie Zinniát és Zout választja ki. De Zou-nak van egy ötlete…
Zigmundnak és Zoroasternek az erőnlétük erősítéséhez egy személyi edzőre lenne szükségük. Zou felajánlja segítségét, de a tempója túl gyors nekik...
Turbó kapitánynak van egy ballonja, Humdinger polgármester pedig azt hiszi, ezzel megváltoztatható az időjárás. A cicákkal együtt ellopják, és csak későn jön rá, hogy semmi értelme. / A városban chili-főző…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
A Rímerdő tündérkéje találkozik Jeromossal, aki elmeséli neki Megyeri balszerencsés történetét. Petőfi Sándor: A tintásüveg című versét Pap Jeromos mondja el.
Yann egy ősi és értékes tikit talál a tengerfenéken egy ládában, amit már első éjszaka ellopnak a faluból. A gyanú Jackre terelődik, de Yann biztos a vízitaxis ártatlanságában, és a tiki keresésére indul…
Van Crook hajója egy jéghegynek ütközik. Patrick bácsi és Yann a segítségére sietnek. Auru is velük tart, de elvakítják Van Crook iránti érzései, és úgy dönt, nem segít. Ám a barátság minden akadály legyőz!
Richard király parancsára a sérült Sheriffet átmenetileg Robin helyettesíti az őrség élén. Igen ám, de ez cseppet sincs János herceg ínyére, ezért fondorlatos cselt eszel ki Robin megbuktatására.
János herceg szó szerint ki akarja füstölni Robint és barátait az erdőből. A gyújtogatást csak úgy lehet megakadályozni, ha valami olyasmit rejtegetnek Sherwoodban, ami a Herceg számára fontos.
Kalózka és a többiek egy repülő hajót látogatnak meg, amikor az önálló életre kell. A barátok hamarosan a tenger mélyén találják magukat, ahol megpillantják a meséből ismert szivárványpolipot. Sokáig azonban…
Kalózka és Kapitány egy medált találnak, ami Ábrándos Bagláé, a nagy történetmesélőé volt. A medálon levő szöveg szerint Bagla egy kincset rejtett el, bár ezt többen kétségbe vonják. Kalózkát és a többieket…
Sir Kánnak egy nagyszerű ötlete támad, hogy mivel intézhetné el a kis kedves ember kölyköt. A kulcs Mása őrjítő méze. Fauna ad is ebből Mauglinak, amitől teljesen megváltozik a viselkedése.
Bagira mancsába egy mérges tüske megy. Az ellenszer Harjit területén található, de Maugli és Balu nem tud valamiért olyan könnyen bejutni a területre...
Burger ebédet készül csinálni a többi autósnak, de nem tud sehol leparkolni. Büdi és Markosz segít neki helyet találni, ami nem is lesz olyan egyszerű feladat./ Piros egész éjjel úton volt, hogy parkolóhelyet…
Krisztofer elveszti a kedvenc alvókáját, Bubu pedig kölcsönadja a sajátját. Ám Krisztofer ezzel nem tud aludni, ráadásul másnap reggelre Dave, Bubu "nyunyókája" is letűnik.
A barátok éppen az ebéd utáni jóleső pihenésre készülnek, amikor egy szemtelen szúnyog csatlakozik hozzájuk. A kis rovar jelenléte elég kellemetlen, így Anna és a többiek megpróbálják elkergetni.
Anna és a többiek izgatottan várják a csillaghullást, ám Breki nagyon fél a sötétben. Amikor a kisbéka végre felfedezi őket, el is felejtkezik a félelemről és rájön, hogy a sötéttől nem kell félni.
Ling mama kifőzdéjében kiszállítást is vállal, de nem elég gyors. Paula és barátai segíteni próbálnak neki, de ők nem ismerik elégé a várost, így ezzel sem oldódnak meg a gondok. Ám Sárkány úr rendelése új ötletet ad a csapatnak…
Paula híres kalaptervező szeretne lenni, így nagyon boldog, amikor Aamil herceg az ő kalapját vásárolja meg. Ám a hercegnek nem előnyös a mindenki által kedvelt fejfedő, ezért változtatni szeretne.
