A38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal.
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni - így az aktualitások mellett nagy szerepe van…
A csapat története 2006. június 2-ától íródik. Sub Bass Monster internetes fórumának köszönhetően figyeltek fel egymásra a csapat tagjai és rövid levelezés után meg is alapították az együttest. A csapat…
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei…
Harcsa Veronika immár bő évtizede a hazai zenei élet meghatározó művésze. A legkülönbözőbb projekteket életre hívó művésznő 2014–15-ben olyan vendégművészek közreműködésével vezetett koncertsorozatot Berlinben…
Az egerek macskafogó szerkezetet rendelnek. Mekk mester szomszédját, a Kandúrt hívja segítségül a szerkezet megépítéséhez.
Picur folyton sóhajtozást hall egy pincéből. Kiderül, hogy egy magányos, elfelejtett szamovár búslakodik ott. Picurék beszervezik hozzá az egereket mindennapi teázásra, és a szamovár már nem érzi magát fölöslegesnek…
Töf-Töf megtalálja és alaposan megleckézteti a csúzlijával vandál módon romboló, vásott gyereket.
Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Schell Judit.
Ugrifüles és Tüskéshátú a beteg babát meglátogatják. Fel akarják vidítani, ezért a fűtőtesten koncertet adnak számára.
A háztetőn egy kormos kéményseprő pucolja a kéményeket, húzgálja a drótszárú kefét. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász végignéz a háztetőkön, a sorakozó kéményeken és megszületik a téli ötlet, a pompás ötlet fejében…
Mirr-Murr és barátai jelmezbálba készülnek, de előtte eldöntik, kié a legjobb jelmez díja...
Végh György: A képzelet varázspálca című versét Csengeri Gyöngy mondja el.
Robi és Töf-Töf távolugró pályát épít. A Torna Club fáradságos, de hangulatos ugró tanfolyamán még a bömbölő csecsemő is kedvet kap az ugráláshoz, repüléshez.
Bartos Erika meséi alapján a Kedd Animációs stúdió bemutatja: Bogyó és Babóca DVD-n! Zene: Alma zenekar. Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány elválaszthatatlan barátok. A 13 rövid mesében sok kedves…
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
Dédi zongoráját haza kellene szállítani, mert délután jön a zongorahangoló. Zavier, Zigmund és Zoroaster segít Zou-nak és Nagyapának, ám Zaviernek nagyon meggyűlik a baja a zongorával.
Zou és barátai goblenezni tanulnak Zigmunddal és Zoroasterrel. Zou gyöngyöket is szeretett volna felhasználni a művéhez, de Zak véletlenül elhasználja az összeset.
Kaland-öbölben táncpartit szerveznek, amikor Goodway polgármester észreveszi, hogy denevérek jelentek meg fényes nappal. A Mancs őrjáratnak össze kell terelnie őket, és visszavezetni a barlanghoz, ahol élnek…
Goodway asszony megkéri a Mancs őrjáratot, hogy ők legyen a parti őrség is, vagyis mentsék a vízben bajba jutottakat is. Ehhez azonban a kutyiknak vizsgát kell tenni. Gyorsan ki is próbálhatják magukat…
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. A furulyával egy moziteremben fújjuk ki magunkat.
A nagy szörfversenyen a szigetet Auru, Timeti és Yann képviseli. A versenyt megelőző napon Ramana arra figyelmezteti Aurut, hogy a sziget legjobb szörfösét baleset éri, ezért Auru nem szeretne versenyezni…
Ramana nem találja a védelmező tokiját, ezért úgy gondolja, ellopták. Eközben Timeti eltűnik a faluból, így nem csoda, ha mindenki összefüggést lát a két esemény között. Még szerencse, hogy Yann és Auru segítségével kiderül az igazság…
Mása és a Medve horgászás helyett kirándulni mennek. Mása egy fotóalbum alapján kapott kedvet a túrázáshoz. A kislány jól szórakozik, ám Medvét megviseli ez a szokatlan erőpróba.
Mása mindenre kíváncsi, így arra is, mi van az óra, az öntöző és a repülő belsejében. Természetesen mindent szétszed, majd újra összerak. Ez az utóbbi azonban nem sikerül tökéletesen, ami sok kalandnak a forrása…
Hrusicében, a csodás kisfaluban egy fekete bárány születik, és ezt a polgármester szerencsétlenségnek tartja. Ám Krampusz a kis bárány bebizonyítja, hogy nem szerencsétlenséget, de szerencsét hoz! Ennek…
Morcos Sapi egyre erősebb csapdákat állít az állatoknak, ezért Hihiék építenek egy kilátótornyot és egy erődöt, hogy megvédjék magukat és felváltva őrködnek. Azonban hamar komolytalanságba fordul át az őrködés és ennek meg is lesz az ára…
Hihiék strandolnak, de Arisztódit nem hívják, mert a makik túl lassúnak tartják. Arisztódi be szeretné bizonyítani, hogy nincsen igazuk, ezért gyorsasági versenyt tartanak. Eközben Morcos Sapi csapdát…
Triki, a kismajom, összebarátkozik egy kis krokodillal, ám ezt a szüleik nem nézik jó szemmel. Ám, amikor a kis barátok eltűnnek, a szülők összefognak a keresésükre – amit nagyon jól tesznek, mert Sir Kán is portyázni indul…
Maugli, akaratán kívül, egyik percről a másikra egy nagy csapatnyi állatkölyök felvigyázója lesz. Szerencsére Bagira és Balu is besegít az újdonsült óvóbácsinak – és bizony el is kél a segítség mert…
Tibus bohóc a Miskolci Art Classic Csengettyűzenekarhoz látogat.
Polli egy kedves játékkal lepi meg Pippet, egy pingvinkalóz bábúval. Pipp nagyon örül neki, és mivel nem szeretné a barátját megbántani, nem mondja el, hogy van már pingvinkalóza. Ám sokáig nem lehet titkolna…
Pipp nem érzi túl jól magát, úgy tűnik, megfázott. Polli viszont elemében érzi magát, és ha már a parkba nem mehetnek, orvosost játszik Pippel. Pippnek viszont nyugalomra lenne szüksége, nem a kis barátnője hangoskodására…
Breki minden évben csokrot köt a kertjében található napraforgókból. Idén azonban a növények elhervadtak, így nincs miből csokrot készíteni. A többiek megpróbálnak segíteni, és végül támad egy remek ötletük…
Ron színes leveleket talál az erdőben, és a barátai arcát rajzolja rá. Mindenkinek tetszik a kedves ötlet, ám egy elszabaduló porszívó kifújja a levélképeket az üvegházból. Anna és a többiek futásnak indulnak…
Breki megállíthatatlanul csuklik, pedig a többiek mindent megpróbálnak, hogy elmúljon. Úgy tűnik, a legjobb módszer, egy igazi, szívből jövő nevetés.
Farmer bátyó Paulára és barátaira bízza az állatait egy rövid időre. Amikor hazatér, nagy felfordulást talál a farmon, amit csak a gyerekek és egy kerti törpe tudnak rendbe hozni.
Kereskedő bácsi pavilonjába új játék érkezett. Paula és barátai azonnal kipróbálják a trambulint, ám a nagy ugrásokkal kilyukasztják a tetőt. Vajon sikerül megcsinálniuk mire Kereskedő bácsi hazatér?
Lucy épít egy erődítményt, ám a lehulló sok hó tönkreteszi, ezért a kis bocs nagyon elszomorodik- De Harry és Georgie remek ötletet ad neki, hogyan lehet tartós és mutatós várat építeni.
Lucy összetöri Uhu-Georgie tálját, és szeretnének egy újat készíteni neki agyagból. Az új tál azonban nem úgy sikerül, ahogyan azt szeretnék, ezért valami mást kell kitalálniuk.
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
Milo és barátai felfedezőnek állnak és Vattapamacs parancsnoknak segítve megkeresik az Andok-hegységben található legendás arany habverőt.