Edmond és Lucy versenyt rendeznek, hogy ki a jobb a rendrakásban. Ezért az erdőbe mennek, hogy eltakarítsanak mindent, ám hamarosan rájönnek, hogy ezzel bizony nem tesznek jót. Hiszen minden lehullott…
Lucy, Edmond, Mitzi, Harry és Georgie elindulnak, hogy a hullócsillagokat a legjobb helyről nézzék. Ám az éjszakai erdő kissé félelmetes, nem csoda, ha néha megijednek. Végül megtudják, hogy tulajdonképpen miket is hallhatunk a sötétségben…
Károly bácsi megírja levélben Irma néninek, hogy három kiscicával térnek haza. Irma néni süt-főz, Lukrécia és Szerénke pedig puha kosarat készít a kölyköknek. Útközben azonban többeknek megtetszenek a helyes kiscicák…
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
Marci robotként ébred, és döbbenten tapasztalja, hogy már nincs semmi, ami emberi lenne. Roxi és Gergő szerencsére még azok, és segítenek visszaállítani az ismerős környezetet.
Nene úgy kell fel reggel, hogy Meggájver zölden világít, és mindenki olyan furcsa. vajon mi történhet?
Aikor két gyíkjának köszönhetően elkezd tüsszögni. Elraboltatja Sylvus professzort, hogy segítsen rajta. Sylvus a Moncsicsikkel együtt elmulasztja Aikor tüsszögését, de helyette kap egy jó kis vakaródzást…
Willow kosarába, csicsidió gyűjtése közben, erdei hernyók másznak, amit utána a tudtán kívül az Álomfára visz. Gyorsan vissza kell juttatni a hernyót a saját helyére különben nem tud lepkévé változni.
Alvin átveszi a csapat menedzselését, és bejelentkezik egy turnéra a Bagdasarian-cégnél. A koncertsorozat lassan összeáll, amikor Alvinban és Theodorban tudatosul, hogy egy fél évig utazgatni fognak. Mindketten…
Egy évvel a rosszul végződő vízitúra után, Theodor egy titokzatos ismeretlentől visszakapja Theodor babáját. Ám a baba furcsa dolgokat művel, olyan, mintha életre kelt volna. Vajon mi vagy ki lehet emögött?
A három kis kópé megvizsgáltatja Dave DNS-ét. Titokban abban reménykednek, hogy pótpapájuk előkelő vagy gazdag család leszármazottja. Ám az eredmények nem ezt igazolják, és felborítják a család életét…
Theodornak nincs hobbija, szenvedélye, ezért ő otthon unatkozik, amíg mások játszanak, szórakoznak. Ezért a szomszéd néni javaslatára hobbit keres magának. Ám ez nem is olyan egyszerű!
Rocky mindenáron vezér szeretne lenni, és úgy gondolja, amit ő kitalál, az a legjobb. De még a nagy példaképe, Giganto is követ másokat, így amikor a kis dinó bajba kerül, és barátai remek ötlete menti…
A dinók izgatottan készülnek Rocky születésnapjára, és nem árulják el az ajándékot, ami egy festmény Gigantoról. Amikor azonban Bill bajba kerül Terminél, kénytelen elmondani, amit a vízben élő dinoszaurusz félreért…
Játék közben Rocky azzal ijesztgeti a barátait, hogy Giganto közeledik. Nem csoda, ha egy idő után a többiek nem dőlnek be ennek a trükknek. Így viszont senki nem hisz Rocky-nak, amikor a hatalmas dinoszaurusz valóban közeledik…
Marty kiosztja a talált tárgyak dobozból, azt amiért már jóideje nem jött senki. Találnak egy elveszett kiskutyát, és elhatározzák, hogy megkeresik a gazdáját – egészen addig, amíg rá nem jönnek, hogy…
Gortimer karján a gipszet mindenki aláírja az osztályból, de talál egy aláírást, amiről nem tudja, hogy kitől van. Gortimer a titokzatos Abigail nyomába ered, miközben Mel és Ranger igyekeznek kettesben…
Dynamo,azt állítva, hogy jószívű, meggyőzi Axelt és a csapatot, hogy segítsenek neki elemet találni, és akkor kiszabadulhatna Galád irányítása alól. Egyedül Bobbie nem hiszi el a rosszfiú történetét.