Egy messzi-messzi galaxisban van egy kedves kis bolygó, Agi Bagi. Ezt a bolygót két törzs, az agingák és a bagingák lakják. Mindkét törzs nagy odafigyeléssel gondozza a helyi növényeket és állatokat, és…
Mozart műve, a Varázsfuvola tagadhatatlanul az egyik legszebb opera a zenetörténelemben. Bár Gergő eleinte unalmasnak tartja, Marci előadásában, no és az operaházban átélt kalandok hatására belátja: az opera igenis egy izgalmas műfaj…
Nene és barátai a hegyre mennek csillaghullást nézni, de Nene nem tudja, hogy mit is kívánjon.
A mocimbik mocifocizni indulnak, de a sportpálya foglalt, ovis mociknak rendeznek versenyt rajta. Dudi is szívesen elindulna, de a fárasztó gyakorláshoz nem fűlik a foga. Vajon ennek ellenére is sikerül…
Az iskola diákjait nem érdekli a suli újság, ám egyszer csak valaki pletykákat kezd benne irkálni Theodore nevében, és egyre többen kapkodnak a lap után. Kevin örül a népszerűségnek, de nem mindenki van ezzel így…
Jeanette, a természet és az állatok nagy védelmezője felháborodva látja, hogy Bocarter egy majomkölyköt tart odahaza ketrecben. A mókusok és a mókuslányok elhatározzák, hogy kiszabadítják a foglyot. Alvin…
Dave-et felkéri Smith tanító néni a szülői jótékonysági vásár levezénylésére, amit nem ártana szórakoztatóbbá tenni némi stand-up színezettel. Mivel Alvin szerint Dave erre alkalmatlan, határozottan aggódik…
Simon a laboratóriumban ügyködik. Alvin és Theodore kíváncsiak rá, mivel foglalatoskodhat, csakhogy okos testvérük nem hajlandó elárulni. Ezért Alvin és Theodore titokban bemennek, Alvin pedig a kotnyeleskedése…
Jo kivágja az erdő fáit, hogy jó pénzért eladhassa azokat. Tom és barátai értesítik a serifet, ám az most mással van elfoglalva, Jo pedig bosszúból még Huck fáját is a kivágandók közé sorolja. A kis csapat…
Egy erdei kaland közben Tomot megkarmolja egy farkas. Huck, aki hisz a legendákban, úgy gondolja, Tom farkassá változik a következő holdtöltetkor. Tom és barátai elhatározzák, hogy megtörik az átkot, ezért…
A szarka család kleptomániában szenved. Dr. Bubo hipnózissal próbálkozik, hogy kigyógyítsa őket a lopásból.
A vadkandúr áriája őrületbe kergeti a szomszédokat, Bubo doktor azonban igazi tehetséget sejt a kandúrban, ezért koncertet szerveztet.
Paula és Kriszta az egymillió dollárral visszaindulnak kiszabadítani Gézát és Aladárt. A pénz persze nem Huffnágel Pistitől érkezett, Púpos Bill akarja a bőröndnyi hamis dollárt átjuttatni a határon. Az…
Mézga Géza és fia, Aladár hőlégballonnal szöknek tovább a forgatás helyszínéről, így a nagy találkozás elmarad. Ám a pénz is oda, mert véletlenül Géza kidobja azt a kosárból. Paula a nála megmaradt dollárokból…
Hétszerszép, a gyönyörű lány egy kis hercegségben él szüleivel. Nemcsak szép, de okos is, sokat olvas és ismeri a gyógynövények hatását. Egy nap megismerkedik a trónörökös herceggel, aki szintén szeret olvasni, egy igazi könyvmoly…
Bobby és Bill szerint Tizedes már nem tud vadászni, így fogadnak vele. Csak arra nem gondolnak, hogy Tizedes elindul bebizonyítani az igazát a parkba, ahol madárbarátaik is élnek.
Plüss szörnyen horkol, amitől a város lakói megijednek. Bill számára ez pont jókor jön.
Tibus bohóc a Miskolci Art Classic Csengettyűzenekarhoz látogat.
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis…
Tipnél pizsamaparti van, de a kisbarátok nagyon félnek, mivel kint tombol a vihar. Mindenkinek van egy jó ötlete, hogyan űzzék el a félelmüket.