Amikor Axel és a csapat azzal vádolják Galileót, hogy ellopott bizonyos tárgyakat, a gyíknak meg kell találnia az igazi tettest - a titokzatos lényt a fal mögött -, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát.
Galád és Cukorsó hercegnő csapdába ejti Axelt és a csapatot a csatornában, ami egy labirintus. A legnagyobb félelmeikkel támadnak rájuk, és arra kényszerítik őket, hogy együtt dolgozva meneküljenek meg…
Lola meghívta a barátait egy játszódélutánra. Viktor, a szomszéd kisfiú unalmasnak kiálltja ki Lola társasjátékát. Viktor videojátékkal játszik, ám barátok nélkül. Amikor megjönnek Lola barátai, a menő játékkal próbálja áthívni őket…
Lola féltve őrzött naplója sok bonyodalmat okoz ezen a napon. Először Viktor kezébe kerül, majd beesik a csatornába, ahová Pat és Cicus azonnal követik. Lola azt hiszi, Viktornál van a naplója, ezért elvégzi a fiú helyett a kerti munkát…
Noah visszarepült a dínók korszakába, ahol sok elképesztő dínós adatot gyűjthet. Noahéknak át kell kelnie a láván, hogy megmentsék Tyranno kicsinyeit, ahova Tino is eljön segíteni.
Sara a Tökmagokra fog vigyázni a kiskedvenc-szállón, de szüksége van valamire, ami kordába tartja őket. Matricákkal jutalmazza meg őket Sara, de időközben Aranyka is feltűnik és nagy galibát okoznak.
A lássuk a medvét sorozat a magyar szólásokat és közmondásokat értelmezi a gyerekeknek.
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Az első részben sok húron pendülünk a citerával - a szegény ember hangszere meghódítja a nagyurak kastélyát…
Félixnek elment a hangja, barátai Zimhez, Zamhoz és Zumhoz fordulnak segítségért. A három jóbarát egy különleges gépet épít Félix segítségére. Messy azonban rosszkor nyomja meg a gombot, így a hangok összekeverednek…
Az esős időben Messy nagyon szomorú, mert nem tud a házon kívül játszani. De vajon honnan jön az eső? Mint máskor is, Messy Okidóba megy a válaszért.
Messy náthás lett, de így is ma a fagyi-fiaskó megoldásán fáradozik Zoé-val és Félix-szel együtt. A kis kék manó nem érzi az ízeket épp úgy, mint a fagyigyár alkalmazottja. De mi köze a megfázásnak…
Hanae talál egy elveszett plüss mackót, de megfogadja, hogy nem mondja el senkinek. Közben Álomfa lakói kapnak egy levelet, melyben egy gyerek a mackóját keresi. Sylvus mihamarabb szeretné megtalálni az elveszett kedvencet…
Hanae festövény pollent megy gyűteni barátnőjének, de egy gondola növény foglya lesz, mert Hanae színe miatt azt hiszi, ő a párja. Willow és Kauri elindulnak kiszabadítani.
Balu elmeséli a többieknek, hogy mit kell tenniük, ha megtámadják őket. Chota-t, a kis tigriskölyöt ez nem érdekli különösebben, ő egy pók után iramodik. Összetalálkozik Tabakivel, aki elviszi a kis tigrist Sir Kánhoz…
Rangoo-ék tojását elviszi a nagy szél. A madarak Maugliék segítségét kérik.Tabaki találja meg, és elviszi a barlangjába, ahol Sir Kán megjelenik. A tojásból ekkor kel ki a kis madár, aki a nagy tigrist tekinti apukájának…
Jeanette mindent elront, lever, tönkretesz. Az egyébként ügyes kislánnyal mostanában sok baj van. Vajon mi ennek az oka?
Alvin ráveszi Theodort, hogy helyette vigyázzon Nevillre. A rosszcsont kisfiú először sokat bosszantja a türelmes Theodort, de végül összebarátkoznak. Még azt is sikerül elérni, hogy Alvin is beszálljon a bébicsősz munkába…
Kevin, aki szeretne bekerülni a zenei szakmába, ezért Alvin rábeszélésére elvállalja a személyi asszisztensi feladatokat Alvin mellett. Szerencsére Dave hamar felfigyel Kevin tehetségére.
Alvinnak és Simonnak titkos klubja van, amiből Theodort teljesen kihagyják, mert testvérük eddig minden titkos klubbot tönkretett. Theodor mégis besírja magát a klubba, és a történelem ismétli önmagát!
A sellők begyűjtik a korallokat, mert a tenger alatt mozog a föld. Kalózka és Kapitány elindulnak, hogy megnézzék, mi okozhatja a rengéseket. Amikor azt látják, hogy Nagy Szakáll kincskeresés miatt dolgoztatja…
Kapitány és Ananász Vilmos eltűnnek egy nagy fehér ködben, és egy ismeretlen szigeten érnek földet. A Rózsaszín Koponya legénysége elindul, hogy megkeresse és megmentse őket, ám a szigetre jutást nemcsak…
Amikor egy híres salsát táncoló papagáj Kubából érkezik az állatkertbe, Gloria elhatározza, hogy újra egyesíti az ikont elhidegült táncpartnerével, és végül megtanul a saját dolgával foglalkozni a szívügyekben…
Sisco kér segítséget a Szárnyalóktól, mert egy üstökösbe csapodtak, ami letért a pályájáról, így szüksége lenne egy űrszkennerre. Az üstökös üldözéshez szükség van egy kis extra löketre, hogy mammababa visszajuthasson mammához…
A légi bázison tartják Jett születésnapi buliját, de több csomagrendelés is érkezik, ezért Donnie, Paul Dizzy is a gyerekek segítségére siet. Ám mindenki bajba keveredik és Jett segít a barátain, hogy minden jóra forduljon…
Perdigan, a szélhámos, trükkös módon lopja meg Notthingham népét. Mohóságában nem riad vissza a királyi kincstár kifosztásától sem. A Sheriff és a katonák hajtóvadászatot indítanak ellene, ám végül Robinnak és barátainak sikerül elcsípniük…
Péternek, János herceg cselédjének, nagyratörő vágya, hogy egyszer lovaggá válhasson. Robinék hozzásegítik álma megvalósításához, ám az újdonsült lovag csúnyán elárulja őket. Robin és barátai természetesen nem hagyják annyiban a dolgot…
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
A szolnoki Tiszavirág híd történetét elmesélő film.
Elrabolják Spartant Heartlandből, s mivel ő Amy utolsó, édesanyjához fűződő emléke, a lány nyomozásba kezd. Tyjal egy aukción akadnak az állatra, pont amikor Wes megvásárolja. Mivel nem tudják adásvételi…
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van…
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
Zaj, zúgás, ritmika! - így határozza meg saját stílusát a zenekar, melynek rendhagyó felállása két basszusgitárt, egy dobot és erőteljes elektronikus sávokat fed. Zenéjükben egyszerre idézik meg a klasszikus…
A Mvtant együttes hangzása egyszerre ismerős és új, zajos és dallamos, kényelmetlen és élvezetes, ahogyan az erős színek, amelyeket előadásaikon egy ütött-kopott videomagnó lő ki magából egy régimódi csöves tévén keresztül…