Tip otthon marad az apukájával, de a Papának dolgozni kell. Nem csoda, ha a kisegér unatkozik. Miközben megpróbálja elfoglalni magát, véletlenül a Papa egyik tervrajzából hajtogat repülőt, amit felkap a szél…
Balu és Bagira a nyomolvasást tanítják Mauglinak, aki frissen szerzett tudását próbára is teheti, amikor segít a feledékeny Ágninak megtalálni a titkos fészkét. Közben arra is fény derül, hogy ki és miért…
Ponya, a vöröspanda elindul a hófödte hegyekbe. Mauglit annyira érdeli a hó, hogy titokban utána oson...
A mókusok megismerkednek Dangus közrendőr testvérével, Dirkkel, aki bár kiváló nyomozó, de rendkívül utálatosan viselkedik az öccsével. Alvin persze eleinte le van nyűgözve a szuperhőstől, de Simonék megsajnálják…
Kezdődik a nyári vakáció. Alvin terjedelmes listát ír azon nyári tevékenységekről, melyekre feltétlenül sort kell keríteni, hogy értelmesen töltse el a szünidőt. Csakhogy egész nyáron el sem lehet rángatni a videó játék mellől…
Simon elkészít egy helyes kis robotot és úgy dönt, hogy érzelmi intelligenciát is táplál belé. Ezért leülteti a számítógép elé és tévé műsorokkal szórakoztatja, hogy abból tanulja a helyes viselkedést…
Brittany beteg és az igényeivel lassan az őrületbe kergeti Eleanort, bár Jeanette egész békésen tűri. Alvin tanácsára megleckéztetik, és betegséget színlelve folyamatosan ugráltatják Brittany-t.
Miközben az állatok a tengerparton játszanak, Hihiék találnak egy hajóroncsot. Kikinek annyira megtetszik, hogy ott marad nézelődni a hajón, míg a többiek uzsonnáznak. Azonban a dagály egyre nagyobb és…
Hihi találkozik egy szentjánosbogárkával, aki elveszett a többi bogártól. Segítenek neki visszajutni a családjához és közben megcsodálják az éjszakai égbolt szépségeit. Morcos Sapi kieszel egy furfangos…
Hurvinyek egy okos, de kicsit izgága fiú, akinek egyetlen célja van, hogy befejezze számítógépes játékának utolsó szintjét és felkerüljön a dicsőségfalra, hogy szórakozott apja végre büszke lehessen rá…
Lola másik kedvencének, a kapucnis cicának, Hoddie-nak a bohókás mindennapjait követhetjük nyomon.
Ismerd meg Gust, az icipici lovagot, akinek az az álma, hogy ő legyen a királyság legnagyobb lovagja. Rádiós ok
Ismerjük meg Karamell Királyságnak az összes csínytevőjét, "rosszfiúját". Troy Trollington, Bibircsók és Árnyéklovag, akit valójában Archibaldnak hívnak, mind-mind a birodalom lakói. Rádiós ok
A polip visszatér az éjszakai vadászatból. hogy pihenni menjen. Egy kis repedés a sziklában jelzi a barlangja bejáratát, de az erős áramlat miatt homok és alga rakódott rá, így nehezen látható. Miután megtisztítja, aludni tér…
Pocoyo megígéri Szundimadárkának, hogy megtanítja a Zummantót vezetni, sokáig azonban csak hitegeti a madárkát. Megelégeli ezt Szundimadárka, aki önállóan útnak indul. Mivel vezetni nem tudja a járművet…
Elly elveszítette a babáját. Pocoyo detektív segít a megtalálásában, nyomok után keresgél. Amíg a kis nyomozó a tett helyszínét vizsgálja, Elly megtalálja a babáját, ami mindvégig nála volt. Elly azonban…
Zelk Zoltán: Ákombákom című versét Nagy Noel mondja el. A címszerepet Sánta László játsza.
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával…
Hans Zimmer európai turnéjának utolsó állomása a cseh főváros volt. A prágai O2 Arena a kritikusok által egekig magasztalt turné teljes stábjának, összesen 72 zenésznek adott otthont. Az Oscar-díjas mestert…
A Consule a szlovén Vid Benjamin Krajnc producer és zenész hálószoba-projektje. Nyugtató zenéje, az indie elektronika és a meleg ambient hangok álmodozó, sóvárgó és filmes keveréke erős nosztalgia-érzést kelt a hallgatóban…